Pénzforgalmi számla definíciója

Pénzforgalmi számla az a fizetési számla, amelyet a számlatulajdonos rendszeres gazdasági tevékenysége körében pénzforgalmának lebonyolítása céljából törvényben megállapított kötelezettség alapján nyit, illetve nyitott.
Pénzforgalmi számla az a fizetési számla, amelyet a Bank az Ügyféllel kötött pénzforgalmi keretszerződés alapján nyit és vezet, az Ügyfél rendszeres gazdasági tevékenysége körében pénzforgalmának lebonyolítása céljából, törvényben megállapított kötelezettség alapján. (A pénzfogalmi keretszerződés vonatkozásában pénzforgalmi fizetési számla)
Pénzforgalmi számla az a Fizetési számla, amelyet a Számlatulajdonos rendszeres gazdasági tevékenysége körében pénzforgalmának lebonyolítása céljából törvényben megállapított kötelezettség alapján nyit.

Examples of Pénzforgalmi számla in a sentence

  • Pénzforgalmi számla nyitására kötelezett a vele szemben folyó csődeljárás vagy felszámolási eljárás alatt csak egyetlen pénzforgalmi számlával rendelkezhet és fizetési forgalmát azon köteles lebonyolítani.

  • Jogi személy a Pénzforgalmi számla feletti rendelkezéséhez a nyilvántartásba bejegyzett, illetőleg bejegyzésre bejelentett teljes vagy rövidített nevének (cégnevének) betű szerinti használata, valamint a Számlatulajdonos által a Bankszámla feletti rendelkezésre bejelentett személy vagy személyek aláírása szükséges.

  • Ennek megtörténte után kerül törlésre a Pénzforgalmi számla elnevezéséből a „bejegyzés alatt (b.a.)” toldat.

  • A Rendelkező(k) Fizetési számla feletti rendelkezési joga önálló vagy Pénzforgalmi számla esetén együttes a Számlatulajdonos választása szerint.

  • A Cégképviselő a Pénzforgalmi számla feletti rendelkezéséhez a nyilvántartásba bejegyzett, illetőleg bejegyzésre bejelentett teljes vagy rövidített név (cégnév) betű szerinti használata, valamint a Számlatulajdonos által a Pénzforgalmi számla feletti rendelkezésre bejelentett személy vagy személyek aláírása/jóváhagyása szükséges.

  • A Hitelintézet a számlakivonatot • Lakossági bankszámla esetén havonta egy alkalommal készíti el; • Pénzforgalmi számla esetén a Szerződésben meghatározottak szerinti gyakorisággal készíti el.

  • A Pénzforgalmi számlát a Takarékszövetkezet azonnali hatállyal felmondja - az előnyösen rangsorolt Megbízásokkal kapcsolatban a Takarékszövetkezetet érintő korlátok figyelembe vételével -, ha a Pénzforgalmi számla megnyitását követő 90 napon belül a pénzforgalmi bankszámlanyitásra kötelezett szervezet a nyilvántartást vezető szervezettől származó, 30 napnál nem régebbi okirattal nem igazolja, hogy a nyilvántartásban szerepel.

  • A Hitelintézet a Pénzforgalmi számlát azonnali hatállyal megszünteti, ha annak megnyitását követő 90 napon belül a Pénzforgalmi számla nyitására kötelezett Gazdálkodó szervezet 30 napnál nem régebbi okirattal nem igazolja, hogy a nyilvántartásban szerepel.

  • Keretszerződést a Hitelintézet azon személlyel (személyekkel) köti meg, aki(k) az alapító okirat/társasági szerződés (vagy egyéb létesítő okirat), illetve a Számlatulajdonos nyilvántartásba vételéről szóló határozat szerint jogosult(ak) a Számlatulajdonos képviseletére, s bejelentheti(k) a Pénzforgalmi számla felett rendelkező személyeket is.

  • A Bank - a Számlatulajdonos szabad rendelkezése alól kivont pénzeszközök elhelyezésére szolgáló számla kivételével - alapértelmezetten biztosítja a Pénzforgalmi számlához a Másodlagos számlaazonosító hozzárendelését a Számlatulajdonos(ok) (pénzforgalmi bankszámla esetén a Számlatulajdonos alatt értve a cégjegyzési joggal rendelkező képviselő(ke)t) és a Pénzforgalmi számla felett Rendelkezők részére.


More Definitions of Pénzforgalmi számla

Pénzforgalmi számla a Fizetési számla, amelyet az Ügyfél rendszeres gazdasági tevékenysége körében pénzforgalmának lebonyolítása céljából törvényben meghatározott kötelezettség alapján nyit, vagy nyitott;
Pénzforgalmi számla az a fizetési számla, amelyet a Számlatulajdonos a saját nevében és kockázatára üzletszerűen végzett rendszeres gazdasági tevékenységével kapcsolatos pénzforgalmának lebonyolítása céljából törvényben megállapított kötelezettség alapján nyit, illetve nyitott – ideértve a helyi, helyi kisebbségi önkormányzat költségvetési elszámolási és elszámolási alszámláit, valamint a külföldi vállalkozásnak az adóügyeivel összefüggésben nyitott belföldi pénzforgalmi számláját is -, továbbá az a fizetési számla, amely a Számlatulajdonos rendelkezésének megfelelően, kifejezetten pénzforgalmi számlaként kerül megnyitásra.
Pénzforgalmi számla a számlán lévő eszközök fordulónapi záróállománya kerül beszámításra.
Pénzforgalmi számla az a fizetési számla, amelyet a számlatulajdonos rendszeres gazdasági tevékenysége körében pénzforgalmának lebonyolítása céljából törvényben megállapított kötelezettség alapján nyit, illetve nyitott. Fogyasztónak nem minősülő ügyfelek: a vállalkozások (egyéni vállalkozások, gazdasági társaságok) illetve önkormányzatok, államigazgatási szervek, egyesületek, alapítványok.
Pénzforgalmi számla az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. tv. (Art.) 6. § (1) bekezdésében felsorolt adóalanyok által, gazdasági tevékenységükkel összefüggésben az Art. 114. §-ában szereplő kötelező előírás alapján megnyitott fizetési számla.
Pénzforgalmi számla jelenti azt a Fizetési számlát, amelyet a Számlatulajdonos rendszeres gazdasági tevékenysége körében pénzforgalmának lebonyolítása céljából törvényben megállapított kötelezettség alapján nyit, illetve nyitott.

Related to Pénzforgalmi számla

  • Fizetési számla Fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, a pénzforgalmi szolgáltató egy vagy több ügyfele nevére megnyitott számla, ideértve a Bankszámlát is.

  • Munkanap az a nap, amelyen a Bank fizetési művelet teljesítése céljából nyitva tart.

  • Tartós adathordozó a technológia adott fejlettségi szintjén elérhető olyan eszköz, illetve platform, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB-kulcs, a CD-ROM, a DVD-ROM, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze, az elektronikus levél, illetve az elektronikus tárhely.