Munkanap definíciója

Munkanap az a nap, amelyen a Bank fizetési művelet teljesítése céljából nyitva tart.
Munkanap munkanapnak minősülnek a hétköznapok a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 102. § szerinti munkaszüneti napok kivételével, az ágazati miniszter által az adott évre vonatkozóan kiadott, a munkaszüneti napok körüli munkarendet meghatározó rendeletében foglaltakra is tekintettel.
Munkanap az a nap, amelyen az ügyfél pénzforgalmi szolgáltatója fizetési művelet teljesítése céljából nyitva tart,

Examples of Munkanap in a sentence

  • Amennyiben a fedezet rendelkezésre állása nem a Teljesítési rendben meghatározott Xxxxxxxx kezdő és záró időpontja szerinti időszakban következik be, a Fizetési megbízás átvételének időpontja a következő Munkanap kezdő időpontja.

  • A postai úton küldött értesítéseket a feladástól számított három Munkanap eltelte után tekintjük kézbesítettnek.

  • A Kamatfizetési időszak a (Munkanap szabály szerint módosított) Kamatfizetési naptól (vagy – az első Kamatfizetési időszak esetében – a Kamatszámítási kezdőnaptól) (azt a napot is beleértve) a következő (vagy – az első Kamatfizetési időszak esetében – az első) (Munkanap szabály szerint módosított) Kamatfizetési napig (de azt a napot nem beleértve) terjedő időszakot jelenti.

  • Amennyiben az esedékesség napja nem Banki Munkanap, akkor az ezt követő első Banki Xxxxxxxx lesz az esedékesség napja, vagy ha abban a hónapban nincs a folyósítás napjával megegyező nap, az esedékesség napja az adott hónap utolsó Banki Munkanapja.

  • A félreértések elkerülése érdekében a Kötvények tekintetében teljesítendő fizetések esetén a Következő Munkanap Szabály alkalmazandó.


More Definitions of Munkanap

Munkanap a naptári nap, azonban ettől a helyi függelék az Mt. 87.§ (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével más 24 órás időszak meghatározásával eltérhet,
Munkanap olyan napokat jelent, amelyeken Magyarországon a bankok nyitva tartanak.
Munkanap. Minden olyan nap, amelyen mind a hitelintézetek, mind a pénz- és devizapiacok Budapesten kifizetéseket, illetve elszámolásokat hajtanak végre.
Munkanap olyan napot jelent, amely egyszerre:
Munkanap hétfőtől péntekig minden nap, kivéve a munkaszüneti napokat;
Munkanap az a nap, amelyen a Bank pénzügyi szolgáltatás nyújtása céljából nyitva tart;
Munkanap munkanapnak minősülnek a hétköznapok a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 125. § szerinti munkaszüneti napok kivételével.