Megrendelés. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pl.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 2 contracts
Sources: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Ajánlott böngészők: Mozilla Firefox, Google Chrome, Chrome for Android, Firefox for Android, Safari iOS - Regisztrált és Vendég vásárlóként is lehet vásárolni. A regisztrációt a Webáruházban a "Pénztár" gombra kattintva lehet kezdeményezni. A regisztráláskor az űrlap által kért adatokat meg kell adni. - A megvásárolni kívánt termékeknél ki kell választani a méretet és mennyiséget, majd a „Kosárba teszem”gomb megnyomásával a terméket a kosárba helyezheti a Vásárló. A termék kosárba helyezésekor a rendszer egy felugró ablakban jelzi a Vásárló részére, hogy a terméket a kosarába helyezte. Ezen a felületen a Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó vásárlást tovább folytathatja, vagy ha a Vásárló meg szeretné rendelni a kiválasztott terméket, kattintson a „Pénztár” gombra. - A megjelenő felületen található a vásárlónak be kell jelentkeznie vagy regisztrálni a Webáruházba illetve kitölteni a kért adatokat. - Lefelé görgetve lehet választani, módosítani szállítási címet, vagy akár újat is meg lehet adni. - Mellette lehet fizetési és szállítási módot választani, a rendszer kiszámolja a hozzájuk tartozó szállítási költségeket. - A rendelés jegyzetek részben a Vásárló tetszőlegesen megadhat a szállításhoz vagy a termékekhez kapcsolódó kérdést, információt. - Ha a Vásárló mindent rendben talál, el kell olvasni és elfogadni a vásárlási feltételeket, majd a "Megrendelés megerősítése” gombra való kattintással lehet feladni a rendelést, ajánlatát elküldeni részünkre. A megrendelés leadása tehát a "Megrendelés elküldése" gombra kattintással történik, mellyel a Vásárló részére fizetési kötelezettség keletkezik. A "Megrendelés elküldése" gombra kattintva tehát elküldte a rendelését a Szolgáltató részére. A Vásárló kívánságlistát is tud készíteni, a termékeknél a „KosárbaKedvencekhez" gombra kattintva, és a fiókjához tartozó kívánságlistába el lehet menteni a termékeket, hogy legközelebb könnyebben megtalálja őket. A kívánságlistát a vásárlói fiókban, a „Kedvencek” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábalehet elérni. A kosárba tett terméke(ke)t leadott megrendelés állapotát a Vásárló követni tudja, a „KosárRendelések” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén gombra kattintva, itt a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket rendelések státusza nyomon követhető (pl.: hibás kiírás. feldolgozatlan, elíráselőkészítve, rendszerhiba, rasszista szimbólum, szállítva stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.)
Appears in 2 contracts
Sources: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló A Honlapon történő bejelentkezést követően a Felhasználó megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Felhasználó a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Felhasználó a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti kosarába, és ugyanezen a kosarábafelületen tudja megadni termék mennyiségét, a mennyiség pontos beírásával. A termékek kosárba tett terméke(ke)t helyezése még nem jelent vásárlási kötelezettséget, vagy Felhasználó rendelésének automatikus rögzítését, továbbítását. A kosár tartalmának megtekintéséhez a „Kosár” menüpontra kell kattintania a Felhasználónak, mely az oldal tetején, jobb oldalon, a kosár ikon mellett található. Ezen a felületen a Felhasználó még bármikor módosítani tudja kosarának tartalmát, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a piros X ikonra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a +,- gombra kattintással. Amennyiben a Felhasználó nem kíván tovább válogatni a termékek között, akkor a kosáron belül, a kosár tartalma alatt megtalálható adatlap (a továbbiakban Megrendelési adatlap) kitöltésével elkezdheti a megrendelési folyamatot. Ha a Felhasználó rendelkezik kuponkóddal vagy bónusszal, akkor itt érvényesíteni, felhasználni tudja a Felhasználó a kupon, bónusz kód megadásával. vagy tovább nézelődhet a Webáruházban, a böngészőjében található vissza gombra kattintva. A Megrendelési adatlapon a Felhasználónak meg kell adnia a megrendelés teljesítéséhez szükséges és a 3.1. pontban feltüntetett adatokat, a szállítási módot. A szállítási módtól függően változik a fizetési módok közötti választási lehetőség, mely a szállítási mód mellett kerül feltüntetésre. Ha a Felhasználó olyan szállítási módot választ, ahol, ami mellett több fizetési lehetőség került feltüntetésre, közöttük a Felhasználó a Megrendelési adatlap alján megjelenő lehetőségek közül úgy tud választani, hogy rákattint a fizetési módra, majd a megjelenő felületen a „RENDELÉS ELKÜLDÉSE” gombra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén kiválasztani a termék alap modelljét tudja kívánt fizetési módot, mellyel egy időben a kosárba helyezni és megrendelniFelhasználó a megrendelését el is küldi a Kamadoshop részére, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakamely szerződéses ajánlatnak minősül. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt elküldését követően a Webáruházba. A megrendelés elküldése után rendszer a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld képernyőn keresztül (is) és emailben tájékoztatja a Vásárló által megadott Felhasználót a rendelés sikerességéről, a rendelési azonosítóról, illetve hogy Felhasználó e-mail címre üzenetet fog kapni a rendelés visszaigazolásáról. A megrendelések állapotát a „Rendeléseim” menüpont alatt ellenőrizheti a Felhasználó. Ezt a funkciót kizárólag regisztrált Felhasználók vehetik igénybe és a Szolgáltató számárafunkció belépés után érhető el. A Szolgáltató rendelés állapotáról a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénKamadoshop e-mailben értesítőt küld. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásKamadoshop fenntartja a jogot a már rögzített megrendelések visszautasítására részben, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és vagy teljes egészében. Erre kizárólag a rendelés tényének elfogadásaFelhasználóval történő egyeztetést követően kerülhet sor. A Vásárló tudomásul vesziKamadoshop nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási beszállító, vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plrajtunk kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 2 contracts
Sources: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. A Honlap tartalmának megtekintéséhez, valamint a Holnapon történő megrendeléshez, regisztráció nem kötelező, így a Vásárló regisztráció nélkül is, bármikor megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett csomagajánlatokra (a továbbiakban Termék) vonatkozóan. Ha bármilyen segítségre van szüksége Szolgáltató készséggel áll rendelkezésre jelen ÁSZF 1. pontjában meghatározott telefonszámon. Szolgáltatónak azonban nem áll módjában telefonon keresztül megrendelést felvenni. Vásárló a megrendelni kívánt Termék részletes jellemzőiről, áráról, egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba”Kosár” gombra ikonra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket a és helyezheti virtuális kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t kosár tartalmát (a „kiválasztott termék darabszámát, és annak árát) Vásárló a Honlap jobb felső sarkában található, a "Kosár” menüpontra " ikonra vagy feliratra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni tekintheti meg és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteniellenőrizheti. A „Kosár” aloldalról felületen a Vásárlónak Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok nettó és bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző felület alján a termék árát. Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van visszatérni arra, hogy töröljön terméket kosarából az „X” gombra kattintva, illetve a Webáruházba termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud, a darabszám pontos begépelésével, továbbá itt van lehetősége arra, hogy kiválassza a legördülő ablakban, hogy mely országba kéri a szállítást. Ha a Vásárló rendelkezik kuponnal, ezen a felületen tudja megadni annak számát is. Ha Vásárló minden rendben talált, akkor a „Tovább a pénztárhoz” feliratra kattintva a bejelentkezési felületre érkezik, ha a vásárlás megkezdését megelőzően még nem jelentkezett be fiókjába. A megjelenő felületen a Vásárló választhat, hogy amennyiben regisztrált Vásárlója a Honlapnak, úgy belép az oldalra a „Regisztrált vásárló” mezőbe belépési adatait megadva, vagy az „Új vásárló vagyok” mezőben található "Vásárlás regisztráció nélkül" gombra kattintással megrendelését regisztráció nélkül folytatja, illetve a „Regisztráció” gombra kattintva regisztrál a Honlapon jelen ÁSZF 2.1. pontjában meghatározottak szerint. A Honlapon történő regisztráció előnye, hogy Vásárló a Honlapon gyorsabban tudja leadni a megrendelését, azt könnyen nyomon tudja követni. Ha a Vásárló a megrendeléshez nem kíván a Honlapon regisztrálni, úgy a " Vásárlás regisztráció nélkül" gombra kattintást követő felületen a megrendelés teljesítéséhez szükséges jelen ÁSZF 2.1. pontjában meghatározott adatokat kell megadnia. A felület alján található „Tovább” gombra kattintással a Honlap a Vásárlót a „Szállítási és újabb termékeket hozzáadni fizetési módok” felületre navigálja, ahol folytathatja a kosár tartalmáhozmegrendelési folyamatot. A Honlapon regisztrált Vásárlónak ezen adatokat nem szükséges a vásárlás során még egyszer megadnia, a Honlap a Vásárlót ebben az esetben automatikusan a „Szállítási módok” felületre navigálja, ahol a Vásárló választani a szállítási módok között. A „Tovább” gombra kattintva a „Fizetési módok” felületre érkezik a Vásárló, ahol a Szolgáltató által biztosított fizetési módok közül tud választani. A „Tovább” gombra kattintva a Vásárló egy összegző felületre érkezik, ahol lehetősége van ellenőrizni a megrendelését, így különösen a megadott adatokat, a megrendelni kívánt terméket, annak árát, a kiválasztott fizetési és szállítási módot, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit annak költségét és a rendelését leadnimegrendelés végösszegét. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelentiFontos, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy elküldéséhez a rendelés részleteit Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat. Az oldal alján található „Megrendelés” gombra kattintást követően pedig, Vásárló véglegesen elküldi a valóságnakmegrendelését Szolgáltató részére. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt rendelés feladása tehát a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és „Megrendelés” gombra kattintással történik, ami a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénfizetési kötelezettséget keletkeztet. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásHa a megrendelés elküldését követően merül fel a megrendelés tartalmára vonatkozó módosítási igény (például rossz terméket rendelt, pontosításmódosítani szeretné a darabszámot), adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plazt Szolgáltatónak e-mailben jelezze: ▇▇▇▇@▇▇▇▇▇▇.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb▇▇ email címen.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 2 contracts
Sources: Általános Szerződési Feltételek, Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 27.1. Megrendelő az általa üzemeltetett ingatlanokban szükségessé váló építési, karbantartási, felújítási, hibaelhárítási munkákat az alábbiak szerint rendeli meg Vállalkozótól: - Amennyiben az elvégzendő feladat a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti szerződés 1. számú mellékletében meghatározott tételek alapján elvégezhető, akkor Megrendelő árajánlat kérése nélkül, a megrendelni kívánt terméket mellékletben szereplő költségek alapján megrendelheti. - Amennyiben az elvégzendő feladat az 1. mellékletben nem szereplő tételeket is tartalmaz, a kosarábaMegrendelő írásbeli konzultációt folytat le, melynek során írásban árajánlatot kér a Vállalkozótól. Az árajánlatkérés tartalmazza a munka, illetve a hiba leírását, tárgyát, mennyiségét, a teljesítési helyet, és szükség szerint a minőségi követelményeket, teljesítménykövetelményeket. Azon tételek esetében, amelyek az ajánlati dokumentációban szerepelnek a Vállalkozó azonos, vagy a Megrendelő részére kedvezőbb árat adhat. - Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvétele után a helyszínen bejárást tarthat. A kosárba tett terméke(ke)t bejárásról legalább 1 munkanappal korábban köteles értesíteni Megrendelő kapcsolattartóját. Megrendelő képviselője a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenibejáráson jogosult részt venni. Vásárló - Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül köteles árajánlatát írásban megküldeni Megrendelő részére. - Vállalkozó az árajánlatot tételes megbontásban, anyagköltség és munkadíj szerepeltetésével adja meg. Az árajánlatban az Építési Normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) szereplő tételeket az ott szereplő bontásban kell megadni, egyedi paraméterekkel rendelhető termékek tétel esetén az ár realitásának alátámasztására szolgáló árlista vagy árajánlat csatolása szükséges. Az árajánlat tartalmazza a termék alap modelljét tudja munkák elvégzésére Vállalkozó által vállalt határidőt, naptári napban megadva. - Azon tételek esetében, amelyek nem szerepelnek az 1. mellékletben, az alábbiak szerint kell eljárni. Az árajánlatban alkalmazott árképzés alapja a kosárba helyezni hatályos ÉNGY-ben szereplő normaidő és megrendelnia jelen szerződésben vállalt rezsi óradíj. Megrendelő az anyagköltség realitásának megítélésekor a Terc építőipari költségvetéskészítő programban, ezért illetve a rendelés leadását követően termékre vonatkozó hatályos árlistában szereplő anyagköltséget tekinti az irányadó maximumnak. - Megrendelő a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotmunkát írásban rendeli meg, Vállalkozó árajánlata alapján. A kapcsolatfelvétel során megrendelés, szerződés tartalmazza a Vásárlónak lehetősége van munka megnevezését, illetve leírását, mennyiségét, a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozteljesítés helyét, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítanihatáridejét, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadnimunka elvégzéséhez szükséges, további, rendelkezésre álló információkat. - A Vásárlónak javítási-karbantartási munkák esetében Vállalkozó köteles a megrendeléshez megrendelésétől számított …………………………. (ajánlat alapján kitöltendő) percen belül a következő adatokat kötelező megadnia munkavégzést megkezdeni. - Vállalkozó a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelmunkát Megrendelő írásos megrendelésének, de szerződésnek kézhezvételétől az ott megjelölt határidőben köteles elvégezni, megfelelve a megrendelés teljesítése érdekében jelen szerződésben, illetve a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adataitmegrendelésben foglalt egyéb feltételeknek, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plkövetelményeknek.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Közbeszerzési Keretmegállapodás
Megrendelés. A Honlapon a Vásárló a regisztrált fiókjába való bejelentkezést követően megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Vásárló a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a Honlap felső menüjében található menüpontok valamelyikére kattintást követően böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. Vásárlónak lehetősége van a Honlap tetején található kereső mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név szerint is rákeresni. Ha a Honlapon eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló keresésének, akkor a rendszer azt megjeleníti. Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a választható tulajdonságok kiválasztását követően a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti virtuális kosarába az adott terméket, és ugyanezen a felületen tudja megadni termék mennyiségét a +; - gombok használatával. A kosár tartalmát (a kiválasztott termék darabszámát, és a megrendelés összegét stb.) Vásárló a Honlap jobb felső sarkában található kosár ikonra kattintva ellenőrizheti. A kosár ikonra kattintva Vásárlót a kosár felületre navigálja a Honlap. A kosár felületen a Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a rendelés végösszegét. Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából az X-re kattintva törlődik a kosarábatétel a kosárból, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a „Mennyiség” oszlopban a mennyiség számának átírásával. A kosárba tett terméke(ke)t a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során kosár felületen a Vásárlónak lehetősége van kuponkód érvényesítésére, a paraméterek megadására mely alapján „Van kuponkódod?” mező kitöltésével majd a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani„Kupon érvényesítése” gombra kattintással. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhata rendelése teljesítéshez szükséges adatokat a „Pénztár” felületen adhatja meg a „Tovább a pénztárhoz” gombra kattintással. Az egyedi paraméterekkel megrendelt A Vásárló a terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A bejelentkezést követően, a „KosárPénztár” aloldalról felületen található űrlap kitöltésével, a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozszámlázási adatok megadását, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintéséreszállítási és fizetési módok kiválasztását követően tudja megrendelni. Ha még nem regisztrált, akkor az ÁSZF REGISZTRÁCIÓ menüpontjában leírtaknak megfelelően tudja a regisztrációt végrehajtani. A bejelentkezést követően a Vásárló beválthatja pontjait (lásd bővebben lejjebb) a fizetési mód kiválasztásánál a „[hűségpont]” mezőben, ahol pontosan megadhatja a beváltani kívánt mennyiséget. Ha a Vásárló megadta, hogy mennyi pontot kíván beváltani, azt a rendszer automatikusan levonja a megrendelésének végösszegéből. A Vásárlónak a „KosárPénztár” aloldalon felületen meg kell adnia az általa választott szállítási módot, melyek díjai az adott szállítási mód mellett feltüntetettek, továbbá ki kell választania a fizetési módot A szükséges adatok megadása után a Vásárló a Honlapon lejjebb görgetve láthatja a rendelésének „Áttekintését”, ahol szerepelnek a kosárban lévő termékek név, szín, méret, mennyiség és ár tulajdonságaikkal együtt. Az „Áttekintés” mezőben szerepelnek továbbá a szállítás díjai és a fizetési móddal kapcsolatos esetleges díjak, valamint a rendelés nettó illetve bruttó végösszege. A Vásárlónak az „Áttekintés” mezőben lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítanimegrendeléséhez megjegyzést fűzni a Szolgáltató, tájékozódni valamint a szállítási és átvételi módozatokrólfutár felé is, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadnimegfelelő szövegdobozok kitöltésével. A Vásárlónak rendelés feladása a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel„Rendelés elküldése” gombra kattintással történik, de a megrendelés teljesítése érdekében ami a Vásárló további adatokat részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. Minimum rendelési érték bruttó 3000 Ft. Telefonos megrendelés A Szolgáltató telefonon is megadhatfogad megrendeléseket H-P 09:00-17:00 óráig. Megadhatja Az ügyintéző kizárólag a számlázási és a szállítási adataitmegrendelést veszi fel, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelérekérdésekre válaszolni nem tud. A Vásárló telefonos megrendelést a megrendelést csak abban 62 / 552 507 telefonszámon tudja leadni a Vásárló. Ha a Vásárlónak panasza vagy egyéb kérdése lenne, akkor az esetben 1. pontban megjelölt telefonszámon vagy email címen tudja leadni, ha elfogadja felvenni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy Szolgáltatóval a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plkapcsolatot.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelés. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során Honlapon a Vásárlónak lehetősége van keresésre. Egyszerű keresés során csak a paraméterek megadására mely alapján kereső szót kell megadnia, és ha valamely termék megfelel ennek, akkor a Szolgáltató rendszer megjeleníti. Ha bővebb információt szeretne kapni egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud termékről, akkor a Vásárló számára biztosítania termék képére vagy nevére kell, hogy kattintson. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhatHonlapon megtalálható termékek között a "Kategóriák" menüpont segítségével böngészhet a Vásárló. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket Ha olyan kategóriába lép, ahol termékek találhatók, akkor ott megtekintheti a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenitermékek nevét, árát, képét. A „Kosár” aloldalról jelre kattintva a Vásárlónak lehetősége van visszatérni terméket a Webáruházba kosárba helyezheti. Ha az adott kategóriában lévő összes termék nem fér ki egy oldalra, akkor a termékek felett és újabb termékeket hozzáadni alatt lévő számok segítségével lapozhat. Ha a termék mellett nem található kosárba gomb, az azt jelenti, hogy a termék megrendelésére nincs lehetőség. A kosár tartalmát a Vásárló a "Kosár" gombra klikkelve ellenőrizheti, ahol módosítani tudja a kosárba tett termék mennyiséget, a ”+” és „-„ gombok használatával, illetve törölheti az adott tételt a mennyiség nullára állításával. Ha Vásárló a megrendelés mellett dönt, akkor a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintéséretartalma alatt megjelenő megrendelési felületet ki kell töltenie. A Vásárlónak megjelenő felületen a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van Vásárló bejelentkezhet a kosárból termékeket eltávolítaniVásárlói fiókjába – ha eddig a pontig még nem tette meg – ha pedig még nem regisztrált Vásárló, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadniakkor regisztrálnia kell magát az 3.1. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelpontban meghatározott módon, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat dönthet úgy is megadhat. Megadhatja a számlázási hogy nem regisztrál és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pl.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteniregisztráció nélkül vásárol. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása oldalon a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel ki tudja választani a Szolgáltató irányábakívánt fizetési és szállítási módot. Ha a Vásárló választott a rendelkezésre álló lehetőségek közül és megadott minden információt a megrendelés teljesítéséhez, akkor a „Rendelés” gombra kattintva tudja véglegesíteni a megrendelését.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábaA Webáruház tartalmának bármely része elérhető bárki számára regisztráció nélkül. A kosárba tett terméke(ke)t a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel megrendelés során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez Vevőnek a következő adatokat kötelező kell kötelezően megadnia a Szolgáltató az Eladó részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelVezetéknév, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja Keresztnév, Email cím, Irányítószám Város, Utca, Házszám Amennyiben a számlázási és adatok eltérnek a szállítási adataitszemélyes adatoktól: Név, beválthatja kuponkedvezményétSzékhely, megjegyzést fűzhet a rendeléshezIrányítószám, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásávalVáros, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. Utca, Házszám A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelentifelhasználó elismeri, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa során megadott személyes adatok helyesek és mindenben megfelelnek a valóságnak. A Vevőnek a megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt leadásához először a WebáruházbaJegyek kiválasztása oldalon ki kell választania megvásárolni kívánt jegyet/jegyeket. Ekkor a képernyő bal alsó sarkában láthatóvá válik a kiválasztott jegyek mennyisége és ára. Ezt követően a „Tovább az adatok megadásához” gombra kattintva a Jegyvásárlás oldalon meg kell adnia a vásárláshoz szükséges adatokat (Vezetéknév, Keresztnév, Email cím, Irányítószám, Város, Utca, Házszám) és el kell fogadni az Általános Szerződési Feltételeket, valamint az Adatkezelési Nyilatkozatot az ezek mellett elhelyezett jelölőnégyzetek kiválasztásával. Amennyiben a számlázási adatok eltérnek a személyes adatoktól akkor név, székhely, irányítószám, város, utca és házszám megadására van szükség. Ezen a felületen a képernyő tetején tételesen láthatóak a megvásárolni kívánt jegyek. A megvásárolni kívánt termékek listája böngésző vissza gombjára kattintva tehető meg a ▇▇▇▇▇▇ kiválasztása oldalon. A „Tovább a fizetéshez” gombra kattintva a bank fizetési felületén a banki adatok megadását követően (Bankkártya szám, lejárati dátum, CVC kód, email cím) valamint az Általános Szerződési Feltételek elfogadását követően a „FIZETEK” gombra kattintva véglegesíthető a megrendelés. Egyszerre több jegy is vásárolható ugyanarra a rendezvényre. Webáruház felülete automatikus tájékoztatja ▇▇▇ arról, hogy megrendelése sikeres volt, melyről az Eladó emailben is tájékoztatja a Vevőt a megrendelés elküldése után során megadott email címen. A vásárlást megerősítő automatikus visszaigazoló e-mailt a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló ▇▇▇▇▇▇▇ által megadott e-mail címre és küldi meg. A hibás e-mail cím megadásából fakadó minden kárért a Vásárlót terheli a felelősség. Abban az esetben, ha a Vásárló Belépőjegyet vásárol a Szolgáltató számára. A Szolgáltató rendszerén keresztül, a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi jegyvásárlás a fizetés sikeres megtörténte után gyakorlatilag azonnal, valós időben megtörténik, és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikéna megrendelt Belépőjegyeket elektronikus formában azonnal kézhez kapja. Így a 48 órán belüli megrendelés-visszaigazolás helyett a Vásárló magát a Belépőjegyet is tartalmazó visszaigazoló e-mailt (vagy más elektronikus formátumú üzenetet) veszi kézhez. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásjegyeken felül azokkal egy időben megkapja a vásárlásról kiállított számlát. Amennyiben a Vásárló a vásárlást követő néhány percen belül nem kapja meg a megvásárolt belépőjegyeket, pontosításennek oka feltételezhetően kapcsolati hiba. Fontos, adatbekéréshogy ebben az esetben a Vásárló ne ismételje meg a tranzakciót, adatmódosításhanem haladéktalanul lépjen kapcsolatba a Szolgáltató Ügyfélszolgálatával elsődlegesen a ▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇/▇▇▇▇▇▇▇ oldalon, elutasítás illetve munkaidőben a +▇▇ ▇▇ ▇▇▇ ▇▇▇▇ telefonszámon. Az Ügyfélszolgálat a problémát orvosolja. Ugyanakkor ha a Vásárló bármely okból 48 órán belül nem kapott visszaigazolást a megrendeléséről, úgy mentesül az ajánlati kötöttség alól, azaz a továbbiakban nem köti őt a megrendelése és nem köteles azt átvenni, kifizetni. A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (pl.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stbII.26.) nem köteles teljesíteniKorm. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Szolgáltató irányábaTanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelés. A Honlapon történő bejelentkezést követően a Vásárló megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, a termék nevére illetve a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. A Vásárló a termék kategóriákon belül illetve a kereső mezőbe, a keresett termék nevének, megnevezésének begépelésével tud keresni. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti virtuális kosarába, és ugyanezen a kosarábafelületen tudja megadni termék mennyiségét, a mennyiség pontos beírásával. Ha a Vásárló megadta a megrendelni kívánt termék mennyiségét, akkor a képernyő felső menüjében a ”Bevásárló kosár” feliratra kattintva tudja megtekinteni a kosárba helyezett termékek listáját. Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tudja kosarának tartalmát, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából az „X” gombra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud. Amennyiben a Vásárló nem kíván tovább válogatni a termékek között, a "Kasszához" gombra kattintással folytathatja a megrendelés folyamatát vagy tovább nézelődhet a Webáruházban. A kosárba tett terméke(ke)t ”Kasszához” gombra kattintást követően megjelenő felületen Vásárló be tud jelentkezni a fiókjába, illetve ha még nem regisztrált, akkor ezen a felületen megteheti. A regisztráció vagy belépést követően megjelenő felületen a Vásárló ki tudja választani a kívánt szállítási és fizetési módot. Ha mindezt megtette és elfogadta az Általános Szerződési Feltételeket is, valamint mindent rendben talált a megrendelésével, termékekkel, megadott adataival kapcsolatban, akkor a „KosárMegrendelem” menüpontra gombra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia elküldeni a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pl.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelés. A Honlapon a Vásárló megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Vásárló a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a Honlapon található "Termékek" menüpontra kattintást követően böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. Vásárlónak lehetősége van a kurzort a Honlap tetején található „nagyító ikonra” mozgatva megjelenő kereső mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név szerint is rákeresni. Ha a Honlapon eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló keresésének, akkor a rendszer azt megjeleníti. Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „KosárbaKosárba rakom” gombra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti kosarába, és ugyanezen a kosarábafelületen tudja megadni termék mennyiségét, a mennyiség pontos beírásával vagy a nyilak használatával. A kosár tartalmát (a kiválasztott termék darabszámát, és a megrendelés összegét) Vásárló a Honlap jobb oldalán, a "Kosár megtekintése" feliratra kattintva ellenőrizheti, ez esetben a rendszer a Vásárlót a kosár felületre navigálja. A kosár felületen a Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba tett terméke(ke)t helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a megrendelése végösszegét. Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a piros színű „X” ikonra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a darabszám pontos beírásával, vagy a nyilak megnyomásával, melyet a „KosárKosár frissítése” menüpontra gombra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenifrissíthet. A „KosárTovább a pénztárhoz” aloldalról vagy a „Pénztár” gombra kattintással Vásárló folytathatja a megrendelési folyamatot. Ha a Vásárló még nem jelentkezett be a Honlapra bármikor megteheti, de bejelentkezés vagy regisztráció nélkül is el tudja küldeni megrendelését. A „Pénztár” felületen a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja meg kell adnia a számlázási és szállítási adatokat, ki kell választani az átvétel módját (kiszállítás vagy személyes átvétel) illetve választania szükséges a szállítási adataitrendelkezésre álló fizetési lehetőségek közül. Ha Vásárló választott a rendelkezésre álló lehetőségek közül és mindent rendben talált a megrendelésével kapcsolatban, beválthatja kuponkedvezményétakkor a jelen ÁSZF és az adatkezelési tájékoztató elfogadása után, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti „Megrendelés elküldése” gombra kattintva küldheti el a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírleveléremegrendelését. A rendelés feladása tehát a „Megrendelés elküldése” gombra kattintással történik, ami a Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. A megrendelésének állapotát a regisztrált Vásárló a megrendelést csak abban megrendelés teljesítéséig figyelemmel kísérheti a Honlap tetején található „Fiókom” feliratra kattintást követően "Rendelések" menüpont alatt. Itt megtalálhatja az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint összes eddigi megrendelését. Minden megrendelés egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a egyedi megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plszámmal azonosítható.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. A Honlap tartalmának megtekintéséhez, valamint a Holnapon történő megrendeléshez, regisztráció nem kötelező, így a Vásárló regisztráció nélkül is, bármikor megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett csomagajánlatokra (a továbbiakban Termék) vonatkozóan. Ha bármilyen segítségre van szüksége Szolgáltató készséggel áll rendelkezésre jelen ÁSZF 1. pontjában meghatározott telefonszámon. Szolgáltatónak azonban nem áll módjában telefonon keresztül megrendelést felvenni. Vásárló a megrendelni kívánt Termék részletes jellemzőiről, áráról, egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba”Kosár” gombra ikonra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket a és helyezheti virtuális kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t kosár tartalmát (a „kiválasztott termék darabszámát, és annak árát) Vásárló a Honlap jobb felső sarkában található, a "Kosár” menüpontra " ikonra vagy feliratra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni tekintheti meg és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteniellenőrizheti. A „Kosár” aloldalról felületen a Vásárlónak Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok nettó és bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző felület alján a termék árát. Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van visszatérni arra, hogy töröljön terméket kosarából az „X” gombra kattintva, illetve a Webáruházba termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud, a darabszám pontos begépelésével, továbbá itt van lehetősége arra, hogy kiválassza a legördülő ablakban, hogy mely országba kéri a szállítást. Ha a Vásárló rendelkezik kuponnal, ezen a felületen tudja megadni annak számát is. Ha Vásárló minden rendben talált, akkor a „Tovább a pénztárhoz” feliratra kattintva a bejelentkezési felületre érkezik, ha a vásárlás megkezdését megelőzően még nem jelentkezett be fiókjába. A megjelenő felületen a Vásárló választhat, hogy amennyiben regisztrált ▇▇▇▇▇▇▇▇▇ a Honlapnak, úgy belép az oldalra a „Regisztrált vásárló” mezőbe belépési adatait megadva, vagy az „Új vásárló vagyok” mezőben található "Vásárlás regisztráció nélkül" gombra kattintással megrendelését regisztráció nélkül folytatja, illetve a „Regisztráció” gombra kattintva regisztrál a Honlapon jelen ÁSZF 2.1. pontjában meghatározottak szerint. A Honlapon történő regisztráció előnye, hogy Vásárló a Honlapon gyorsabban tudja leadni a megrendelését, azt könnyen nyomon tudja követni. Ha a Vásárló a megrendeléshez nem kíván a Honlapon regisztrálni, úgy a " Vásárlás regisztráció nélkül" gombra kattintást követő felületen a megrendelés teljesítéséhez szükséges jelen ÁSZF 2.1. pontjában meghatározott adatokat kell megadnia. A felület alján található „Tovább” gombra kattintással a Honlap a Vásárlót a „Szállítási és újabb termékeket hozzáadni fizetési módok” felületre navigálja, ahol folytathatja a kosár tartalmáhozmegrendelési folyamatot. A Honlapon regisztrált Vásárlónak ezen adatokat nem szükséges a vásárlás során még egyszer megadnia, a Honlap a Vásárlót ebben az esetben automatikusan a „Szállítási módok” felületre navigálja, ahol a Vásárló választani a szállítási módok között. A „Tovább” gombra kattintva a „Fizetési módok” felületre érkezik a Vásárló, ahol a Szolgáltató által biztosított fizetési módok közül tud választani. A „Tovább” gombra kattintva a Vásárló egy összegző felületre érkezik, ahol lehetősége van ellenőrizni a megrendelését, így különösen a megadott adatokat, a megrendelni kívánt terméket, annak árát, a kiválasztott fizetési és szállítási módot, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit annak költségét és a rendelését leadnimegrendelés végösszegét. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelentiFontos, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy elküldéséhez a rendelés részleteit Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat. Az oldal alján található „Megrendelés” gombra kattintást követően pedig, Vásárló véglegesen elküldi a valóságnakmegrendelését Szolgáltató részére. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt rendelés feladása tehát a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és „Megrendelés” gombra kattintással történik, ami a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénfizetési kötelezettséget keletkeztet. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásHa a megrendelés elküldését követően merül fel a megrendelés tartalmára vonatkozó módosítási igény (például rossz terméket rendelt, pontosításmódosítani szeretné a darabszámot), adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plazt Szolgáltatónak e-mailben jelezze: ▇▇▇▇@▇▇▇▇▇▇.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb▇▇ email címen.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló A Honlapon eladásra meghirdetett termékekre Ön megrendelést adhat le a Honlapon keresztül. A megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Az ismertető leírás esetleges pontatlanságáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. A termékképek helyenként csak illusztrációk. A termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „KosárbaRészletek” gombra feliratra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti virtuális kosarába, és ugyanezen a kosarábafelületen tudja megadni termék mennyiségét. Ha a Megrendelő kiválasztotta a megrendelni kívánt termék mennyiségét és a kosarába helyezte, automatikusan megjelenik a kosár tartalma, ahol a Megrendelő választhat, hogy folytatja a vásárlást vagy belép a pénztár felületre a „Tovább a pénztárhoz” feliratra kattintva. A kosárba tett terméke(ke)t megjelenő felületen Megrendelő választhat, hogy ● amennyiben regisztrált Felhasználója a Honlapnak, úgy beléphet az oldalra a „KosárBejelentkezés” menüpontra mezőbe belépési adatait megadva vagy ● a „Bejelentkezés” majd a „Regisztráció” gombra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén regisztrál a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotHonlapon. A kapcsolatfelvétel során Honlapon történő regisztráció előnye, hogy Megrendelő a Vásárlónak Honlapon gyorsabban tudja leadni a megrendelését. Ha Megrendelő regisztrált korábban a Honlapon, de elfelejtette jelszavát, lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján jelszó emlékeztető segítségét igénybe venni. A felület alján található „Tovább a pénztárhoz” gombra kattintással a Honlap Megrendelőt a „Pénztár” felületre navigálja, ahol folytathatja a megrendelési folyamatot. A Honlapon regisztrált Megrendelőknek ezen adatokat nem szükséges a vásárlás során még egyszer megadnia, a Honlap a Megrendelőt ebben az esetben automatikusan a „Pénztár” felületre navigálja. Megrendelő a „Pénztár” felületen választani tud a szállítási módok között. A Megrendelőnek ki kell választani a futárszolgálattal történő szállítást, melynek díja hozzáadásra kerül a termék árához. Személyes átvételre is lehetőséget biztosít a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítaniNépszigeti Kutyasuliban, mely esetben szállítási költség nem kerül felszámolásra. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket szállítási módon kívül a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenifizetési módot is ki kell választania a Megrendelőnek. A Megrendelő az oldal alján található „KosárMegrendelés elküldése” aloldalról gombra kattintva elküldheti megrendelését a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintéséreSzolgáltatónak. A Vásárlónak rendelés feladása tehát a „KosárMegrendelés elküldése” aloldalon továbbá lehetősége van gombra kattintással történik, ami a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plMegrendelő részére fizetési kötelezettséget keletkeztet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló A Felhasználó megrendelést adhat le az Áruházban a termékekre. Felhasználó a termékeket a „Termékeink” menüponton belül tekintheti meg. A Felhasználó a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen nevére vagy annak képére kattintva tud tájékozódni. Felhasználó a terméket, a termék adatlapján található „KosárbaKosárba rakom” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábatudja kosarába helyezni. A kosárba tett terméke(ke)t kosár tartalmát a Felhasználó bármikor megtekintheti a képernyő jobb felső sarkába található „Megtekintés” gombra kattintva, illetve ha a „KosárPénztár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén feliratra kattint, akkor elkezdheti a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotmegrendelést. A kapcsolatfelvétel során kosár menüben a Vásárlónak lehetősége Felhasználónak, ha házhozszállítással kéri a terméket, akkor ki kell választania, hogy melyik településre kéri a kiszállítást, melyre azért van szükség, hogy a paraméterek megadására mely alapján rendszer kiszámolja a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteniszállítás költségét. A „KosárPénztár” aloldalról gombra kattintva a Vásárlónak Felhasználónak be kell jelentkeznie az Áruházba, ha pedig még nem regisztrált, akkor ezt itt megteheti. Felhasználó választhatja a regisztráció nélküli vásárlás lehetőségét is, a „Vásárlás regisztráció nélkül” feliratra kattintva. Ha Felhasználó kiválasztotta, hogy hogyan szeretne vásárolni, akkor a „Tovább” gombra kell kattintania. A megjelenő felületen, a Felhasználónak meg kell adnia a személyes adatait a megrendelés teljesítéséhez. Ha minden adatot megadott, akkor szintén a „Tovább” gombra kell kattintania, majd kiválasztani a kívánt szállítási és fizetési módot, továbbá megjegyzést is fűzhet megrendeléséhez. A Felhasználónak lehetősége van visszatérni arra, hogy az adatlapon feltüntetett lakcímétől eltérő szállítási címet jelöljön meg. Amennyiben a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni Felhasználó mindent rendben talált a kosár tartalmáhozmegrendelésével kapcsolatban, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak akkor a „KosárTovább” aloldalon továbbá lehetősége van gombra kattintva egy összegző felületre jut, hogy még utoljára leellenőrizheti a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit megrendelését és a rendelését leadni. A Vásárlónak „Megrendelem” gombra kattintva véglegesen elküldheti a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia megrendelését a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plmely fizetési kötelezettséget von maga után.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. A Honlapon keresztül a Vásárló megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Vásárló a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a Honlapon található termékkategória menüpontok (pl. ruhák) valamelyikére kattintást követően böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. Vásárlónak lehetősége van a Honlap tetején található „Keresés” kereső mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név szerint is rákeresni. Ha a Honlapon eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló keresésének, akkor a rendszer azt megjeleníti. A keresés eredményeképpen a termékek ugyan úgy jelennek meg, mint a fenti menüpontok esetén. Ugyan úgy lehetőség van lapozásra és a termék részletes tulajdonságainak megtekintésére is. Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „KosárbaKosárba rak” gombra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket a és helyezheti kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t Ha a Vásárló a „KosárKosárba rak” menüpontra kattintva tudja megtekintenigombra kattint, akkor a terméket mintegy lefoglalja. Ez azt jelenti, hogy a termék 1 órás időtartamban a kosárban marad, azt addig más Vásárló a kosarába rakni nem tudja. Ha a Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén adott terméket azonban nem veszi meg, akkor a termék alap modelljét tudja egy óra elteltével kikerül a kosarából és az más Vásárlók számára elérhetővé válik. A kosár tartalmát (a kiválasztott termék darabszámát, és a megrendelés összegét) Vásárló, a kurzort, a Honlap jobb oldalán, a "Kosár" ikonra mozgatva ellenőrizheti. A kosár ikonra kattintva Vásárlót a ▇▇▇▇▇ felületre navigálja a Honlap. A kosár felületen a Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezni és megrendelnihelyezett termékek listáját, ezért azok bruttó árát, valamint az összegző táblázat alján a rendelés leadását követően megrendelés végösszegét. Ezen a Szolgáltató minden esetben felveszi vele felületen a kapcsolatotVásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a törlés gombot szimbolizáló X-re kattintva. A kapcsolatfelvétel során “Vásárlás folytatása” gombra kattintva Vásárlót a Vásárlónak lehetősége van Honlap visszanavigálja a paraméterek megadására mely alapján kezdőoldalra, ahol Vásárló folytathatja a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteniHonlapon történő böngészést. A „KosárTovább a pénztárhoz” aloldalról gombra kattintással a Vásárló tudja véglegesíteni a rendelését és beírni a szükséges adatokat. Ha a Vásárló regisztrált korábban a Honlapra, de elfelejtette jelszavát, akkor a jelszó emlékeztető segítségét igénybe venni. („Elfelejtett jelszó”) A megjelenő felületen a Vásárlónak lehetősége van visszatérni kötelezően meg kell adnia a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintéséreSzámlázási adatokat. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● • Vezetéknév • Keresztnév • Cégnév (cég esetén) • Telefonszám • E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel• Ország • Irányítószám • Város • Utca, de házszám • Megjegyzés (nem kötelező) A számlázási címe megadása után lehetősége van kipipálni a megrendelés teljesítése érdekében “Szállítás a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja fizető címére” rubrikát, ha a számlázási és szállítási címe megegyezik; valamint a “Használd fel ezeket az információkat a következő rendelések alkalmával” rubrikát is, ha el szeretné menteni ezt a címet későbbi rendelésekhez. Ha a szállítási cím eltér a számlázási címtől, akkor a “Szállítási cím” részben meg tudja adni szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet . Házhozszállítást a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírleveléreGLS Futárszolgálat (továbbiakban: GLS) szállítja házhoz munkanapokon 8-17 óra közötti időszakban. A kézbesítés várható időpontjáról (három óra időintervallum pontossággal) a futárszolgálat e-mail-ben értesíti a Vásárlót a kiszállítás napján a reggeli órákban. Szállítási határidő: 2-3 munkanap, egyes termékeknél 4-5 munkanap Szállítási díj: 990 Ft. 14.990 Ft felett a szállítás ingyenes Fizetési mód kiválasztása: Utánvéttel Árengedmény kódok: Itt lehetősége van a Vásárlónak beírni az aktuális kupon kódot engedmény felhasználására. A “További információk” részben lehetősége van a Vásárlónak megjegyzést hagyni. Miután mindent ellenőrzött és rendben talált a Vásárló, a “Rendelés elküldése” gombbal véglegesen elküldheti a megrendelését. Szolgáltató a megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és e-mailben is, értesíti a Vásárlót, ahol a Vásárló megrendelésének száma is megtalálható. A rendelés feladása tehát a „Rendelés elküldése” gombra kattintással történik, ami a Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. A megrendelésének állapotát a regisztrált Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja megrendelés teljesítéséig figyelemmel kísérheti a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése fiókjába történő bejelentkezés után a Szolgáltató rendszere Személyes adatok részben “Rendeléseim” feliratra kattintva. Minden megrendelés egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plegyedi megrendelés számmal azonosítható.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelés. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarába3.1. A kosárba tett terméke(ke)t vásárolt áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenikonkrét árucikk információs oldaláról, illetve a termékhez mellékelt használati utasításból lehet részletesen megismerni. Vásárló Ha a vásárlás előtt az egyedi paraméterekkel rendelhető áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Az általunk forgalmazott termékekhez - ahol ezt a jogszabályok előírják – a használati utasítását mellékeljük. Ha véletlenül nem kapná kézhez az áruval együtt a kötelező használati utasítást, azt azonnal - mielőtt az árut használatba veszi - jelezze vevőszolgálatunknál, és azt pótoljuk. Amennyiben Az Packagift Webáruházban található bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a portálon közölteknél több információra van szüksége, kérjük forduljon bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz. Ügyfélszolgálatunk adatait az 1.5. pontban találja.
3.2. A vételár mindig a kiválasztott termék mellett feltüntetett bruttó ár, amely az általános forgalmi adót tartalmazza. A termékek esetén vételára nem tartalmazza a termék alap modelljét tudja kiszállítás költségét.
3.3. A Szolgáltató a kosárba helyezni és megrendelniszállítási díj változtatásának jogát fenntartja azzal, ezért hogy a rendelés leadását követően módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek szállítási díját nem befolyásolja.
3.4. A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden esetben felveszi vele gondossága ellenére hibás ár kerül Az Packagift Webáruház felületére, különös tekintettel a kapcsolatotnyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő téves árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében a Partner elállhat vásárlási szándékától.
3.5. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján megrendelést a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud csak regisztrált Partnertől és csak akkor fogadja el, ha a Vásárló számára biztosítaniPartner a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha a Partner valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.) A Szolgáltatót a Partner által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
3.6. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de Partner a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló feladásával kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arróljelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3.7. Szolgáltató a Partner vételi ajánlatának (megrendelésének) megérkezését követően köteles a Partner részére a vásárlást elektronikus úton (e-mailben) visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül a Partner részére nem érkezik meg, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után akkor a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld ajánlati kötöttsége, illetve a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásPartner vásárlási kötelezettsége minden további feltétel nélkül, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plautomatikusan megszűnik.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 2.1. A vásárolt termékek lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az termékek használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról, a termékhez tartozó, weboldalon található leírásból lehet részletesen megismerni. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Amennyiben a Webáruházban található bármely termék minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a portálon közölteknél több információra van szüksége kérjük, forduljon bizalommal Ügyfélszolgálatunkhoz. Ügyfélszolgálatunk adatait az előző pontban találja.
2.2. A vételár mindig a kiválasztott termék mellett feltüntetett ár. A termékek ára 0% ÁFA-t tartalmaz, mivel vállalkozásunk alanyi adó mentes vállalkozás! A weboldalon közölt árak – AAM - alanyi adó mentes megjelöléssel áfa összeg nélkül kerülnek kiszámlázásra. A termékek vételára nem tartalmazza a szállítási költségét. A termékek ára magyar forintban (Ft) kerül feltüntetésre. A Szolgáltató a szállítási költség változtatásának jogát fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. A szállításról részletes információt talál az „Szállítás és fizetés” fül alatt illetve az ÁSZF 3. pontjában.
2.3. A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő téves árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében a Megrendelő elállhat vásárlási szándékától. Ügyfelet ezen elállási jog indokolás nélkül megilleti ebben az esetben.
2.4. A megrendelést a Szolgáltató csak akkor fogadja el, ha Megrendelő a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölteni. Amennyiben Megrendelő, valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölti ki Szolgáltatót, a Megrendelő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
2.5. A Megrendelő a kiválasztott termékeket „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábagomb használatával teheti Kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t Kosár tartalmát megtekinteni, módosítani a Weboldal tetején található kosár menüsávra kattintást követően van lehetőség, illetve a Kosár tartalma törölhető („TERMÉK TÖRLÉSE gombra kattintva”). Amennyiben a Megrendelő a Kosár tartalmát véglegesítette, a „KosárMEGRENDELÉS ELKÜLDÉSE” menüpontra feliratra kattintva a megrendelését leadhatja. Ezt követően meg tudja megtekinteniadni a számlázási és szállítási adatokat, illetve választhat fizetési módot. Vásárló Ha minden szükséges adatot megadott és kiválasztotta az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek fizetési módot, akkor el kell fogadnia a vásárlási feltételeket és az adatvédelmi nyilatkozatot és szükség esetén megjegyzést fűzhet a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenimegrendeléshez. A „KosárMEGRENDELÉS KÜLDÉSE” aloldalról gombra a Vásárlónak lehetősége van visszatérni kattintva a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre kap egy automata megrendelés visszaigazolást, amelyben összesítve láthatja a megrendelését. A Megrendelőnek a rendelés bármely szakaszában és a megrendelés Szolgáltató számárarészére való elküldéséig a Webáruházban bármikor lehetősége van az adatbeviteli hibák javítására a megrendelési felületen (pl. termék törlése a kosárból a „TERMÉK TÖRLÉSE gombra” kattintva).
2.6. Szolgáltató a Megrendelő vételi ajánlatának (megrendelésének) megérkezését követően köteles a Megrendelő részére legkésőbb 48 órán belül a vásárlást elektronikus úton (e- mailben) visszaigazolni, írásban megerősíteni, mely visszaigazoló e-mail tartalmazza a Megrendelő által a vásárlás, vagy a regisztráció során megadott adatokat (pl. számlázási és szállítási információk), a rendelés azonosítóját, a rendelés dátumát, a megrendelt termékhez tartozó elemek felsorolását, mennyiségét, a termék árát, szállítási költséget és a fizetendő végösszeget. Amennyiben e visszaigazolás (írásbeli megerősítés) az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül Megrendelő részére nem érkezik meg, akkor a Szolgáltató ajánlati kötöttsége (ajánlati kötöttség alóli mentesülés, illetve a Megrendelő vásárlási kötelezettsége minden további feltétel nélkül, automatikusan megszűnik. Ez a visszaigazoló e-mail a Szolgáltató részéről a Megrendelő által tett ajánlat elfogadásának minősül, mellyel érvényes szerződés jön létre Szolgáltató és a Megrendelő között.
2.7. A Szolgáltató megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak. A szerződés a fogyasztó és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénvállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásrendelet hatálya alá tartozik, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plTanács 2011/83/EU irányelvének rendelkezéseit.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelés. A Honlapon a Vásárló megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Vásárló a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között böngészhet. A Termékek részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Ha a Vásárló kiválasztotta a terméket, bizonyos termékek esetében rendelkezésre állnak további paraméterek kiválasztása a „KosárbaKosárba helyez” gombra kattintva helyezheti egy felugró ablakban jelenik meg (pl. embléma kérése a választott termékre, embléma színe stb.) Ha a Vásárló minden paramétert kiválasztott, akkor megjelenik a választott paraméterek szerint kiszámolt ár. Ha a Vásárlónak megfelelő, akkor a „Kosárba helyezem”, majd pedig „Irány a kosár” gombra kattintással tudja virtuális kosarába helyezni és megtekinteni a kosár tartalmát. Ha nem szeretné, akkor a „Nem kérem” feliratra szükséges kattintani. A kosár tartalmát (a kiválasztott termék darabszámát, és a megrendelés összegét) Vásárló a Honlap jobb oldalán, a kosár ikonra kattintva megtekintheti. A kosár felületen a Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a megrendelése végösszegét. Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából az „X” gombra kattintva. Ha a kosarábakosár tartalma rendben van, akkor a „Pénztár” feliratra kattintva folytahatja a kosárba helyezett termék megrendelését. A kosárba tett terméke(ke)t rendszer az „Átvétel módja” felületre navigálja, ahol a Vásárló kiválaszthatja kívánt átvételi módot illetőleg fizetési módot, mely utóbbi a kiszállítási mód függvényében esetlegesen eltérő lehet. Ha kiválasztotta a kívánt átvételi személyes átvétel vagy postai küldemény) és fizetési módot és a megrendeléssel kapcsolatban mindent rendben talált, akkor a megrendelés elküldéséhez a Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et, az adatkezelésre vonatkozó szabályokat (link adatvédelem). A rendelés feladása tehát a „KosárMegrendelem” menüpontra kattintva gombra kattintással történik, ami a Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. A megrendelésének állapotát a regisztrált ▇▇▇▇▇▇▇ a visszaigazoló e-mailben kapott követési kóddal tudja megtekinteninyomon követni a MPL oldalán. Ha Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén hibát vesz észre a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelnivisszaigazoló e-mailben szereplő adatok tekintetében, ezért a rendelés leadását követően azt haladéktalanul jelezze a Szolgáltató minden esetben felveszi vele felé a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plkívánt rendelések teljesítésének elkerülése érdekében.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló Megrendelő a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a felső menübe tájékozódhat és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. Megrendelő a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, egyéb választható tulajdonságáról, a termék képére kattintást követően kaphat további információkat. Megrendelő a „Kosárba rakom” gombra kattintva választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti virtuális kosarába. A kosárba az adott termékből egy kerül elhelyezésre. Ha a Megrendelő terméket helyez a kosárba, akkor a képernyő jobb oldalán megjelenik a kosár tartalma. A Kosár felületen a Megrendelő részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok nettó és bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a megrendelése értékét és ezen a felületen tudja a mennyiséget is módosítani a nyilak használatával. Ezen a felületen a Megrendelő még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából az „X” gombra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a nyilak használatával. A „ Vásárlás folytatása” gombra kattintva Megrendelőt a Honlap visszanavigálja a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületre, ahol Megrendelő folytathatja a Honlapon a termékek közötti böngészést. A „Fizetés” gombra kattintással Megrendelő folytathatja a megrendelési folyamatot a Honlapon. Amennyiben Megrendelő a Honlapon való böngészés és a termékek kosárba helyezése előtt, a Honlapon még nem regisztrált vagy nem lépett be, úgy a megjelenő felületen Megrendelő választhat, hogy • amennyiben regisztrált Megrendelője a Honlapnak, úgy belép az oldalra a bejelentkezési adatainak megadásával, vagy Facebook fiókjával vagy • az „Új vásárló vagyok” menüpontban található „KosárbaRegisztráció” gombra kattintva helyezheti regisztrál a megrendelni kívánt terméket Honlapon vagy regisztráció nélkül vásárol a kosarába„Vásárlás regisztráció nélkü” gombra kattintva. A kosárba tett terméke(ke)t Honlapon történő regisztráció előnye, hogy Megrendelő a „Kosár” menüpontra kattintva Honlapon gyorsabban tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén leadni a termék alap modelljét megrendelését, azt könnyen nyomon tudja a kosárba helyezni és megrendelnikövetni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak illetve lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján Szolgáltató hírlevelére feliratkozni is. Ha Megrendelő regisztrált korábban a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud Honlapon, de elfelejtette jelszavát, lehetősége van a Vásárló számára biztosítanijelszó emlékeztető segítségét igénybe venni. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhatTovább” gombra kattintva a rendszer a „Személyes adatok, számlázásí és szállítási cím megadása” oldalra navigálja a Megrendelőt, ahol a megrendelés teljesítéséhez szükséges adatokat meg kell adnia. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket Megrendelő a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenimegrendeléshez szükséges adatainak megadását követően ki kell választania a szállítási módot a rendelkezésre álló lehetőségek közül, majd a „Tovább” gombra kattintani és kiválasztani a fizetési módot. A „KosárTovább” aloldalról gombra kattintva a Vásárlónak lehetősége van visszatérni „Rendelési összesítése” felületre érkezik a Webáruházba Megrendelő, ahol megtekintheti a megrendelt termékekekt, azok árát stb és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozfizetendő végösszeget. Az oldal alján található „Megrendelés” gombra kattintást követően pedig, valamint Megrendelő véglegesen elküldheti a megrendelését. Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésérea megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen is értesíti a Megrendelőt, ahol a Megrendelő megrendelésének száma is megtalálható. A Vásárlónak rendelés feladása tehát a „KosárMegrendelés” aloldalon továbbá lehetősége van gombra kattintással történik, ami a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plMegrendelő részére fizetési kötelezettséget keletkeztet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarába3.1. A kosárba tett terméke(ke)t Webshop szolgáltatás területi hatálya: A Szolgáltató által fenntartott adathálózati kezelői felület mind belföldről, mind külföldről elérhető.
3.2. A vásárolt áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenikonkrét árucikk információs oldaláról lehet részletesen megismerni. Vásárló Ha a vásárlás előtt az egyedi paraméterekkel rendelhető áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Amennyiben a Weboldalon található bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a Weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon bizalommal ügyfélszolgálatunkhoz.
3.3. A vételár mindig a kiválasztott termék bruttó ára. A termékek esetén vételára nem tartalmazza a termék alap modelljét tudja kiszállítás költségét, de a kosárba helyezni és megrendelnikosár tartalma, a szállítási mód kiválasztása után megjeleníti azt. A Weboldalon keresztül forgalmazott termékek egy részének sajátos jellemzője, hogy többféle összeállításban rendelhetők. Mivel a termékek tényleges ára az Ügyfél által kiválasztott konkrét összeállítástól függően változó lehet, ezért a termékek felsorolása (kategória lista) oldalon az egyes termékek mellett feltüntetett ár az adott termék alapkonfigurációjának árát mutatja. Mindazonáltal az egyes termékek jellemzőit részletesen bemutató termék oldalon feltüntetett ár minden esetben az Ügyfél által kiválasztott aktuális összeállítás tényleges árát mutatja. Hasonlóképp a kosárba helyezett termékek esetében a termék mellett megjelenő ár a kiválasztott összeállítás árát tükrözi. A megrendelés lezárása előtt a fizetési mód kiválasztásakor jelenik meg a rendelés leadását általános forgalmi adóval növelt bruttó összértéke, melyet az Ügyfél a "Rendelés megerősítése" gombra kattintással fogad el.
3.4. Házhozszállítással történő átvétel választása esetén Szolgáltató a megrendelt árut a visszaigazolás szerinti szállítási határidővelházhoz szállítja saját szállítóeszközzel vagy szállítmányozó/csomagküldő cég igénybevételével. A megrendelés esetén a kiszállítás díját az Ügyfél viseli oly módon, hogy annak pontos mértéke a megrendeléskor feltüntetésre kerül. A Szolgáltató a szállítási díj változtatásának jogát fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. A megrendelés lezárását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele kapcsolatba lép az Ügyféllel a kapcsolatotrendelés részleteinek egyeztetése érdekében, melynek során a kiszállítás pontos díja az Ügyféllel megbeszéltek alapján változhat.
3.5. A kapcsolatfelvétel során Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a Vásárlónak lehetősége van módosítás a paraméterek megadására mely alapján Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Vásárló számára biztosítaniWebshop felületére – különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os, illetve téves helyiérték megadás miatt nagyságrendekkel eltérő árra –, akkor Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.
3.6. A Vásárló megrendelést Szolgáltató csak akkor fogadja el, ha az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy attól minden következmény nélkül elállhathiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.) A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
3.7. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket Szolgáltató fenntartja magának a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenijogot, hogy a Weboldalon keresztül elektronikus úton leadott megrendelésekre indokolt esetben telefonon vagy emailen megerősítését kérjen, valamint ennek sikertelensége esetén a megrendelést érvénytelennek minősítse.
3.8. A „Kosár” aloldalról megrendelés jóváhagyása után elektronikusan a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintéséremegrendelés már nem törölhető. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadnimegrendelés visszavonását az Ügyfél az Ügyfélszolgálat elektronikus levelezési címén illetve telefonon teheti meg. A Vásárlónak megrendelés visszavonása csak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a futárszolgálat részére történő átadás előtt lehetséges.
3.9. Ügyfél megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló feladásával kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arróljelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el.
3.10. Szolgáltató az Ügyfél vételi ajánlatának (megrendelésének) megérkezését követően köteles Ügyfél részére a vásárlást elektronikus úton (e-mailben) visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás az ajánlat elküldésétől számított 48 órán belül Ügyfél részére nem érkezik meg, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után akkor a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásajánlati kötöttsége, pontosításilletve Ügyfél vásárlási kötelezettsége minden további feltétel nélkül, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plautomatikusan megszűnik.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. A Lapidaris rendszer megrendeléséhez a Honlapon keresztül a „Megrendelés” menüben az alábbi adatokat kell megadnia a Vásárlónak: Saját név (vezetéknév és keresztnév), levelezési és szállítási cím, e-mail elérhetőség, telefonszám, továbbá, az Elhunyt neve, születési neve, születési ideje, születési ország, település, halálozás időpontja, temető helyének országa, temető neve, címe, A választott szállítási és fizetési mód. Annak érdekében, hogy az elhunyt adatainak pontosságát biztosítani tudjuk a szolgáltatásunk nyújtása során, a honlapon keresztül be kell csatolni az elhunyt halotti anyakönyvi bizonyítványát is. Az adatok egyeztetését követően, a csatolt halotti anyakönyvi bizonyítvány törlésre kerül a rendszerből. Az elküldött megrendelés alapján a Vásárló regisztrálását a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti Szolgáltató végzi el a megrendelni kívánt terméket a kosarábamegrendelés során megadott adatok egyeztetését követően, az aktiváláshoz szükséges teendőket e-mailben küldjük meg Vásárló részére. A kosárba tett terméke(ke)t Lapidaris rendszer igénybe vételéhez biztosított ideiglenes jelszót a „Kosár” menüpontra kattintva csomag kézhezvétele során kapott utasítás alapján tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítanimegváltoztatni. A Vásárló köteles az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhatáltala megadott jelszót bizalmasan kezelni. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket Amennyiben az azonosítás során a Lapidaris rendszer vásárlójának azonosítója és jelszava helyes megadását követően az adatai arra jogosulatlan harmadik személy birtokába kerültek, az ebből eredő károkért, illetve hátrányokért a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenifelelősséget nem vállal. A „Kosár” aloldalról Vásárló e-mail címe megadásával hozzájárul ahhoz, hogy a Vásárlónak lehetősége van visszatérni Szolgáltató technikai jellegű üzenetet küldjön számukra. Amennyiben a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni Vásárló még nem töltötte be a kosár tartalmához16-odik életévét, - a GDPR Preambulum (38) bekezdésére, valamint 8. cikkére figyelemmel – kizárólag törvényes képviselője által rendelheti meg a Lapidaris rendszert. A Vásárló által kitöltött űrlapot a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintéséreautomatikusan ellenőrzi és a kitöltés során észlelt technikai hibákról, vagy hiányosságokról hibaüzenet útján tájékoztatja a Vásárlót, akinek a korrigálást el kell végeznie a kapott útmutatás alapján. A Vásárlónak hiánytalanul kitöltött űrlap elküldését megelőzően kérjük a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítaniVásárlót arra, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokrólhogy az e célra rendszeresített jelölőnégyzet kipipálásával nyilatkozzon arról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató hogy az Általános Szerződési Feltételeit és Feltételeket elolvasta, megértette, annak rendelkezéseit magára nézve kötelezőnek elfogadja, tekintettel arra, hogy a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírleveléretávollévők között létrejövő szerződés teljesüléséhez ez az aktus elengedhetetlen. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott jelölőnégyzet kipipálásával nyilatkozik továbbá arról, hogy megismerte az Adatkezelési tájékoztatót és hozzájárul a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakSzolgáltató, mint Adatkezelő adatkezelési tevékenységének tájékoztatóban leírt módon történő végzéséhez. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt Megrendelés elküldését követően a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által Lapidaris rendszer megrendelője részére az űrlapon megadott e-mail címre és címére küldött levélben erősítjük meg megrendelése adatait, valamint elküldjük az ÁSZF elfogadására vonatkozó nyilatkozat időpontjában hatályos ÁSZF dokumentumot tartalmazó linket. Amennyiben nem kap ilyen levelet, a Szolgáltató számárarendszer nem fogadta el megrendelését. Ilyen esetben kérjük, vegye fel az ügyfélszolgálati elérhetőségeken velünk a kapcsolatot az üzemeltetői adatok között található elérhetőségeken. A Szolgáltató megrendelések feldolgozása munkanapokon 9.00 óra és 15.00 óra között történik. A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és megrendelésre, de ha az a munkaidő lejárta után történik, csak az azt követő munkanapon kerül feldolgozásra a megrendelés. Az elfogadott megrendelés teljesítési határideje, a visszaigazolástól számítva 1-10 munkanap. Abban az esetben, ha a termék nincs raktáron, a megrendelés teljesítése várhatóan a megrendeléstől számított 4 hét. Miután elvégeztük megrendelésének feldolgozását, a megadott e-mail címére küldünk Önnek egy „Megrendelés lezárva” visszaigazolást. A termék kiszállítására csak ezt követően kerül sor. A megrendelés elfogadását, a kiszállításra feladást e-mailben jelezzük a Vásárló számára visszajelez részére. Minden megrendelés egy egyedi megrendelési számmal azonosítható, melyre az általa megadott elérhetőségek egyikénügyfélszolgálati ügyintézés során lehet hivatkozni. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatáscsomag tartalma: 1 db NFC chippel ellátott Lapidaris kő egyedi díszdobozban és 1 db aktiválási leírás, pontosítás1 db Hollóházi minőségi tanúsítvány, adatbekérés1 db Lapidaris bemutatkozás, adatmódosításamely tartalmazza a kő felhelyezési útmutóját. Amennyiben az üzemeltető hibás árat tüntet fel a termék mellett, elutasítás és a rendelés tényének elfogadásatőle elvárható gondosság ellenére, úgy az üzemeltető nem köteles a terméket a hibás áron szolgáltatni, de köteles a megrendelés visszaigazolásában felajánlani a vásárló részére a valós áron történő vásárlás lehetőségét. Amennyiben a Vásárló ezzel a lehetőséggel nem kíván élni, úgy megilleti a szerződéstől való egyoldalú elállás joga. Külön csomagolási költséget nem számítunk fel. A Vásárló tudomásul vesziLapidaris rendszer ára: 60.000 Ft, hogy rendelése csak mely a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak27%-os ÁFÁ-t tartalmazza. A Szolgáltató számára Lapidaris rendszer ára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseketszállítási költséget tartalmazza, kéréseket (plMagyarország területén.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelés. Vásárló Megrendelő a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a felső menüben tud böngészni és itt választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. A bal oldali menüben a Megrendelő szűkíteni tud a termékek között például ár, vagy nem kiválasztásával. Megrendelő a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, egyéb választható tulajdonságáról, a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található nevére vagy képére kattintást követően tájékozódhat. Megrendelő a termék részlet oldalon a „Kosárba” gombra felirat kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti virtuális kosarába és itt tudja kiválasztani a kosarábamegrendelhető mennyiséget, méretet. A kosárba tett terméke(ke)t Megrendelő a kosarának tartalmát a jobb oldali menüben a „Kosár” menüpontra kattintva menüben tekintheti meg. A Kosár felületen a Megrendelő részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a megrendelése értékét és ezen a felületen tudja megtekintenia mennyiséget is módosítani. Vásárló Ezen a felületen a Megrendelő még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén „X” gombra kattintva, illetve a termék alap modelljét tudja mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a kosárba helyezni „Darab” oszlopban. Ha rendelkezik regisztrációval és megrendelnieddig még nem tette meg, ezért akkor a rendelés leadását követően megrendeléshez be kell jelentkeznie vagy a Szolgáltató minden esetben felveszi vele „Fizetés vendégként” opciót kell választani, amennyiben nem kíván regisztrálni a kapcsolatotwebáruházba, illetve lehetőség van arra is, hogy elvégezze a regisztrációt. A kapcsolatfelvétel során Honlapon történő regisztráció előnye, hogy Megrendelő a Vásárlónak Honlapon gyorsabban tudja leadni a megrendelését, azt könnyen nyomon tudja követni. Ha Megrendelő regisztrált korábban a Honlapon, de elfelejtette jelszavát, lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján jelszó emlékeztető segítségét igénybe venni. Belépést követően, vagy a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud „Fizetés vendégként” opció választása esetén is, a Vásárló számára biztosítanikiválasztott vásárlási lehetőséget követően a megjelenő felületen választania kell a rendelkezésre álló szállítási módok közül. Ha kiszállítást választ a Megrendelő, úgy a szállítás díja hozzáadásra kerül a kosárban elhelyezett termékek értékéhez. Ezt követően a fizetési módok közül kell a Megrendelőnek választania. Ha minden adatot rendeben talált, helyesen adott meg, úgy a megrendelés elküldéséhez, Megrendelőnek ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat. Ha kiválasztotta kívánt fizetési módot, úgy a rendszer a „Rendelés összegzés” felületre navigálja a Megrendelőt, ahol megtekintheti a fizetendő végösszeget és a választott fizetési módot. A Vásárló ”Megerősítem a megrendelést” gombra kattintással pedig, Megrendelő véglegesen elküldi a megrendelését. Szolgáltató a megrendelés sikerességéről az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket ezt követő felületen és emailben is értesíti a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteniMegrendelőt, ahol a Megrendelő megrendelésének száma is megtalálható. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak rendelés feladása tehát a „KosárMegerősítem a megrendelést” aloldalon továbbá lehetősége van gombra kattintással történik, ami a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakMegrendelő részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. A megrendelés elküldése beérkezését követően előfordulhat, hogy egyes termékből nem jelent regisztrációt áll rendelkezésre elegendő készlet valamennyi Megrendelő kiszolgálásához. Ebben az esetben, e-mailben vagy megadott telefonszámon Szolgáltató ügyfélszolgálata informálja a WebáruházbaMegrendelőt és tájékoztatja az alternatív lehetőségekről. Bizonyos termékek iránti fokozott irányú érdeklődés miatt előfordulhat, hogy az adott termék készlethiányossá válik. A megrendelés elküldése után raktárkészlet frissítése nem egyidejűleg történik az áru fogyásával, ezért az esetleges frissítési késlekedésből fakadó téves információkért, továbbá a státusz hibákért, kivont-, illetve elfogyott termékek nem teljesítéséért a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre felelősséget nem vállal, és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pl.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.Megrendelő elnézését kéri!
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 3.1. A vásárolandó áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni azzal, hogy az áru részletes tényleges tulajdonságait a termékhez mellékelésre kerülő használati utasítás tartalmazza. A Szolgáltató szerződésszerű teljesítésének minősül, ha a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen a weboldalon vagy a használati utasításban nyújtott tájékoztatásnál kedvezőbb, előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Az általunk forgalmazott termék - ahol ezt a jogszabályok előírják - használati utasítását az áruhoz mellékeljük. Ha véletlenül nem kapná kézhez az áruval együtt a kötelező használati utasítást, azt azonnal - mielőtt az árut használatba veszi - jelezze vevőszolgálatunknál, pótoljuk. Amennyiben a Weboldalon található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a megrendelni kívánt terméket a kosarábaweboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, melynek adatait, elérhetőségét az 1.7 pontban találja.
3.2. A kosárba tett terméke(ke)t vételár mindig a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenikiválasztott termék mellett feltüntetett összeg, amely ha nincs külön jelölve, az általános forgalmi adót már tartalmazza. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető A termékek esetén vételára nem tartalmazza a termék alap modelljét tudja kiszállítás költségét.
3.3. A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a kosárba helyezni és megrendelniSzolgáltató fenntartja azzal, ezért hogy a rendelés leadását követően módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja.
3.4. Amennyiben a Szolgáltató minden esetben felveszi vele gondossága ellenére hibás ár kerül a kapcsolatotWeboldal felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, ide értve a feltűnő értékaránytalanságot is, valamint esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. Ügyfelet ezen elállási jog indokolás nélkül megilleti.
3.5. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján megrendelést a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud Weboldalán keresztül csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a Vásárló számára biztosítanimegrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, a megrendelés nem teljesíthető.) A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
3.6. A Vásárló Honlapon megjelenített termékek vételára az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteniáltalános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó módon (bruttóban) van feltüntetve. A „Kosár” aloldalról termékek mellett feltüntetett vételár nem tartalmazza a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. kiszállítás költségét.A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket termékek ára magyar forintban (plFt) kerül feltüntetésre.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 3.1. A vásárlandó áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni azzal, hogy az áru részletes tényleges tulajdonságait a termékhez mellékelésre kerülő használati utasítás, vagy a terméken lévő leírás tartalmazza. A Szolgáltató szerződésszerű teljesítésének minősül, ha a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen a weboldalon, a használati utasításban, vagy a terméken lévő leírás nyújtott tájékoztatásnál kedvezőbb, előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Amennyiben a Weboldalon található bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, melynek adatait, elérhetőségét az 1.5 pontban találja.
3.2. A vételár mindig a kiválasztott termék mellett feltüntetett összeg. A termékek vételára nem tartalmazza a kiszállítás költségét. Termékekre vonatkozó szavatossági feltételek a termékek csomagolásán vagy dokumentációján találhatók.
3.3. A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Weboldal felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. A weboldalon megjelentetett termékképek helyenként csak illusztrációk, azok a valóságtól eltérhetnek.
3.5. A megrendelést a Szolgáltató Weboldalán keresztül a nem regisztrált/regisztrált Ügyféltől és csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.) A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Megrendelés feladására a Szmöre Burger weboldal áruházban nem regisztrált Ügyfélként/ regisztrációt jóváhagyását követően bejelentkezés, majd a Kosár használatával van lehetőség. Az Ügyfél a kiválasztott termékeket az egyes termékekre kattintást követően megjelenő, a termék részletes adatait ismertető oldalon található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábagomb használatával teheti Kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t Kosár tartalmát megtekinteni, módosítani a Weboldal jobb oldalán található kosár ikonra kattintást követően van lehetőség, ahol megadható az egyes termékek kívánt mennyisége, illetve a Kosár tartalma törölhető („Termék eltávolítása (X)”). Amennyiben az Ügyfél a Kosár tartalmát véglegesítette, a „KosárTovább a pénztárhoz” menüpontra feliratra kattintva tudja megtekintenia megjelenő felületen be kell jelentkeznie a Weboldalra/megadni adatait (Vezetéknév, Keresztnév, telefonszám, érvényes e-mail, postázási és számlázi cím), hogy megrendelését leadhassa. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja Itt módosíthatja a számlázási és szállítási címet, kiválaszthatja a szállítási adataitfizetés és a szállítás módját, beválthatja kuponkedvezményét, valamint megjegyzést fűzhet megrendeléséhez. Ezt követően választani tud az átvételi módok közül, illetve meg tudja adni a rendeléshezszámlázási és szállítási adatokat. Ha minden szükséges adatot megadott, segítheti akkor a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja„Megerősítés & Fizetés” gombra kattintva választani tud, hogy valós személy, nem pedig robothogyan kívánja kiegyenlíteni a megrendelésének végösszegét és kiválaszthatja az átvételi módot. A Vásárló kijelenti, hogy Itt egy összegző oldalon ellenőrizheti a megrendelés elküldése feladása előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakrendelése adatait. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházbafeladására, az ajánlat elküldésére „Megrendelés elküldése” feliratra kattintást követően kerül sor. A megrendelés elküldése után rendelés leadása tehát a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez „Megrendelés elküldése” gombra kattintással történik, ami az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plÜgyfél részére fizetési kötelezettséget keletkeztet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló Megrendelő az általa üzemeltetett ingatlanokban szükségessé váló építési, karbantartási, felújítási, hibaelhárítási munkákat az alábbiak szerint rendeli meg Vállalkozótól: Amennyiben az elvégzendő feladat a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti szerződés 1. számú mellékletében meghatározott tételek alapján elvégezhető, akkor Megrendelő árajánlat kérése nélkül, a megrendelni kívánt terméket mellékletben szereplő költségek alapján megrendelheti. Amennyiben az elvégzendő feladat az 1. mellékletben nem szereplő tételeket is tartalmaz, a kosarábaMegrendelő írásbeli konzultációt folytat le, melynek során írásban árajánlatot kér a Vállalkozótól. Az árajánlatkérés tartalmazza a munka, illetve a hiba leírását, tárgyát, mennyiségét, a teljesítési helyet, és szükség szerint a minőségi követelményeket, teljesítménykövetelményeket. Azon tételek esetében, amelyek az ajánlati dokumentációban szerepelnek a Vállalkozó azonos, vagy a Megrendelő részére kedvezőbb árat adhat. Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvétele után a helyszínen bejárást tarthat. A kosárba tett terméke(ke)t bejárásról legalább 1 munkanappal korábban köteles értesíteni Megrendelő kapcsolattartóját. Megrendelő képviselője a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenibejáráson jogosult részt venni. Vásárló Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül köteles árajánlatát írásban megküldeni Megrendelő részére. Vállalkozó az árajánlatot tételes megbontásban, anyagköltség és munkadíj szerepeltetésével adja meg. Az árajánlatban az Építési Normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) szereplő tételeket az ott szereplő bontásban kell megadni, egyedi paraméterekkel rendelhető termékek tétel esetén az ár realitásának alátámasztására szolgáló árlista vagy árajánlat csatolása szükséges. Az árajánlat tartalmazza a termék alap modelljét tudja munkák elvégzésére Vállalkozó által vállalt határidőt, naptári napban megadva. Azon tételek esetében, amelyek nem szerepelnek az 1. mellékletben, az alábbiak szerint kell eljárni. Az árajánlatban alkalmazott árképzés alapja a kosárba helyezni hatályos ÉNGY-ben szereplő normaidő és megrendelnia jelen szerződésben vállalt rezsi óradíj. Megrendelő az anyagköltség realitásának megítélésekor a Terc építőipari költségvetéskészítő programban, ezért illetve a rendelés leadását követően termékre vonatkozó hatályos árlistában szereplő anyagköltséget tekinti az irányadó maximumnak. Megrendelő a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotmunkát írásban rendeli meg, Vállalkozó árajánlata alapján. A kapcsolatfelvétel során megrendelés, szerződés tartalmazza a Vásárlónak lehetősége van munka megnevezését, illetve leírását, mennyiségét, a paraméterek megadására mely alapján teljesítés helyét, határidejét, és a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítanimunka elvégzéséhez szükséges, további, rendelkezésre álló információkat. A Vásárló javítási-karbantartási munkák esetében Vállalkozó köteles a megrendelésétől számított …………………………. (ajánlat alapján kitöltendő) percen belül a munkavégzést megkezdeni. Vállalkozó a munkát Megrendelő írásos megrendelésének, szerződésnek kézhezvételétől az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket ott megjelölt határidőben köteles elvégezni, megfelelve a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról jelen szerződésben, illetve a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozmegrendelésben foglalt egyéb feltételeknek, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plkövetelményeknek.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Közbeszerzési Keretmegállapodás
Megrendelés. Vásárló A Honlapon történő bejelentkezést követően a Felhasználó megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Felhasználó a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Felhasználó a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti kosarába, és ugyanezen a kosarábafelületen tudja megadni termék mennyiségét, a mennyiség pontos beírásával. A termékek kosárba tett terméke(ke)t helyezése még nem jelent vásárlási kötelezettséget, vagy Felhasználó rendelésének automatikus rögzítését, továbbítását. A kosár tartalmának megtekintéséhez a „Kosár” menüpontra kell kattintania a Felhasználónak, mely az oldal tetején, jobb oldalon, a kosár ikon mellett található. Ezen a felületen a Felhasználó még bármikor módosítani tudja kosarának tartalmát, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a piros X ikonra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a +,- gombra kattintással. Amennyiben a Felhasználó nem kíván tovább válogatni a termékek között, akkor a kosáron belül, a kosár tartalma alatt megtalálható adatlap (a továbbiakban Megrendelési adatlap) kitöltésével elkezdheti a megrendelési folyamatot. Ha a Felhasználó rendelkezik kuponkóddal vagy bónusszal, akkor itt érvényesíteni, felhasználni tudja a Felhasználó a kupon, bónusz kód megadásával. vagy tovább nézelődhet a Webáruházban, a böngészőjében található vissza gombra kattintva. A Megrendelési adatlapon a Felhasználónak meg kell adnia a megrendelés teljesítéséhez szükséges és a 3.1. pontban feltüntetett adatokat, a szállítási módot. A szállítási módtól függően változik a fizetési módok közötti választási lehetőség, mely a szállítási mód mellett kerül feltüntetésre. Ha a Felhasználó olyan szállítási módot választ, ahol, ami mellett több fizetési lehetőség került feltüntetésre, közöttük a Felhasználó a Megrendelési adatlap alján megjelenő lehetőségek közül úgy tud választani, hogy rákattint a fizetési módra, majd a megjelenő felületen a „RENDELÉS ELKÜLDÉSE” gombra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén kiválasztani a termék alap modelljét tudja kívánt fizetési módot, mellyel egy időben a kosárba helyezni és megrendelniFelhasználó a megrendelését el is küldi a KütyüBazár részére, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakamely szerződéses ajánlatnak minősül. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt elküldését követően a Webáruházba. A megrendelés elküldése után rendszer a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld képernyőn keresztül (is) és emailben tájékoztatja a Vásárló által megadott Felhasználót a rendelés sikerességéről, a rendelési azonosítóról, illetve hogy Felhasználó e-mail címre üzenetet fog kapni a rendelés visszaigazolásáról. A megrendelések állapotát a „Rendeléseim” menüpont alatt ellenőrizheti a Felhasználó. Ezt a funkciót kizárólag regisztrált Felhasználók vehetik igénybe és a Szolgáltató számárafunkció belépés után érhető el. A Szolgáltató rendelés állapotáról a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénKütyüBazár e-mailben értesítőt küld. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásKütyüBazár fenntartja a jogot a már rögzített megrendelések visszautasítására részben, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és vagy teljes egészében. Erre kizárólag a rendelés tényének elfogadásaFelhasználóval történő egyeztetést követően kerülhet sor. A Vásárló tudomásul vesziKütyüBazár nem vállal felelősséget az esetleges technikai ismertetők, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási beszállító, vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plrajtunk kívül álló okok miatt történő előzetes bejelentés nélküli változása miatt.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 5.1. A Honlapon szereplő áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, használatukra vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról, illetve – ahol szükséges – a termékhez mellékelt használati utasításból lehet részletesen megismerni.
5.2. A Honlapon megjelenített termékek ára az általános forgalmi adót és egyéb közterheket is tartalmazó és részletező módon (bruttóban) forintban van feltüntetve. Amennyiben az adott honlap külföldi megrendelőknek szól, az árak a honlaphoz kapcsolódó megrendelési hely szerinti államban alkalmazandó devizában kerülnek feltüntetésre. A szállítási költséget a termékeke ára nem tartalmazza. A megrendelés során lehetőség van a Szolgáltató által biztosított egyedi kupon beváltására, vagy más kedvezmények felhasználására melyek összege beszámítható a megrendelt termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található árába
5.3. Az egyes termékek megrendelésének feladásához nem szükséges regisztráció. Az Ügyfél a kiválasztott terméket az arra történő kattintást „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábagomb használatával teheti Kosarába (rendeléseket tartalmazó összesítő lista). A kosárba tett terméke(ke)t Kosár tartalmát megtekinteni, annak tartalmát (vagy tartalmának egyes elemeit) akár törölheti is az adott termék mellett található törlés ikonra kattintással. Ezt követően Ügyfél megadja a szállítás és a fizetés módját, majd a számlázási és szállítási adatait. Az Ügyfél a megrendelés feladása előtt – egy összegző oldalon – ellenőrizheti rendelése adatait, módosíthatja a számlázási címet, kiválaszthatja a fizetés módját.
5.4. A megrendelés feladására a „KosárRendelés leadása” menüpontra kattintva tudja megtekintenifeliratra kattintást követően kerül sor. Vásárló A megrendelés feladása az egyedi paraméterekkel rendelhető Ügyfél számára ajánlati kötöttséget, a visszaigazoló e-mail megérkezésével pedig fizetési kötelezettséget keletkeztet a fizetési módoknál meghatározottak szerint.
5.5. A Honlapról megrendelhető termékek esetén árai változtatásának jogát a termék alap modelljét tudja Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a kosárba helyezni és megrendelni, ezért módosítás a rendelés leadását követően Honlapon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden esetben felveszi vele gondossága ellenére hibás ár kerül a kapcsolatotHonlap felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő “0” Ft-os vagy “1” Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.
5.6. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján megrendelést a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a Vásárló számára biztosítanimegrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól. A Vásárló Szolgáltatót az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését Ügyfél által tévesen és/vagy attól minden következmény nélkül elállhatpontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket Ügyfél tudomásul veszi és kifejezetten elfogadja, hogy hibás szállítási cím megadása esetén a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokrólköltséget nem fizeti meg az Ügyfélnek, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadniilletve az ismételt – javított címre történő – kiszállítás díjának megfizetése az Ügyfél kötelezettsége.
5.7. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de Az Ügyfél a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat feladásával is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit jelen Általános Szerződési Feltételeket elfogadja és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plmagára nézve kötelezőnek ismeri el.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 5.1. A Termék lényeges tulajdonságait, jellemzőit, a Termék használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs leírásából lehet megismerni. A Szolgáltató szerződésszerű teljesítésének minősül, ha a Termék a Weboldalon vagy az ügyfélszolgálaton keresztül nyújtott tájékoztatásnál kedvezőbb, előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a vásárlás előtt kérdése merülne fel bármely Termék minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Az általunk forgalmazott Termék - ahol ezt a jogszabályok előírják - használati utasítását a Termékhez mellékeljük. Ha véletlenül nem kapná kézhez a ▇▇▇▇▇▇▇▇▇ együtt a kötelező használati utasítást, azt azonnal - mielőtt a Terméket használatba veszi - jelezze ügyfélszolgálatunknál, mely esetben azt haladéktalanul pótoljuk.
5.2. A vételár mindig a kiválasztott ▇▇▇▇▇▇ mellett feltüntetett összeg. A nettó ár a bruttó árból képzett, kerekített ár. Az árakat érintő elírás jogát fenntartjuk, ezért felelősséget nem vállalunk. A termékek vételára nem tartalmazza a kiszállítás költségét.
5.3. A Webáruházból megrendelhető Termékek árai megváltoztatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A vételár módosítása a már megrendelt Termékek vételárát nem befolyásolja. Online bankkártyával történő fizetés kezdeményezésekor, az elektronikus fizetési értesítő kiküldése és a Termék átvétele közti időszakban bekövetkezett árcsökkenés esetén nem áll módunkban pénzt visszatéríteni. Az online fizetési tranzakció biztonsági ellenőrzése minimálisan 24 órát vesz igénybe, a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen átvétele csak ezt követően lehetséges.
5.4. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Webáruházban felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a ▇▇▇▇▇▇▇▇ hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. A Webáruházban megjelentetett termékképek helyenként csak illusztrációk, azok a valóságtól eltérhetnek.
5.5. A megrendelést a Szolgáltató Weboldalán keresztül az Ügyféltől csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.) A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
5.6. Megrendelés feladására a Webáruházban a Kosár használatával van lehetőség. Az Ügyfél a kiválasztott termékeket az egyes termékekre kattintást követően megjelenő, a termék részletes adatait ismertető oldalon található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti gomb használatával teheti Kosarába. Ügyfél ellenőrizheti vásárlását a megrendelni kívánt terméket Kosaram ablakban a kosarábaWeboldal jobb oldalán, ahol vásárlása tömörített formában jelenik meg. A kosárba tett terméke(ke)t Kosár tartalmát megtekinteni és egyben módosítani a Weboldal „Kosár” menüpontra menüben van lehetőség, ahol módosítható az egyes termékek kívánt mennyisége, törölhető az adott termék, illetve a Kosár teljes tartalma törölhető („Kosár ürítése”). Amennyiben az Ügyfél a Kosár tartalmát véglegesítette, a „Tovább” feliratra kattintva tudja megtekintenifolytathatja a vásárlás menetét. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását Ezt követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozszámlázási adatok automatikusan betöltődnek, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni majd a szállítási és átvételi módozatokrólfizetési módot kell megadni. A vásárlás folyamatában a szállítási cím megadása után fog megjelenni a rendelés tényleges végösszege a kosár tartalma alatt. A megjegyzés rovatban van lehetősége rendeléséhez üzenetet hozzáfűzni. A vásárlás végelegesítése előtt az Ügyfélnek lehetősége van megrendelése áttekintésére. Amennyiben módosítani szeretne, megadni úgy a rendeléshez szükséges ▇▇▇▇▇▇ gomb megnyomásával visszatérhet a korábbi menükbe, ahol módosíthatja a kívánt adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadnimajd újra áttekintheti megrendelését. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megrendelése további menetében választott fizetési módnak megfelelően kell megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási bankkártya adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírleveléreilletve előre utalás és utólagos fizetés esetén az általunk kibocsájtott Proforma számlán megjelölt bankszámlaszámra kezdeményezheti az átutalást. A Vásárló rendelés leadása a megrendelést csak abban „Fizetés” gombra való kattintással történik, ami az esetben tudja leadni, ha elfogadja Ügyfél részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. Előre utalás illetve utólagos fizetés esetén a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott válasz e-mail címre és tartalmazza a Proforma Számlát. A termék átvételekor a Szolgáltató számára. A Szolgáltató az Ügyfél részére a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plvásárlás igazolására papíralapú számlát ad.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 3.1. A vásárolandó áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni azzal, hogy az áru részletes tényleges tulajdonságait a termékhez mellékelésre kerülő használati utasítás tartalmazza. A Szolgáltató szerződésszerű teljesítésének minősül, ha a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen a weboldalon vagy a használati utasításban nyújtott tájékoztatásnál kedvezőbb, előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Amennyiben a Weboldalon található bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával kapcsolatban, a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, melynek adatait, elérhetőségét az 1.7 pontban találja.
3.2. A vételár mindig a kiválasztott termék mellett feltüntetett összeg, amely ha nincs külön jelölve, az általános forgalmi adót már tartalmazza. A termékek vételára nem tartalmazza a kiszállítás költségét.
3.3. A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja. Az online fizetési tranzakció biztonsági ellenőrzése minimálisan 24 órát vesz igénybe, a termék átvétele csak ezt követően lehetséges.
3.4. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Weboldal felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, ide értve a feltűnő értékaránytalanságot is, valamint esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. Ügyfelet ezen elállási jog indokolás nélkül megilleti.
3.5. A megrendelést a Szolgáltató Weboldalán keresztül csak regisztrált Ügyféltől és csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.) A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Megrendelés feladására a ▇▇▇▇ ▇▇▇▇ áruházban a regisztrációt követő bejelentkezés, majd a Kosár használatával van lehetőség. Az Ügyfél a kiválasztott termékeket a termék információs paneljében, vagy a termék saját adatlapján található „Kosárba” gomb használatával teheti Kosarába. A Kosár tartalmát megtekinteni, módosítani a Weboldal jobb felső sarkában található kosár ikonra kattintást követően van lehetőség, ahol megadható az egyes termékek kívánt mennyisége, illetve a Kosárból a törölni kívánt termék a termék alatt található "Törlés" gombbal törölhető. Amennyiben az Ügyfél a Kosár tartalmát véglegesítette, a „Tovább a pénztárba” feliratra kattintva a megjelenő felületen be kell jelentkeznie a Weboldalra vagy regisztrálnia kell, hogy megrendelését leadhassa. Ezt követően a "Cím hozzáadása" gombbal új szállítási címet vehet fel, vagy kiválaszt egyet a már megadott címek közül, majd a "Tovább a szállítási módokhoz" gombra kattintva helyezheti tud választani a megrendelni kívánt terméket a kosarábaszállítási módok közül. A kosárba tett terméke(ke)t Ezután a „KosárTovább a fizetési módokhoz” menüpontra gombra kattintva tudja megtekinteniválasztani tud, hogyan kívánja kiegyenlíteni a megrendelésének végösszegét. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén Ugyanezen felületen a termék alap modelljét tudja "Cím hozzáadása" gombbal tud új számlázási adatokat megadni, vagy a kosárba helyezni és megrendelnimár meglévőkből választani. Ha választott a fizetési módok közül, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak akkor a „KosárTovább az összegzéshez” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de gombra kattintva egy összegző oldalon ellenőrizheti a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja feladása előtt rendelése adatait, módosíthatja a számlázási és szállítási címet, kiválaszthatja a szállítási adataitfizetés és a szállítás módját, beválthatja kuponkedvezményét, valamint megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakmegrendeléséhez. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházbafeladására, az ajánlat elküldésére „Megrendelem” feliratra kattintást követően kerül sor. A megrendelés elküldése után rendelés leadása tehát a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára„Megrendelem” gombra kattintással történik, ami az Ügyfél részére fizetési kötelezettséget keletkeztet.
3.6. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi Honlapon megjelenített termékek vételára az általános forgalmi adót és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénegyéb közterheket is tartalmazó módon (bruttóban) van feltüntetve. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és termékek mellett feltüntetett vételár nem tartalmazza a rendelés tényének elfogadásakiszállítás költségét. Külön csomagolási költség azonban nem kerül felszámításra. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket termékek ára magyar forintban (plFt) kerül feltüntetésre.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló A COOL FM reklámok megjelenítésére vonatkozó díjszabását a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti visszavonásig meghirdetetett aktuális tarifatáblázat tartalmazza. Reklám megjelenítése a megrendelni kívánt terméket a kosarábaCOOL FM csatornán kizárólag az erre irányuló szerződés mindkét fél általi aláírása után történik meg. A kosárba tett terméke(ke)t szerződés létrejöttének előfeltétele az írásban, e-mailben vagy postai úton visszaigazolt megrendelés. Reklám megrendelése során a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteniMegrendelőnek meg kell adnia a COOL FM részére: gazdasági társaság vagy más szervezet esetén annak pontos, cégszerű elnevezését, székhelyét és/vagy állandó telephelyét (számlázási címét), adószámát, a megrendelés ügyintézőjét és elérhetőségét. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén Amennyiben a termék alap modelljét tudja megrendelést reklámügynökség közvetíti, a kosárba helyezni és megrendelni, ezért megrendelésnek tartalmaznia kell a rendelés leadását követően megbízó (reklámozó) ügyfél megnevezését is. Az ügynökség a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotközvetített megrendelésért saját megrendeléseként felel. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló Megrendelő az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését előzetes minőségvizsgálati vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15megfelelőség-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott tanúsítási kötelezettség alá eső termékre vonatkozó Reklám esetén köteles írásban nyilatkozni arról, hogy a rendelés részleteit vizsgálatot elvégezték, és annak alapján a termék forgalomba hozható. Ha a termék nem tartozik előzetes minőségvizsgálati vagy megfelelőség-tanúsítási kötelezettség alá, abban az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek esetben a valóságnaknyilatkozatnak ezt kell tartalmaznia. Szerencsejátékot népszerűsítő reklám megrendelése esetén be kell mutatni az állami adóhatóság által szerencsejáték szervezésére jogosító engedélyt is. A megrendelés elküldése fentiek hiányában a reklámot a COOL FM nem jelent regisztrációt a Webáruházbateszi közzé. A megrendelés elküldése után Megrendelés minden esetben tartalmazza a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld megrendelni kívánt reklám paramétereit, szövegét, tartalmát, valamint a Vásárló által megadott e-mail címre fizetés módját és feltételeit. A Megrendelő köteles a visszaigazolt megrendeléshez kapcsolódó hanganyagot az első sugárzás kitűzött napját megelőzően, legalább 5 munkanappal korábban, mp3 formátumban a COOL FM kapcsolattartója részére átadni vagy online hozzáférhetővé tenni. Amennyiben a Megrendelő hirdetési anyaggal nem rendelkezik, úgy a COOL FM külön megállapodás keretében, egyedi díjazás alapján vállalja annak elkészítését. Megrendelő minden esetben köteles a megrendelésben nyilatkozni a hangzó anyag zenei részeinek szerződött, illetve teljesített jogdíjfizetése tekintetében. COOL FM jogosult a megrendelést megtagadni, különösen, ha annak tartalma a rádió arculatával, zenei stílusával nem összeegyeztethető, illetve amennyiben a Megrendelő a reklámban elhangzó zenei anyag jogdíjfizetése tekintetében nem nyilatkozott. A megtagadás közlésével a COOL FM és a Szolgáltató számáraMegrendelő közötti, már létrejött szerződést COOl FM felbontja, melyre a Ptk. elállásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni. A Szolgáltató már teljesített hirdetési díj előleg ebben az esetben a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénMegrendelőnek 15 (tizenöt) napon belül, kamatmentesen visszajár. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatásvisszaigazolt megrendelés tartalmának módosítására a Megrendelő legkésőbb a sugárzás kitűzött napját megelőző 2 (kettő) munkanappal jogosult. Amennyiben a Megrendelő a megrendelést az első sugárzás kitűzött napjától számítva 10 napon belül mondja le, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és úgy COOL FM a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pllemondott hirdetés díjának teljes ellenértékére jogosult kötbér címén.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. A Honlapon keresztül a Vásárló megrendelést adhat le a Honlapon eladásra meghirdetett termékekre. Vásárló a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a Honlapon található termékkategória menüpontok valamelyikére kattintást követően böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. Vásárlónak lehetősége van a Honlap tetején található „Keresés” kereső mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név szerint is rákeresni. Ha a Honlapon eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló keresésének, akkor a rendszer azt megjeleníti. A keresés eredményeképpen a termékek ugyan úgy jelennek meg, mint a fenti menüpontok esetén. Ugyan úgy lehetőség van lapozásra és a termék részletes tulajdonságainak megtekintésére is. Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére vagy a terméknél található „Bővebben” gombra történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket a és helyezheti kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t Ha a Vásárló a „KosárKosárba” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén gombra kattint, a termék alap modelljét tudja a megrendelés befejezéséig nem kerül a raktárkészletben csökkentésre, és más vevők számára is elérhető marad, a megrendelés véglegesítéséig. A kosár tartalmát (a kiválasztott termék darabszámát, és a megrendelés összegét) Vásárló, a kurzort, a Honlap jobb oldalán, a "Kosár" ikonra mozgatva ellenőrizheti. A kosár ikonra kattintva Vásárlót a ▇▇▇▇▇ felületre navigálja a Honlap. A kosár felületen a Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezni és megrendelnihelyezett termékek listáját, ezért azok bruttó árát, valamint az összegző táblázat alján a rendelés leadását követően megrendelés végösszegét. Ezen a Szolgáltató minden esetben felveszi vele felületen a kapcsolatotVásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a „Törlés” gombra kattintva, vagy növelje/csökkentse a kosárban lévő termék darabszámát. A kapcsolatfelvétel során „Vásárlás folytatása” gombra kattintva Vásárlót a Honlap visszanavigálja a kezdőoldalra, ahol Vásárló folytathatja a Honlapon történő böngészést. A „Tovább az adatok megadásához” gombra kattintással Vásárló folytathatja a megrendelését a Honlapon. A megjelenő felületen Vásárló választhat, hogy • amennyiben regisztrált Vásárlója a Honlapnak, úgy belép az oldalra a „Regisztráltál már?” mezőbe belépési adatait megadva vagy • a „Fiók létrehozása” mezőben található gombra kattintva regisztrál a Honlapon, vagy • a Vásárlónak lehetősége van az „Azonnali fizetés” lehetőséget kiválasztva, regisztráció nélkül leadnia a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud megrendelését. Ha a Vásárló számára biztosítaniregisztrált korábban a Honlapra, de elfelejtette jelszavát, akkor a jelszó emlékeztető segítségét igénybe veheti. („Elfelejtetted a jelszavad?”) A megjelenő felületen a Vásárlónak kötelezően meg kell adnia a Számlázási adatokat; Családnév, Keresztnév, Cégnév (cég esetén), Adószám (cég esetén), Telefonszám, E-mail cím, Ország, Irányítószám, Város, Utca. A termékek listája alatt a Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését „Kuponok” mezőbe történő beírással majd az „OK” gombra kattintással kuponkedvezményt érvényesíthet, vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteniajándékutalványt válthat be. A „KosárTovább a szállítási/számlázási adatokhoz” aloldalról gombra kattintva ki kell választania a szállítási címet. Lehetőség van további cím megadására az „Új cím hozzáadása” gombra kattintva. Itt adható meg megjegyzés is a megrendeléssel vagy a szállítással kapcsolatban. A „Tovább a szállítási módokhoz” gombra kattintva ki kell választania a szállítási módot. Választhatja a Magyar Posta Zrt csomagküldő szolgáltatását, vagy a személyes átvételt. A szállítási mód kiválasztását követően, FONTOS, hogy itt kell elfogadnia a jelen ÁSZF-et, az „Elfogadom és betartom az Általános Szerződési Feltételeket” pipa bejelölésével. A „Tovább a fizetéshez” gombra kattintva a Vásárlónak lehetősége van visszatérni ki kell választania a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni fizetési módot, a kosár tartalmáhozfelajánlott lehetőségre kattintva. Szolgáltatásunk keretein belül, készpénzes utánvét, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintéséremegrendelés visszaigazolását követően banki átutalást tudunk elfogadni. A Vásárlónak fizetési mód kiválasztása után, egy összesítő jelenik meg a végösszegről. A „Megrendelés véglegesítése” gombra kattintással a Vásárló véglegesen elküldi a megrendelését. Szolgáltató a megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és e-mailben is, értesíti a Vásárlót, ahol a Vásárló megrendelésének azonosítója is megtalálható. A rendelés feladása tehát a „KosárMegrendelés véglegesítése” aloldalon továbbá lehetősége van gombra kattintással történik, ami a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni Vásárló részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. FONTOS! A Szolgáltató fenntartja magának a szállítási és átvételi módozatokról, megadni tévedés eshetőségét. Ezért a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni beérkezett megrendelést követően a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit termékek elérhetőségéről és a rendelését leadnimegrendelés befogadásáról a Vásárlót emailben tájékoztatja. A Vásárlónak megrendelésének állapotát a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de regisztrált Vásárló a megrendelés teljesítése érdekében teljesítéséig figyelemmel kísérheti a Vásárló további adatokat is megadhatHonlap tetején található saját nevére kattintást követően a "Rendelés előzmény és részletek" menüpont alatt. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírleveléreItt megtalálhatja az összes eddigi megrendelését. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint Minden megrendelés egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a egyedi megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plszámmal azonosítható.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szolgáltatási Feltételek
Megrendelés. Vásárló Az oldalunkon található árak bruttó fogyasztói árak. A weboldalon szabadon böngészhet regisztráció nélkül. A megrendeléseket csak írásban, a weboldalunkon - ▇▇▇.▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇ - keresztül tudjuk elfogadni. Telefonos rendeléseket nem áll módunkban felvenni. Külön regisztráció nem szükséges a megrendelés elkészítéséhez.Legelső rendelésénél tud regsiztrálni. A készülékeket a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” melletti (piros)'Kosárba' gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábagyűjtheti össze. A kosárba tett terméke(ke)t kosár tartalmát megnézheti a „Kosár” menüpontra felső menüben. Itt a termék típusát és árát valamint értékét is figyelemmel kísérheti. A mennyiség módosítását átírással, és a 'Mennyiség módosítása' gombmegnyomásával végezheti el. Amennyiben több féle terméket szeretne rendelni úgy az 'Vissza a vásárláshoz' gombra kattintva teheti meg. A termékek rendelését a "Rendelés folytatása" ikonra kattintva tudja megtekintenielindítani. Vásárló A következő lépésként egy adatlapot kell kitöltenie, melyet a számlázás ill. szállítás szempontjából kérünk. Kérjük pontos adatokat adjon meg, mert a rendeléséből készült számla azokat fogja tartalmazni. Amennyiben cég adatot is megad a számlát automatikusan erre állítjuk ki. (A számlán a megrendelő neve nem fog szerepelni.) Szállítási adatok: Ha megegyezik a számlázási cím a szállítási címmel, akkor a jelölő négyzet kitöltésével az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató automatikusan átmásolódik. Kérjük minden esetben felveszi vele olyan pontos adatokat adjon meg szállítási címként, hogy a kapcsolatotfutár a lehető legkönnyebben odataláljon. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak Fizetés, megjegyzés bekezdés: Itt meg tudja adni, hogy milyen módon szeretne fizetni. Személyes átvétel esetén lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján készpénzes és a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítanibankkártyás fizetésre. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá Kiszállítás esetén két lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni fizetésre. Az egyik az utánvétes fizetés valamint az előre utalás. Előre utalás esetén a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadniküldött díjbekérő alapján tudja az utalást teljesíteni. A Vásárlónak megjegyzés rovatban közölheti egyéb kéréseit, szállításra vonatkozó igényeit. Ha végzett az adatlap kitöltésével a megrendeléshez "Következő lépés" gombra kattintson. A megrendelése itt még nem teljes. Kérjük újra ellenőrizze, hogy pontos adatokat adott-e meg. Ha szükséges a következő adatokat kötelező megadnia vissza gombbal tud javítani. Ha mindent rendben talál akkor kattintson a Szolgáltató részére: ● E"Rendelés elküldése" gombra. Ekkor rendszerünk küld Önnek e-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelmailen egy automatikus visszaigazolást. Ez jelenti a rendelés megérkezését, de mely tartalmazza a megrendelés sorszámát amire később hivatkozni tud. Abban az esetben ha az üzemeltető 48 órán belül nem küld visszaigazolást a rendelés fogadásáról a fogyasztó mentesül az ajánlati kötöttség alól. Miután feldolgoztuk megrendelését e-mailen küldünk tájékoztatást az átvétel vagy a szállítás várható időpontjáról. Amennyiben a megrendelt termékek között van olyan, amit tőlünk kívüli okok miatt, kiszállítani nem tudunk, alternatív terméket kínálunk fel. Az adat beviteli hibák javítására az ügyfélszolgálati elérhetőségeken van lehetőség a szerződés teljesítése érdekében előtt. Az e-mailben küldött visszaigazolással a Mworld Magyarország Zrt. még nem fogadja el a megrendelést, ez még nem jelenti a szerződés létrejöttét, mivel a visszaigazolás mindösszesen a megrendelés a Mworld Magyarország Zrt-hez való megérkezését igazolja. Így adott esetben tévedésből vagy programhiba miatt visszaigazolt alacsony ár vagy készlethiány esetén a Mworld Magyarország Zrt. nem köteles a termék leszállítására a visszaigazolásban foglalt feltételekkel. Az MWorld Magyarország Zrt a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott megrendelését külön értesítő e-mail címre és útján igazolja vissza, melyben az Ügyfelet tájékoztatja egyebek mellett a Szolgáltató számáraszerződés létrejöttéről, illetve a várható szállítás idejéről. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi megkötött szerződés írásban foglaltnak minősül. Az Üzemeltető és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénközött létrejött szerződés nyelve magyar. Más nyelvű szerződéskötésre jelenleg nincs lehetőség. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és webáruház a szerződést iktatja (a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plszám alapján) és annak tartalmát 5 évig megőrzi.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló A TERMÉKEINK főmenüponton belül megjelenik a termékek listája. A termékek neve után található a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó egységára Forintban. Az árak tartalmazzák a 27% ÁFA-t. Cégünk az időközi árvál- toztatás jogát – külön értesítés nélkül – fenntartja. Ha szeretne több információt megtudni, több képet megtekinteni egy termékről kattintson a termék boxban levő termék nevére, vagy képére. A termékekről közölt fotók illusztrációk, az Ön képernyőjén látható színek, méretarányok eltérhetnek a termékek valódi színárnyalataitól, méretarányaitól. Ha szeretné megvásárolni az adott terméket kattintson a KOSÁRBA feliratú gombra, a gomb fölötti mennyiség növelővel érheti el a kívánt darabszámot. A kosár tartalmát bármikor megtekintheti, módosíthatja a felső részen látható KOSARAM ikonra kattintva. A kosár felületen található a Vásárló részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, valamint az ösz- szegző táblázat alján a megrendelés végösszegét. Ha módosítani szeretné egy termék mennyiségét adja meg a mennyiség mezőben az új darabszámot. Ha ki szeretne venni egy terméket a kosárból, akkor nullázza a termék mennyiségét. A kosár tartalma a böngészőből való kilépéskor törlődik. Ha nem akar több terméket rakni a kosarába, a megrendelés folytatásához kattintson a TOVÁBB A FIZETÉSHEZ gombra. A megjelenő felületen Vásárló dönthet, hogy: - Amennyiben Vásárló nincs bejelentkezve, a „KosárbaBejelentkezés” gombra kattintva helyezheti bejelentkezhet, vagy regisztrálhat, hogy a megrendelni kívánt terméket a kosarábamegrendeléshez az itt megadott adatok legyenek felhasználva. A kosárba tett terméke(ke)t a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a - Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján regisztráció nélkül leadnia a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud megrendelését a lenti beviteli mezők kitöltésével. - Ha a Vásárló számára biztosítaniregisztrált korábban a Honlapra, de elfelejtette jelszavát, akkor szintén a „Bejelentkezés” gombra kattintva, a jelszó emlékeztető segítségét igénybe veheti. („Elfelejtette jelszavát”) A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról megjelenő felületen a Vásárlónak lehetősége van visszatérni kötelezően meg kell adnia a Webáruházba Személyes, Számlázási és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges Szállítási adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● - Teljes név - E-mail cím ● Vezeték - Telefonszám - Irányítószám - Város - Utca, házszám - Megjegyzés (nem kötelező) Továbbá a fizetés és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelszállítási módot a beviteli mezők fölött található legördülő választóval. Házhoz szállítás esetén, de Vásárló- nak meg kell adnia a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhatSzállítási adatokat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelentiFontos, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arrólelküldéséhez, hogy a rendelés részleteit Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogad- nia jelen ÁSZF-et és az általa megadott adatok helyesek adatkezelésre vonatkozó szabályokat. Az oldal alján található„ Rendelés leadása” gombra kattintást követően pedig, Vásárló véglegesen elküldi a megrendelését. Szolgáltató a megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és megfelelnek visszaigazoló e-mailben (legkésőbb 48 órán belül), értesíti a valóságnakVásárlót, ahol a Vásárló megrendelésének száma is megtalálható. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt rendelés feladása tehát a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld „Rendelés leadása” gombra kattintással történik, ami a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plrészére fizetési kötelezettséget keletkeztet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 5.1. Megrendelő az általa üzemeltetett ingatlanokban szükségessé váló építési, karbantartási, felújítási, hibaelhárítási munkákat az alábbiak szerint rendeli meg Vállalkozótól: - Amennyiben az elvégzendő feladat a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti szerződés 1. számú mellékletében meghatározott tételek alapján elvégezhető, akkor Megrendelő árajánlat kérése nélkül, a megrendelni kívánt terméket mellékletben szereplő költségek alapján megrendelheti. - Amennyiben az elvégzendő feladat az 1. mellékletben nem szereplő tételeket is tartalmaz, a kosarábaMegrendelő írásbeli konzultációt folytat le, melynek során írásban árajánlatot kér a Vállalkozótól. Az árajánlatkérés tartalmazza a munka, illetve a hiba leírását, tárgyát, mennyiségét, a teljesítési helyet, és szükség szerint a minőségi követelményeket, teljesítménykövetelményeket. - Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvétele után a helyszínen bejárást tarthat. A kosárba tett terméke(ke)t bejárásról legalább 1 munkanappal korábban köteles értesíteni Megrendelő kapcsolattartóját. Megrendelő képviselője a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenibejáráson jogosult részt venni. Vásárló - Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül köteles árajánlatát írásban megküldeni Megrendelő részére. - Vállalkozó az árajánlatot tételes megbontásban, anyagköltség és munkadíj szerepeltetésével adja meg. Az árajánlatban az Építési Normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) szereplő tételeket az ott szereplő bontásban kell megadni, egyedi paraméterekkel rendelhető termékek tétel esetén az ár realitásának alátámasztására szolgáló árlista vagy árajánlat csatolása szükséges. Az árajánlat tartalmazza a termék alap modelljét tudja munkák elvégzésére Vállalkozó által vállalt határidőt, naptári napban megadva. - Azon tételek esetében, amelyek nem szerepelnek az 1. mellékletben, az alábbiak szerint kell eljárni. Az árajánlatban alkalmazott árképzés alapja a kosárba helyezni hatályos ÉNGY-ben szereplő normaidő és megrendelnia jelen szerződésben vállalt rezsi óradíj. Megrendelő az anyagköltség realitásának megítélésekor a Terc építőipari költségvetéskészítő programban, ezért illetve a rendelés leadását követően termékre vonatkozó hatályos árlistában szereplő anyagköltséget tekinti az irányadó maximumnak. - Megrendelő a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotmunkát írásban rendeli meg, Vállalkozó árajánlata alapján. A kapcsolatfelvétel során megrendelés, szerződés tartalmazza a Vásárlónak lehetősége van munka megnevezését, illetve leírását, mennyiségét, a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozteljesítés helyét, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítanihatáridejét, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadnimunka elvégzéséhez szükséges, további, rendelkezésre álló információkat. - A Vásárlónak javítási-karbantartási munkák esetében Vállalkozó köteles a megrendeléshez megrendelésétől számított …………………………. (ajánlat alapján kitöltendő) percen belül a következő adatokat kötelező megadnia munkavégzést megkezdeni. - Vállalkozó a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelmunkát Megrendelő írásos megrendelésének, de szerződésnek kézhezvételétől az ott megjelölt határidőben köteles elvégezni, megfelelve a megrendelés teljesítése érdekében jelen szerződésben, illetve a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adataitmegrendelésben foglalt egyéb feltételeknek, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plkövetelményeknek.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Közbeszerzési Keretmegállapodás
Megrendelés. Vásárló a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a Honlap felső menüjében található „Termékek" gombra kattintást követően, majd pedig a kategóriák között böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. Vásárlónak lehetősége van a Honlap jobb felső sarkában található „Keresés" mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név szerint is rákeresni, továbbá lehetőség van a Honlapon részletes keresésre is. A részletes keresés során a Vásárló megadhatja a keresett termék (-tól, -ig) árát, cikkszámát, nevét, gyártóját, valamint kategóriáját. Ha a Honlapon eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló keresésének, akkor a rendszer azt megjeleníti. Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére, a terméket ábrázoló képre vagy a „Részletek" gombra történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a választható tulajdonságok kiválasztását követően a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” " gombra kattintva helyezheti virtuális kosarába az adott terméket. A kosár tartalma mindig megjelenik, miután a Vásárló árut rakott bele, illetve a felső sorban található kosár gombra kattintva böngészés közben bármikor újra megtekinthető. Ennél a pontnál lehetősége van a Vásárlónak a vásárlást folytatni, új áru kereséshez visszatérni, illetve a kosárból terméket törölni, mennyiségén módosítani vagy a teljes kosár tartalmat kiüríteni. Minden esetben a rendszer újra számolja a Vásárló által megrendelni kívánt terméket termékek árát, illetve a szállítási költséget. Egy vásárlás alkalmával tetszőleges mennyiségű termék helyezhető a kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t kosár felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a piros „X" ikonra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén Mennyiség" mezőben a termék alap modelljét tudja mennyiség számának átírásával, valamint a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot„Kosár újraszámolása" gombra kattintással. A kapcsolatfelvétel során Vásárló „Tovább a pénztárhoz" gombra kattintással halad a pénztárhoz, a megrendelés véglegesítése felé. Találkozhat menet közben Kiemelt termékajánlattal- mely a kiválasztott termékhez kapcsolódó tartozék vagy egy kizárólag itt a kosár felületen kínált egyedi ultra- kedvezményes ajánlattal. Amennyiben a felajánlott terméknél a Kosárba gombot megnyomja, úgy az is még a kosarába kerül. Amennyiben figyelmen kívül hagyja, nem kéri, úgy a kosárban található terméke(ke)t viszi tovább a „Tovább az adataim megadásához" gomb megnyomásával érkezik meg az Adatok megadása felületre. Az itt található űrlap kitöltésével, a számlázási adatok megadását, valamint a szállítási és fizetési módok kiválasztását követően tudja megrendelését elküldeni, véglegesíteni. A Vásárlónak lehetősége van kuponkód beváltására a paraméterek megadására mely alapján kupon kód beírásával a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud „Kuponkód" mezőbe és a „Frissítés" gombra kattintással. Ha a Vásárló számára biztosítanimegadta a birtokában lévő kupon kódját, akkor a rendszer, a „Frissítés" gombra kattintást követően a rendeléshez adja/levonja a beváltott kupon által nyújtott kedvezményt vagy egyéb előnyt. A Vásárló rendelés feladása a jelen ÁSZF illetve az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozadatkezelési tájékoztató elfogadásával, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítaniMegrendelés elküldése" gombra kattintással történik, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében ami a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plrészére fizetési kötelezettséget keletkeztet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 3.1. A vásárolandó áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni azzal, hogy az áru részletes tényleges tulajdonságait a termékhez mellékelésre kerülő használati utasítás tartalmazza. A Szolgáltató szerződésszerű teljesítésének minősül, ha a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen a weboldalon vagy a használati utasításban nyújtott tájékoztatásnál kedvezőbb, előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Az általunk forgalmazott termék - ahol ezt a jogszabályok előírják - használati utasítását az áruhoz mellékeljük. Ha véletlenül nem kapná kézhez az áruval együtt a kötelező használati utasítást, azt azonnal - mielőtt az árut használatba veszi - jelezze vevőszolgálatunknál, pótoljuk. Amennyiben a Weboldalon található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a megrendelni kívánt terméket a kosarábaweboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, melynek adatait, elérhetőségét az 1.7 pontban találja.
3.2. A kosárba tett terméke(ke)t vételár mindig a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenikiválasztott termék mellett feltüntetett összeg, amely ha nincs külön jelölve, az általános forgalmi adót már tartalmazza. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető A termékek esetén vételára nem tartalmazza a termék alap modelljét tudja kiszállítás költségét.
3.3. A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a kosárba helyezni és megrendelniSzolgáltató fenntartja azzal, ezért hogy a rendelés leadását követően módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja.
3.4. Amennyiben a Szolgáltató minden esetben felveszi vele gondossága ellenére hibás ár kerül a kapcsolatotWebáruház felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától.
3.5. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján megrendelést a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud weboldalán keresztül csak regisztrált Ügyféltől és csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a Vásárló számára biztosítanimegrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.) A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
3.6. Megrendelés feladására a ▇▇▇.▇▇▇▇▇.▇▇ weboldalon a regisztrációt követő bejelentkezés, majd a Kosár használatával van lehetőség. Az Ügyfél a kiválasztott termék egyes termékekre kattintást követően megjelenő, a termék részletes adatait ismertető oldalon található Kosárba link használatával teheti Kosarába. A Vásárló Kosár tartalmának módosítására a Kosár linkre kattintást követően van lehetőség, ahol megadható az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhategyes termékek kívánt mennyisége, illetve a Kosár tartalma módosítható, törölhető. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket Amennyiben az Ügyfél a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról Kosár tartalmát véglegesítette, a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de Pénztár linkre kattintást követően megjelenő összegző oldalon ellenőrizheti a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja feladása előtt rendelése adatait, módosíthatja a számlázási és szállítási címet, kiválaszthatja a szállítási adataitfizetés és a szállítás módját, beválthatja kuponkedvezményét, valamint megjegyzést fűzhet megrendeléséhez. Az összegző oldalról a rendeléshezVissza linkre kattintást követően az Ügyfél ismét igényeinek megfelelően módosíthatja Kosarának tartalmát, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakilletve egyéb adatait. A megrendelés feladására, az ajánlat elküldésére a Pénztár összegző oldalon található Rendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pllinkre kattintást követően kerül sor.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló Megrendelő az általa üzemeltetett ingatlanokban szükségessé váló építési, karbantartási, felújítási, hibaelhárítási munkákat az alábbiak szerint rendeli meg Vállalkozótól: Amennyiben az elvégzendő feladat a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti szerződés 1. számú mellékletében meghatározott tételek alapján elvégezhető, akkor Megrendelő árajánlat kérése nélkül, a megrendelni kívánt terméket mellékletben szereplő költségek alapján megrendelheti. Amennyiben az elvégzendő feladat az 1. mellékletben nem szereplő tételeket is tartalmaz, a kosarábaMegrendelő írásbeli konzultációt folytat le, melynek során írásban árajánlatot kér a Vállalkozótól. Az árajánlatkérés tartalmazza a munka, illetve a hiba leírását, tárgyát, mennyiségét, a teljesítési helyet, és szükség szerint a minőségi követelményeket, teljesítménykövetelményeket. Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvétele után a helyszínen bejárást tarthat. A kosárba tett terméke(ke)t bejárásról legalább 1 munkanappal korábban köteles értesíteni Megrendelő kapcsolattartóját. Megrendelő képviselője a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenibejáráson jogosult részt venni. Vásárló Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül köteles árajánlatát írásban megküldeni Megrendelő részére. Vállalkozó az árajánlatot tételes megbontásban, anyagköltség és munkadíj szerepeltetésével adja meg. Az árajánlatban az Építési Normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) szereplő tételeket az ott szereplő bontásban kell megadni, egyedi paraméterekkel rendelhető termékek tétel esetén az ár realitásának alátámasztására szolgáló árlista vagy árajánlat csatolása szükséges. Az árajánlat tartalmazza a termék alap modelljét tudja munkák elvégzésére Vállalkozó által vállalt határidőt, naptári napban megadva. Azon tételek esetében, amelyek nem szerepelnek az 1. mellékletben, az alábbiak szerint kell eljárni. Az árajánlatban alkalmazott árképzés alapja a kosárba helyezni hatályos ÉNGY-ben szereplő normaidő és megrendelnia jelen szerződésben vállalt rezsi óradíj. Megrendelő az anyagköltség realitásának megítélésekor a Terc építőipari költségvetéskészítő programban, ezért illetve a rendelés leadását követően termékre vonatkozó hatályos árlistában szereplő anyagköltséget tekinti az irányadó maximumnak. Megrendelő a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotmunkát írásban rendeli meg, Vállalkozó árajánlata alapján. A kapcsolatfelvétel során megrendelés, szerződés tartalmazza a Vásárlónak lehetősége van munka megnevezését, illetve leírását, mennyiségét, a paraméterek megadására mely alapján teljesítés helyét, határidejét, és a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítanimunka elvégzéséhez szükséges, további, rendelkezésre álló információkat. A Vásárló javítási-karbantartási munkák esetében Vállalkozó köteles a megrendelésétől számított …………………………. (ajánlat alapján kitöltendő) percen belül a munkavégzést megkezdeni. Vállalkozó a munkát Megrendelő írásos megrendelésének, szerződésnek kézhezvételétől az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket ott megjelölt határidőben köteles elvégezni, megfelelve a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról jelen szerződésben, illetve a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozmegrendelésben foglalt egyéb feltételeknek, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plkövetelményeknek.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Közbeszerzési Keretmegállapodás
Megrendelés. A Weboldal egyes tartalmai elérhetőek minden Vásárló számára, regisztráció nélkül. A Weboldalon szolgáltatások és termékek vásárlására van lehetőség. Vásárló az adott szolgáltatás és terméke jellemzőiről a Weboldalon az adott szolgáltatásnál és vagy terméknél kap tájékoztatást. Vásárló az alábbi módon tudja a szolgáltatást és terméket megrendelni, valamint az alábbi módon áll módjában a megrendelés adatainak módosítása: A weboldalon a szolgáltatások és termék megvásárlása regisztrációhoz kötött. Ezt a ▇▇▇▇▇://▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇.▇▇▇/▇▇▇▇▇▇/ menüpont alatt éri el. A szolgáltatásra vagy termékre való kattintással a leírást, főbb jellemzőit, és pontos ÁFÁ-val növelt, azaz bruttó árát is láthatja. A Vásárló a kiválasztott szolgáltatás vagy termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” alatt megnyomja a kosárba gombot, melyet követően a weboldal listázza a kosár fülnél a jobb felső sarokba, ezt követően a Vásárló dönthet további vásárlásról, vagy a kosár gombra kattintva helyezheti kattintással listázhatja a megrendelni kívánt terméket szolgáltatásokat és termékeket, a kosarábapénztár gombra kattintással a pénztár felülethez vezeti a rendszer. Amennyiben a kosárban módosítást végzett szükséges a kosár gombra kattintani, ahol a kosár frissítése gombra kattintva frissülnek a változások, a módosítások kizárólag így aktiválódnak. A kosárba tett terméke(ke)t Pénztár oldalon a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló Vásárlónak az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek alábbi adatokat szükséges megadnia: A megrendelés feladásához és számlázáshoz az alább adatok megadása szükséges: • Vezetéknév, Keresztnév, • cég esetében Cégnév, adószám • Irányítószám, • Város, • Megye, • Cím-utca, házszám, emelet, ajtó • E-mail cím, • Telefonszám, Amennyiben a számlázás és termék vásárlása esetén a termék alap modelljét tudja szállítási cím eltér, ezt külön fel kell tüntetni az erre megjelölt pontokban. Ezt követően van a kosárba helyezni és megrendelni, ezért Vásárlónak lehetősége az órarend menüpontban a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotszolgáltatás időpontjának kiválasztására. Termék megvásárlásánál nincs további teendő. A kapcsolatfelvétel során felületen lehetőség van a Vásárló számára megjegyzést, további általa fontosnak tartott információt is közölni a megadott rubrikában. A felületen kizárólag az ilyenként jelzett adatok megadása a kötelező (csillaggal jelzett). Az adatok megadásával egyidejűleg a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud hírlevélre is feliratkozni az erről szóló rubrika bejelölésével. A hírlevélre feliratkozóknak bármikor lehetőségük van arról leiratkozni. Ezt követően a Vásárló számára biztosítania rendelése összesítését is megtalálja, mit rendelt, pontosan hány darabot, és milyen értékben, részösszeg és végösszeg megjelölésével együtt. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket online bankkártyás fizetés útján fizetheti meg a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadásavásárlása ellenértékét. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a megrendelés elküldésével a személyes adatainak kezelését és felhasználását az adatkezelési tájékoztatóban foglaltaknak megfelelően elfogadja. A Vásárló tudomásul veszi, hogy a megrendeléssel a jelen ÁSZF rendelkezéseit is elfogadja, és maradéktalanul magára nézve kötelezőnek tekinti. Ha a Vásárló mindent rendben talált a megrendelési adatokkal kapcsolatban, akkor a „Megveszem” gombra kattintva megrendelését elküldi a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnakrészére. A Szolgáltató számára Ha a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató megrendelés elküldését követően merül fel a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseketmegrendelés tartalmára vonatkozó módosítási, kéréseket (pljavítási igény, azt a Szolgáltatónak az ▇▇▇▇▇▇@▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb▇▇▇ email címen jelezheti a Vásárló.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. A Webáruházban a regisztráció nem szükséges. A Webáruházban megtalálható termékek tulajdonságait, jellemzőit, a konkrét árucikk termékadatlapjáról ismerheti meg a Vásárló. Ha a vásárlás előtt a termékekkel kapcsolatban kérdése merülne fel, az Eladó 1. pontban megjelölt elérhetőségeken keresztül készséggel áll a Vásárló rendelkezésére. A Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen kiválasztott termékeket a találati listáról, vagy a termékadatlapon található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a felirat megnyomásával teheti virtuális kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t kosár tartalmának módosítására a kosár felületen van lehetőség, a „Kosár” menüpontra feliratra kattintva tudja megtekintenijelenik meg a felület. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén A kosárban már csak a termék alap modelljét törölhető a kosárból, ezért, ha rossz darabszámot adott meg, akkor a kosárból törölni tudja és újra be kell helyezni a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotkosárba. A kapcsolatfelvétel során megrendelés folyamata egy felületen történik és a Vásárló nem kerül átnavigálásra más felületre, kivéve, ha bankkártyás fizetést választja a Vásárló. Ez esetben a bank fizetési felületére kerül átirányításra. A kosár felületen a Vásárlónak lehetősége van ki kell választania a paraméterek megadására mely alapján fizetési- és szállítási módot, illetve meg kell adnia személyes adatait. Ha minden szükséges adatot megadott a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud rendelési felületen, kérjük ellenőrizze mindenképp azok helyességét, és ha minden adatot rendben talált, úgy a megrendelés elküldéséhez a Vásárlónak ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat. A ”Rendelés leadása” gombra kattintással a Vásárló számára biztosítanivéglegesen elküldi a megrendelését az Eladó részére. Eladó a megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és emailben is értesíti a Vásárlót. A rendelés feladása tehát a „Rendelés leadása” gombra kattintással történik, ami a Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhatrészére fizetési kötelezettséget keletkeztet. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében Eladó a Vásárló további adatokat is megadhatáltal tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősséget nem vállal. Megadhatja Az Eladó fenntartja magának a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelentijogot, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arrólmegrendelések beérkezésekor, hogy a rendelés részleteit amennyiben az Vásárló adatainak valódisága kérdéses vagy értelmezhetetlen, az adatokat törölje és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez ezekkel az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pladatokkal feladott megrendeléseket érvénytelennek minősítse.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló A Megrendelő a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti szolgáltatással kapcsolatos információkat a megrendelni kívánt terméket a kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számárajelen weboldalon érheti el. A Szolgáltató a Szolgáltatási díjak változtatásának a jogát fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás nem befolyásolja kedvezőtlenül azon Szolgáltatások díját, amelyekre vonatkozóan a Megrendelő a megrendelést már elküldte, a Megrendelő tehát minden esetben azt az árat fizeti, amelyet jelentkezés elküldésekor lát az oldalon. Amennyiben a Weboldalon minden gondossága ellenére hibás ár kerül feltüntetésre, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves árra, a Szolgáltató nem köteles a Szolgáltatást hibás áron biztosítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő Megrendelést, amelynek ismeretében a Megrendelő elállhat vásárlási szándékától. A Weboldalon keresztül elküldött megrendelést a Szolgáltató csak akkor fogadja el, ha a Megrendelő a Megrendelési lapon a jelentkezéshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. a Megrendelő által tévesen és/vagy pontatlanul megadott megrendelési adatokra visszavezethető bármely késedelemért, illetve problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. A megrendelpő fenntartja magának a jogot arra, hogy megrendelést visszautasítson pl. versenyérdek-ellentét miatt. A Megrendelő a Megrendelő lap kitöltésével juthat hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi az általa kiválasztott Szolgáltatáshoz A Megrendelő lap kitöltésekor a Megrendelő nek ki kell választania a Szolgáltatás típusát, igényelt időtartamát, témáját, preferált dátumát, időpontját, meg kell adnia az érintett weboldal címét és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénkövetkező adatait: teljes név, e-mail cím, telefonszám, számlázási név, számlázási cím, online (Skype) konzultáció esetén továbbá Skype azonosító. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás Megrendelő a „Megrendelem” gombra kattintással küldheti el a jelentkezését. A Megrendelő a Megrendelés elküldésével elfogadja a jelen ÁSZF és a rendelés tényének elfogadásaWeboldalról elérhető Adatkezelési tájékoztató valamennyi rendelkezését. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pl„Megrendelem” gomb megnyomása fizetési kötelezettséget keletkeztet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábaSzállító árajánlata kötelezettségvállalás nélküli nyilatkozatnak minősül. A kosárba tett terméke(ke)t Szállító által forgalmazott termékek listáját és egységárát a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotkiadott árajánlat tartalmazza. A kapcsolatfelvétel kiadott árajánlatban szereplő ár kizárólag a megadott időintervallumban érvényes. Az árajánlatban megadott árak bruttó árak, amelyek nem tartalmazzák a csomagolási, szállítási, és az esetleges egyéb költségeket. Amennyiben a Léta-Ker Kft. árajánlatában másként nem nyilatkozik, úgy az adásvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítanimegrendelés időpontjában érvényes, Léta-Ker Kft. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhatáltal kiadott árlista szerinti árakat kell alkalmazni. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket árak nem tartalmazzák a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteniraklapdíj összegét, amely mindenkor a vonatkozó árlista szerint kerül kiszámlázásra. A „Kosár” aloldalról Szállító külön megállapított díjazás ellenében és előzetes egyeztetést követően vállalja a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba forgalmazott termékek helyszínre szállítását, lerakodását, és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozdaruzását. Szállítói áruszállítás esetén Megrendelő köteles megfelelő rakodótér és tárolási hely, valamint az áru szakszerű átvételéhez szükséges felelős személy biztosítására. E feltételek be nem tartásáért Megrendelő anyagi felelősséggel tartozik, az ebből eredő káresemények és költségek kizárólag Megrendelőt terhelik. Egyedi megrendelés esetén Szállító fenntartja magának a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésérejogot az áruérték általunk meghatározott %- nak (akár 100%) előleg címén történő bekérésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelAmennyiben Megrendelő az előleget megfizeti, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adataitmegrendelt terméket Szállító értesítésétől számított 8 napon belül nem szállítja el Szállító telephelyéről, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadniSzállító nem kötelezhető az előleg visszafizetésére. Ebben az esetben a felek a megfizetett előleget meghiúsulási kötbérnek tekintik, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeitamiért az Szállítót illeti. Megrendelő megrendelését minden esetben írott formátumban, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazoljalevélben, hogy valós személytelefaxon, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakvagy e-mailben köteles megadni. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt hiányos, téves vagy pontatlan megadásáért a Webáruházbafelelősség a Megrendelőt terheli. A megrendelés elküldése után Megrendelő a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld megrendelését a Vásárló által megadott e-mail címre kért teljesítési határidő előtt megfelelő idővel köteles megadni, figyelemmel a postai átfutási időre és a Szolgáltató számáraSzállító esetleges írásos visszaigazolására valamint az üzletmenetben szokásos szállítási határidőkre. A Szolgáltató Amennyiben a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi megrendelés nem egyező a kiadott árajánlattal, abban az esetben a Szállítónak joga van mérlegelni a megrendelés befogadását. Felek vitáikat lehetőség szerint peren kívül, tárgyalás útján rendezik és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plebben kölcsönösen igénybe vehetnek harmadik közvetítő felet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelés. Vásárló Az oldalunkon található árak bruttó fogyasztói árak. A weboldalon szabadon böngészhet regisztráció nélkül. A megrendelések leadása Internetes áruházunkban kizárólag elektronikus úton lehetséges, a ▇▇▇.▇▇▇▇▇.▇▇ webcímen. Telefonon, faxon és levélben leadott rendeléseket nem áll módunkban elfogadni. Külön regisztráció nem szükséges a megrendelés elkészítéséhez. A forgalmazott termékeket a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található melletti (sárga) „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábagyűjtheti össze. A kosárba tett terméke(ke)t kosár tartalmát megnézheti a jobb felső sarokban lévő kosár ikonra kattintva. Itt a termék típusát, mennyiségét valamint árát is figyelemmel kísérheti. A vásárolni kívánt termékek mennyiségét a darabszámot átírva, majd a ceruza ikonra kattintva módosíthatja. Amennyiben több féle terméket szeretne rendelni, úgy a „KosárVásárlás folytatása” menüpontra gombra kattintva teheti meg. A termékek rendelését a „Rendelés” ikonra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotelindítani. A kapcsolatfelvétel során következő ablakban megkérjük, hogy amennyiben rendelkezik már regisztrációval, jelentkezzen be. Amennyiben nem rendelkezik regisztrációval, úgy rendelésével együtt regisztrálhat a Vásárlónak lehetősége van "Fiók létrehozása" gombra kattintva, de folytathatja megrendelését vendégként is. Ezután a paraméterek megadására mely alapján szállításra, számlázásra és fizetésre vonatkozó adatokat kell megadnia. Ha végzett az adatlap kitöltésével a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani„Tovább” gombra kattintson. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhatmegrendelése itt még nem teljes. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelentiKérjük újra ellenőrizze, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arrólmegadott adatok helyesek-e. Ha szükséges a „Vissza” gomb használatával visszaléphet az előző képernyőre, hogy módosítani/javítani tudja az megadott adatokat. A "Szállítással és átvétellel kapcsolatos megjegyzés" rovatban közölheti egyéb kéréseit, szállításra vonatkozó igényeit. Ha mindent rendben talál, akkor kattintson a „Véglegesítés” gombra. Ekkor rendszerünk küld Önnek e-mailen egy automatikus visszaigazolást. Ez jelenti a rendelés részleteit és megérkezését, mely tartalmazza a megrendelés sorszámát, amire később hivatkozni tud. Abban az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek esetben, ha az üzemeltető 48 órán belül nem küld visszaigazolást a valóságnakrendelés fogadásáról, a fogyasztó mentesül az ajánlati kötöttség alól. A Miután feldolgoztuk megrendelését e-mailen küldünk tájékoztatást az átvétel vagy a szállítás várható időpontjáról. Amennyiben a megrendelt termékek között van olyan, amit tőlünk kívüli okok miatt, kiszállítani nem tudunk, alternatív terméket kínálunk fel. Az adatbeviteli hibák javítására az ügyfélszolgálati elérhetőségeken van lehetőség a szerződés teljesítése előtt. Az e-mailben küldött visszaigazolással az ▇▇▇▇▇.▇▇ Magyarország Zrt. még nem fogadja el a megrendelést, ez még nem jelenti a szerződés létrejöttét, mivel a visszaigazolás mindösszesen a megrendelés elküldése az ▇▇▇▇▇.▇▇ Magyarország Zrt.-hez való megérkezését igazolja. Így adott esetben tévedésből vagy programhiba miatt visszaigazolt alacsony ár vagy készlethiány esetén az ▇▇▇▇▇.▇▇ Magyarország Zrt. nem jelent regisztrációt köteles a Webáruházbatermék leszállítására a visszaigazolásban foglalt feltételekkel. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld Az ▇▇▇▇▇.▇▇ Magyarország Zrt. a Vásárló által megadott megrendelését külön értesítő e-mail címre és útján igazolja vissza, melyben az Ügyfelet tájékoztatja egyebek mellett a Szolgáltató számáraszerződés létrejöttéről, illetve a várható szállítás idejéről. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi megkötött szerződés írásban foglaltnak minősül. Az Üzemeltető és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikénközött létrejött szerződés nyelve magyar. Más nyelvű szerződéskötésre jelenleg nincs lehetőség. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és webáruház a szerződést iktatja (a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plszám alapján) és annak tartalmát 5 évig megőrzi.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló 3.1. A vásárlandó áruk lényeges tulajdonságait, jellemzőit, az áruk használatára vonatkozó utasításokat a konkrét árucikk információs oldaláról lehet megismerni azzal, hogy az áru részletes tényleges tulajdonságait a termékhez mellékelésre kerülő használati utasítás, vagy a terméken lévő leírás tartalmazza. A Szolgáltató szerződésszerű teljesítésének minősül, ha a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen a weboldalon, a használati utasításban, vagy a terméken lévő leírás nyújtott tájékoztatásnál kedvezőbb, előnyösebb tulajdonságokkal rendelkezik. Ha a vásárlás előtt az áruval kapcsolatban kérdése merülne fel, ügyfélszolgálatunk készséggel áll rendelkezésére. Az általunk forgalmazott termék - ahol ezt a jogszabályok előírják - használati utasítását az áruhoz mellékeljük. Ha véletlenül nem kapná kézhez az áruval együtt a kötelező használati utasítást, azt azonnal - mielőtt az árut használatba veszi - jelezze vevőszolgálatunknál, pótoljuk. Amennyiben a Weboldalon található bármely áru minőségével, alapvető tulajdonságával, használatával, használhatóságával kapcsolatban, a weboldalon közölteknél több információra van szüksége, kérjük, forduljon ügyfélszolgálatunkhoz, melynek adatait, elérhetőségét az 1.5 pontban találja.
3.2. A vételár mindig a kiválasztott termék mellett feltüntetett összeg, amely ha nincs külön jelölve, az általános forgalmi adót már tartalmazza. A termékek vételára nem tartalmazza a kiszállítás költségét. A kedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket az ÁSZF melléklete tartalmazza.
3.3. A Weboldalról megrendelhető termékek árai változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy a módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba. A módosítás a már megrendelt termékek vételárát kedvezőtlenül nem befolyásolja. Amennyiben a Szolgáltató minden gondossága ellenére hibás ár kerül a Weboldal felületére, különös tekintettel a nyilvánvalóan téves, pl. a termék közismert, általánosan elfogadott vagy becsült árától jelentősen eltérő, esetleg rendszerhiba miatt megjelenő "0" Ft-os vagy "1" Ft-os árra, akkor a Szolgáltató nem köteles a terméket hibás áron szállítani, hanem felajánlhatja a helyes áron történő szállítást, amelynek ismeretében az Ügyfél elállhat vásárlási szándékától. A weboldalon megjelentetett termékképek helyenként csak illusztrációk, azok a valóságtól eltérhetnek.
3.5. A megrendelést a Szolgáltató Weboldalán keresztül csak regisztrált Ügyféltől és csak akkor fogadja el, ha az Ügyfél a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. (Ha az Ügyfél valamely mezőt hibásan vagy hiányosan tölt ki, hibaüzenetet kap a Szolgáltatótól.) A Szolgáltatót az Ügyfél által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli. Megrendelés feladására az Otthon Üzletház weboldal áruházban a regisztrációt jóváhagyását követően bejelentkezés, majd a Kosár használatával van lehetőség. Az Ügyfél a kiválasztott termékeket az egyes termékekre kattintást követően megjelenő, a termék részletes adatait ismertető oldalon található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarábagomb használatával teheti Kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t Kosár tartalmát megtekinteni, módosítani a Weboldal jobb oldalán található kosár ikonra kattintást követően van lehetőség, ahol megadható az egyes termékek kívánt mennyisége, illetve a Kosár tartalma törölhető („Kosár kiürítése”). Amennyiben az Ügyfél a Kosár tartalmát véglegesítette, a „KosárTovább az átvételi módokhoz” menüpontra feliratra kattintva a megjelenő felületen be kell jelentkeznie a Weboldalra, hogy megrendelését leadhassa. Ezt követően választani tud az átvételi módok közül illetve meg tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja adni a számlázási és szállítási adatokat. Ha minden szükséges adatot megadott és kiválasztotta az átvételi módot, akkor a szállítási „Tovább a fizetési módokhoz” gombra kattintva választani tud, hogy hogyan kívánja kiegyenlíteni a megrendelésének végösszegét. Ha választott a fizetési módok közül, akkor a „Tovább az adatok ellenőrzéséhez” gombra kattintva egy összegző oldalon ellenőrizheti a megrendelés feladása előtt rendelése adatait, beválthatja kuponkedvezményétmódosíthatja a számlázási és szállítási címet, kiválaszthatja a fizetés és a szállítás módját, valamint megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakmegrendeléséhez. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházbafeladására, az ajánlat elküldésére „Megrendelés elküldése” feliratra kattintást követően kerül sor. A megrendelés elküldése után rendelés leadása tehát a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pl„Megrendelés elküldése” gombra kattintással történik.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: General Terms and Conditions
Megrendelés. Vásárló Megrendelő a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a felső menüben tud böngészni és itt választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. A bal oldali menüben a Megrendelő szűkíteni tud a termékek között például ár, vagy nem kiválasztásával. Megrendelő a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, egyéb választható tulajdonságáról, a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található nevére vagy képére kattintást követően tájékozódhat. Megrendelő a „KosárbaKosár” gombra ikonra vagy a termék részlet oldalon a „Kosárba rakom” felirat kattintva helyezheti választhatja ki a megrendelni kívánt terméket és helyezheti virtuális kosarába és itt tudja kiválasztani a kosarábamegrendelhető mennyiséget, méretet. Megrendelő a kosarának tartalmát a jobb oldali menüben a „Bevásárlókosár Kosár” menüben tekintheti meg. A Kosár felületen a Megrendelő részletesen megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba tett terméke(ke)t helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a megrendelése értékét és ezen a felületen tudja a mennyiséget is módosítani a mennyiség pontos beírásával. Ezen a felületen a Megrendelő még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából az „Törlés X” oszlopban a jelölőnégyzet kipipálásával gombra kattintva., illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a „KosárMennyiség Darab” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén oszlopban a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotmennyiség pontos beírásával. A kapcsolatfelvétel során „Tovább nézelődöm” gombra kattintva Megrendelőt a Vásárlónak Honlap visszanavigálja a termékek jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületre, ahol Megrendelő folytathatja a Honlapon a termékek közötti böngészést. A „Pénztár” gombra kattintással Megrendelő folytathatja a megrendelési folyamatot a Honlapon. Ha rendelkezik regisztrációval és eddig még nem tette meg, akkor a megrendeléshez be kell jelentkeznie vagy a „Fizetés vendégként” opciót kell választani, amennyiben nem kíván regisztrálni a webáruházba, illetve lehetőség van arra is, hogy elvégezze a regisztrációt. Amennyiben Megrendelő a Honlapon való böngészés és a termékek kosárba helyezése előtt, a Honlapon még nem regisztrált vagy nem lépett be, úgy a megjelenő felületen Megrendelő választhat, hogy - amennyiben regisztrált Megrendelője a Honlapnak, úgy belép az oldalra a „Visszatérő Vevő” felirat alatt a belépési adatait megadva, vagy - az „Új vevő vagyok” ablakban, a „Tovább” gomba kattintva regisztrál a 3.1. pontban meghatározott módos és adatokat megadva. A Honlapon történő regisztráció előnye, hogy Megrendelő a Honlapon gyorsabban tudja leadni a megrendelését, azt könnyen nyomon tudja követni. Ha Megrendelő regisztrált korábban a Honlapon, de elfelejtette jelszavát, lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján jelszó emlékeztető segítségét igénybe venni. Belépést követően, vagy a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud „Fizetés vendégként” opció választása esetén is, a Vásárló számára biztosítanikiválasztott vásárlási lehetőséget követően Ha a Megrendelő regisztrált vagy már regisztrált Megrendelőként belépett, akkor a megjelenő felületen választania kell a rendelkezésre álló „Szállítási módok közül. A Vásárló Ha kiszállítást választ a Megrendelő, úgy a szállítás díja hozzáadásra kerül a kosárban elhelyezett termékek értékéhez. Ezt követően a fizetési módok közül kell a Megrendelőnek választania. Ha minden adatot rendeben talált, helyesen adott meg, úgy a megrendelés elküldéséhez, Megrendelőnek ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhatAdatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket Ha kiválasztotta kívánt fizetési módot, úgy a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenirendszer a „Rendelés összegzés” felületre navigálja a Megrendelőt, ahol megtekintheti a fizetendő végösszeget és a választott fizetési módot. ”közül. A „KosárTovább” aloldalról gombra kattintva a Vásárlónak lehetősége van visszatérni Megrendelő a Webáruházba „Fizetési módok” oldalra érkezik, ahol, ha kiválasztotta a kívánt fizetési módot, akkor a „Tovább” gombra kattintva egy összegző felületre érkezik, ahol a Megrendelő még utoljára áttekintheti a megrendelését. Ha minden adatot rendeben talált, helyesen adott meg, úgy a megrendelés elküldéséhez, Megrendelőnek ezen a felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és újabb termékeket hozzáadni az Adatkezelési Tájékoztatóban foglaltakat. Az oldal alján található „Megrendelés jóváhagyása”Megerősítem a kosár tartalmáhozmegrendelést” gombra kattintással t követően pedig, valamint Megrendelő véglegesen elküldi a megrendelését. Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésérea megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és e-mailben is értesíti a Megrendelőt, ahol a Megrendelő megrendelésének száma is megtalálható. A Vásárlónak rendelés feladása tehát a „KosárMegrendelés jóváhagyása Megerősítem a megrendelést” aloldalon továbbá lehetősége van gombra kattintással történik, ami a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnakMegrendelő részére fizetési kötelezettséget keletkeztet. A megrendelés elküldése beérkezését követően előfordulhat, hogy egyes termékből nem jelent regisztrációt áll rendelkezésre elegendő készlet valamennyi Megrendelő kiszolgálásához. Ebben az esetben, e-mailben vagy megadott telefonszámon Szolgáltató ügyfélszolgálata informálja a WebáruházbaMegrendelőt és tájékoztatja az alternatív lehetőségekről. Bizonyos termékek iránti fokozott irányú érdeklődés miatt előfordulhat, hogy az adott termék készlethiányossá válik. A megrendelés elküldése után raktárkészlet frissítése nem egyidejűleg történik az áru fogyásával, ezért az esetleges frissítési késlekedésből fakadó téves információkért, továbbá a státusz hibákért, kivont-, illetve elfogyott termékek nem teljesítéséért a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre felelősséget nem vállal, és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (pl.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.Megrendelő elnézését kéri!
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Az Eladó telefonon, faxon, e-mailen vagy levélben leadott rendeléseket nem fogad, a termékek megrendelésére kizárólag online a Honlapon keresztül van lehetőség. A megrendelések feldolgozása és kiszállítása hétköznapokon munkaidőben történik, hétvégén az ügyfélszolgálat szünetel. Vásárló a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a Honlap felső menüjében található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti termékkategóriák között böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket a kosarábaterméket. A kosárba tett terméke(ke)t a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján Honlapon a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud kereső mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név vagy típus szerint is rákeresni. Ha a Honlapon eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló számára biztosítaniáltal beírt feltételnek, akkor a rendszer azt megjeleníti. Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére vagy a terméket ábrázoló képre történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a termékek alatt található „Kosár” ikonra vagy a „Kosárba rakom” feliratra kattintva tudja a kívánt terméket a virtuális kosarába helyezni, és a Vásárló a mennyiség pontos beírásával meg tudja adni termék mennyiségét. A kosár tartalmát (a kiválasztott termék darabszámát, és a megrendelés összegét) Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését a Honlap felső menüjében, a "Kosár" ikonra kattintva ellenőrizheti vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket amikor a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészítenikosárba helyez egy terméket, akkor a felugró ablakban a „Kosár megtekintése” feliratra kell kattintania. A „Kosár” aloldalról felületen a Vásárlónak Vásárló megtekintheti és ellenőrizheti a kosárba helyezett termékek listáját, azok bruttó árát, a megrendelni kívánt darabszámot, valamint az összegző táblázat alján a megrendelése összegét. Ezen a felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van visszatérni arra, hogy töröljön terméket kosarából a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni „Tétel törlése” gombra kattintva, illetve a kosár tartalmáhoztermék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a darabszám pontos beírásával. Ezen a felületen a Vásárló dönthet, valamint hogy regisztrációval vagy regisztráció nélkül vásárol. Ha kiválasztotta, akkor a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére„Tovább” gombra kattintva a Vásárló a „Belépés/regisztráció” felületre érkezik, ahol – választásától függően- vagy be tud jelentkezni vagy pedig az adatait meg kell adni a megrendelés teljesítéséhez. A Vásárlónak bejelentkezést követően vagy az adatok megadását követően a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van felületen ki kell választani a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a kívánt fizetési és szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadnimódot. A Vásárlónak „személyes átvétel” választása esetén kitudja választani, hogy melyik üzletben kívánja a megrendeléshez terméket átvenni. Személyes átvétel választása esetén a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelfizetés utánvéttel történik, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadnimegjegyzés rovatban feltüntetheti, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeitegyéb módon szeretne fizetni. Ha minden adatot megadott, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelentifontos, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arrólvásárlás folytatásához, hogy Vásárlónak ezen a rendelés részleteit felületen található jelölőnégyzet kipipálásával el kell fogadnia jelen ÁSZF-et és az Adatvédelmi tájékoztatóban foglaltakat. Amennyiben nem pipálja be, a rendszer nem engedi a következő oldalra. HA bepipálta, akkor a „Tovább” gombra kattintva egy összesítő felületre érkezik, ahol ▇▇▇▇▇▇▇▇▇▇ lehetősége van ellenőrizni a megrendelését, így különösen az általa megadott adatok helyesek adatokat, a megrendelni kívánt terméket, annak árát, az általa választott fizetési és megfelelnek szállítási módot. Az oldal alján található „Megrendelés” gombra kattintást követően pedig, ha az adatokat rendben találta, a valóságnakVásárló véglegesen elküldheti a megrendelését. Eladó a megrendelés sikerességéről az ezt követő felületen és emailben is, értesíti a Vásárlót. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt rendelés feladása tehát a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld „Megrendelés” gombra kattintással történik, ami a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plrészére fizetési kötelezettséget keletkeztet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek
Megrendelés. Vásárló Felhasználó a termékek részletes jellemzőiről, bruttó áráról a honlapon, a Termékkategóriák menüpont alatt, a kívánt kategóriát, majd az adott terméket kiválasztva a megrendelés előtt tájékozódhat. A Webáruházban lehetőség szerint minden áru képpel és leírással kerül bemutatásra, amely megkönnyíti a vásárló számára az áru kiválasztását és a vásárlás melletti döntést. Mindezek mellett felhívjuk a figyelmet arra, hogy az oldalakon található képek csak illusztráció céljára szolgálnak, a tényleges termékek eltérhetnek a képen látottaktól. Az oldalakon szereplő árak tartalmazzák az áfát. A webáruház az árváltozás jogát fenntartja, minden előzetes bejelentés nélkül. Áraink, illetve termékeink folyamatosan változhatnak, bővülhetnek. Árváltozás esetén a már megrendelt árut a rendeléskori áron szállítjuk. A webáruházban olykor akciókat kínálunk, az egyes akciókat a Webáruház egyértelműen feltünteti, az akció keretébe tartozó termékek, és a vonatkozó kedvezmények megjelölésével. Az akciós áruk esetében az akció minden esetben a megadott dátumig, vagy a készlet erejéig tart. A HBZ a Felhasználó számára a honlapon lehetőséget biztosít a keresésre is, a kereső szót kell megadnia, és ha valamely termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található megfelel ennek, akkor a rendszer megjeleníti. A honlapon történő rendelés menete:
a. Felhasználó a „Kosárba” gombra kattintva helyezheti a megrendelni kívánt terméket a kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t helyezheti, annak darabszámát a „KosárKosárba” menüpontra gomb mellett állíthatja be, majd annak tartalmát a kosár jelre kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén a termék alap modelljét tudja ellenőrizheti;
b. Felhasználó a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot. A kapcsolatfelvétel során a Vásárlónak lehetősége van a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmához, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítani, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelentilépve módosíthatja azt, hogy a kosárba tett termékből milyen mennyiséget kíván rendelni, illetve törölheti az adott tételt;
c. Amennyiben a Felhasználó kosárban lévő termék(ek) megrendelése mellett dönt, akkor a "Tovább a pénztárhoz" gombra kattintva eljuthat a "Rendelés" oldalra, ahol ki kell választania a fizetési és szállítási módot. Fizetési lehetőségek: banki előre átutalás, utánvét, vagy bankkártyás fizetés. Szállítási módok: Kiszállítás Express One futárszolgálattal vagy Express One csomagponton történő átvétel.
d. A megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arrólfolyamatának következő lépésében „Elfogadom az Általános Szerződési Feltételeket” négyzet kipipálása után a "Megrendelés véglegesítése" gombot megnyomva véglegesítheti a megrendelését. A rendelési felület jobb oldalán lévő „Összegzés” rovatban található a választott termék, hogy a rendelés részleteit szállítási díj, és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek összesen fizetendő összeg.
e. Ha a valóságnakFelhasználó a megrendelés adatait rendben találja, akkor a "Megrendelés véglegesítése" gombot megnyomva véglegesítheti a megrendelését. A regisztrált Felhasználó a megrendelésének állapotát a megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt lezárásáig figyelemmel kísérheti a Webáruházba"Profil" menüpont segítségével. A Itt megtalálhatja a honlapon leadott összes eddigi megrendelésének a számát és összegét. Minden megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plegyedi megrendelés számmal azonosítható.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Online Terms and Conditions
Megrendelés. Vásárló 16.1. Megrendelő az általa üzemeltetett ingatlanokban szükségessé váló építési, karbantartási, felújítási, hibaelhárítási munkákat az alábbiak szerint rendeli meg Vállalkozótól: - Amennyiben az elvégzendő feladat a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” gombra kattintva helyezheti szerződés 1. számú mellékletében meghatározott tételek alapján elvégezhető, akkor Megrendelő árajánlat kérése nélkül, a megrendelni kívánt terméket mellékletben szereplő költségek alapján megrendelheti. - Amennyiben az elvégzendő feladat az 1. mellékletben nem szereplő tételeket is tartalmaz, a kosarábaMegrendelő írásbeli konzultációt folytat le, melynek során írásban árajánlatot kér a Vállalkozótól. Az árajánlatkérés tartalmazza a munka, illetve a hiba leírását, tárgyát, mennyiségét, a teljesítési helyet, és szükség szerint a minőségi követelményeket, teljesítménykövetelményeket. Azon tételek esetében, amelyek az ajánlati dokumentációban szerepelnek a Vállalkozó azonos, vagy a Megrendelő részére kedvezőbb árat adhat. - Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvétele után a helyszínen bejárást tarthat. A kosárba tett terméke(ke)t bejárásról legalább 1 munkanappal korábban köteles értesíteni Megrendelő kapcsolattartóját. Megrendelő képviselője a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekintenibejáráson jogosult részt venni. Vásárló - Vállalkozó az árajánlatkérés kézhezvételét követő 3 munkanapon belül köteles árajánlatát írásban megküldeni Megrendelő részére. - Vállalkozó az árajánlatot tételes megbontásban, anyagköltség és munkadíj szerepeltetésével adja meg. Az árajánlatban az Építési Normagyűjteményben (a továbbiakban: ÉNGY) szereplő tételeket az ott szereplő bontásban kell megadni, egyedi paraméterekkel rendelhető termékek tétel esetén az ár realitásának alátámasztására szolgáló árlista vagy árajánlat csatolása szükséges. Az árajánlat tartalmazza a termék alap modelljét tudja munkák elvégzésére Vállalkozó által vállalt határidőt, naptári napban megadva. - Azon tételek esetében, amelyek nem szerepelnek az 1. mellékletben, az alábbiak szerint kell eljárni. Az árajánlatban alkalmazott árképzés alapja a kosárba helyezni hatályos ÉNGY-ben szereplő normaidő és megrendelnia jelen szerződésben vállalt rezsi óradíj. Megrendelő az anyagköltség realitásának megítélésekor a Terc építőipari költségvetéskészítő programban, ezért illetve a rendelés leadását követően termékre vonatkozó hatályos árlistában szereplő anyagköltséget tekinti az irányadó maximumnak. - Megrendelő a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatotmunkát írásban rendeli meg, Vállalkozó árajánlata alapján. A kapcsolatfelvétel során megrendelés, szerződés tartalmazza a Vásárlónak lehetősége van munka megnevezését, illetve leírását, mennyiségét, a paraméterek megadására mely alapján a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud a Vásárló számára biztosítani. A Vásárló az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozteljesítés helyét, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítanihatáridejét, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadnimunka elvégzéséhez szükséges, további, rendelkezésre álló információkat. - A Vásárlónak javítási-karbantartási munkák esetében Vállalkozó köteles a megrendeléshez megrendelésétől számított …………………………. (ajánlat alapján kitöltendő) percen belül a következő adatokat kötelező megadnia munkavégzést megkezdeni. - Vállalkozó a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggelmunkát Megrendelő írásos megrendelésének, de szerződésnek kézhezvételétől az ott megjelölt határidőben köteles elvégezni, megfelelve a megrendelés teljesítése érdekében jelen szerződésben, illetve a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adataitmegrendelésben foglalt egyéb feltételeknek, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plkövetelményeknek.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Közbeszerzési Keretmegállapodás
Megrendelés. Vásárló a Honlapon megrendelhető, kategóriákba rendezett termékek között a Honlap felső menüjében található „Termékek" gombra kattintást követően, majd pedig a kategóriák között böngészhet, és választhatja ki a megrendelni kívánt terméket. Vásárlónak lehetősége van a Honlap jobb felső sarkában található „Keresés" mezőt kitöltve, az általa megvásárolni kívánt termékre név szerint is rákeresni, továbbá lehetőség van a Honlapon részletes keresésre is. A részletes keresés során a Vásárló megadhatja a keresett termék (-tól, -ig) árát, cikkszámát, nevét, gyártóját, valamint kategóriáját. Ha a Honlapon eladásra meghirdetett valamely termék megfelel a Vásárló keresésének, akkor a rendszer azt megjeleníti. Vásárló a megrendelni kívánt termék részletes jellemzőiről, áráról, illetve esetlegesen egyéb választható tulajdonságáról, a termék nevére, a terméket ábrázoló képre vagy a „Részletek" gombra történő kattintást követően tájékozódhat. Vásárló a választható tulajdonságok kiválasztását követően a termék jellemzőiről tájékoztatást nyújtó felületen található „Kosárba” " gombra kattintva helyezheti virtuális kosarába az adott terméket. A kosár tartalma mindig megjelenik, miután a Vásárló árut rakott bele, illetve a felső sorban található kosár gombra kattintva böngészés közben bármikor újra megtekinthető. Ennél a pontnál lehetősége van a Vásárlónak a vásárlást folytatni, új áru kereséshez visszatérni, illetve a kosárból terméket törölni, mennyiségén módosítani vagy a teljes kosár tartalmat kiüríteni. Minden esetben a rendszer újra számolja a Vásárló által megrendelni kívánt terméket termékek árát, illetve a szállítási költséget. Egy vásárlás alkalmával tetszőleges mennyiségű termék helyezhető a kosarába. A kosárba tett terméke(ke)t kosár felületen a Vásárló még bármikor módosítani tud kosarának tartalmán, hiszen lehetősége van arra, hogy töröljön terméket kosarából a piros „X" ikonra kattintva, illetve a termék mennyiségén (darabszámán) is változtatni tud a „Kosár” menüpontra kattintva tudja megtekinteni. Vásárló az egyedi paraméterekkel rendelhető termékek esetén Mennyiség" mezőben a termék alap modelljét tudja mennyiség számának átírásával, valamint a kosárba helyezni és megrendelni, ezért a rendelés leadását követően a Szolgáltató minden esetben felveszi vele a kapcsolatot„Kosár újraszámolása" gombra kattintással. A kapcsolatfelvétel során Vásárló „Tovább a pénztárhoz" gombra kattintással halad a pénztárhoz, a megrendelés véglegesítése felé. Találkozhat menet közben Kiemelt termékajánlattal- mely a kiválasztott termékhez kapcsolódó tartozék vagy egy kizárólag itt a kosár felületen kínált egyedi ultra-kedvezményes ajánlattal. Amennyiben a felajánlott terméknél a Kosárba gombot megnyomja, úgy az is még a kosarába kerül. Amennyiben figyelmen kívül hagyja, nem kéri, úgy a A kosárban található terméke(ke)t viszi tovább a „Tovább az adataim megadásához" gomb megnyomásával érkezik meg az Adatok megadása felületre. Az itt található űrlap kitöltésével, a számlázási adatok megadását, valamint a szállítási és fizetési módok kiválasztását követően tudja megrendelését elküldeni, véglegesíteni. A Vásárlónak lehetősége van kuponkód beváltására a paraméterek megadására mely alapján kupon kód beírásával a Szolgáltató egy előzetesen kalkulált árajánlatot tud „Kuponkód" mezőbe és a „Frissítés" gombra kattintással. Ha a Vásárló számára biztosítanimegadta a birtokában lévő kupon kódját, akkor a rendszer, a „Frissítés" gombra kattintást követően a rendeléshez adja a beváltott kupon által nyújtott kedvezményt vagy egyéb előnyt. A Vásárló rendelés feladása a jelen ÁSZF illetve az árajánlat ismeretében véglegesítheti megrendelését vagy attól minden következmény nélkül elállhat. Az egyedi paraméterekkel megrendelt terméket a Szolgáltató átlagosan 15-30 nap alatt tudja elkészíteni. A „Kosár” aloldalról a Vásárlónak lehetősége van visszatérni a Webáruházba és újabb termékeket hozzáadni a kosár tartalmáhozadatkezelési tájékoztató elfogadásával, valamint a Szolgáltató bármely publikus oldalának megtekintésére. A Vásárlónak a „Kosár” aloldalon továbbá lehetősége van a kosárból termékeket eltávolítaniMegrendelés elküldése" gombra kattintással történik, tájékozódni a szállítási és átvételi módozatokról, megadni a rendeléshez szükséges adatokat, elolvasni a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit és a rendelését leadni. A Vásárlónak a megrendeléshez a következő adatokat kötelező megadnia a Szolgáltató részére: ● E-mail cím ● Vezeték és keresztnév ● Telefonszám ● Átvétel módja Nem kötelező jelleggel, de a megrendelés teljesítése érdekében ami a Vásárló további adatokat is megadhat. Megadhatja a számlázási és a szállítási adatait, beválthatja kuponkedvezményét, megjegyzést fűzhet a rendeléshez, segítheti a Szolgáltató munkáját néhány marketing célú kérdés megválaszolásával, feliratkozhat a Szolgáltató hírlevelére. A Vásárló a megrendelést csak abban az esetben tudja leadni, ha elfogadja a Szolgáltató Általános Szerződési Feltételeit, valamint egy egyszerű kérés teljesítésével igazolja, hogy valós személy, nem pedig robot. A Vásárló kijelenti, hogy a megrendelés elküldése előtt megbizonyosodott arról, hogy a rendelés részleteit és az általa megadott adatok helyesek és megfelelnek a valóságnak. A megrendelés elküldése nem jelent regisztrációt a Webáruházba. A megrendelés elküldése után a Szolgáltató rendszere egy automatikus összegzőt küld a Vásárló által megadott e-mail címre és a Szolgáltató számára. A Szolgáltató a hozzá beérkező automatikus összegzőt leellenőrzi és a Vásárló számára visszajelez az általa megadott elérhetőségek egyikén. A Visszajelzés tárgya többek között lehet tájékoztatás, pontosítás, adatbekérés, adatmódosítás, elutasítás és a rendelés tényének elfogadása. A Vásárló tudomásul veszi, hogy rendelése csak a Szolgáltató munkatársától érkező rendelést megerősítő visszajelzés után tekinthető aktívnak. A Szolgáltató számára a Vásárló által elküldött rendelési szándék semmiféle gyártási vagy értékesítési kötelezettséggel nem jár. A Szolgáltató a számára gazdasági veszteséget okozó megrendeléseket, kéréseket (plrészére fizetési kötelezettséget keletkeztet.: hibás kiírás, elírás, rendszerhiba, rasszista szimbólum, stb.) nem köteles teljesíteni. A kosár aloldal megrendelés nélküli elhagyása a Vásárló számára nem jár semmiféle kötelezettséggel a Szolgáltató irányába.
Appears in 1 contract
Sources: Általános Szerződési Feltételek