Értékkövetés mintaszakaszok

Értékkövetés. A Biztosítók értékkövetést nem alkalmaznak.
Értékkövetés. 14. A biztosító évente – az alapbiztosításra vonatkozó feltéte- leknek megfelelően – indexálhatja a kiegészítő biztosítás díját, mely emelés módosítja a kiegészítő biztosítás biztosí- tási összegét is.
Értékkövetés. 9.1. A biztosító a biztosítási szolgáltatások reálértékének megôrzése érdekében minden évben automatikusan végrehajtja a biztosítási összeg és ehhez kapcsolódó- an a biztosítási díj értékkövetô módosítását (indexálá- sát). A biztosító az indexálást a biztosítási szerzôdés alapvagyon biztosításának valamennyi elemére érvé- nyesíti (pl. választott önrészesedés mértéke, betörés- es lopás térítési limitösszegei stb.).
Értékkövetés. (1) Jelen kiegészítő biztosítási szerződés értékkövetése, azaz indexálása, vala- mint az indexálással kapcsolatos ügyféltájékoztatás a főbiztosítás indexálási eljárásával, valamint az ahhoz kapcsolódó ügyféltájékoztatással azonosan tör- ténik.
Értékkövetés. A biztosító a biztosítási összeget és a díjat évente egy alkalom- mal az árszínvonal változásához hozzáigazítja. Az adott naptári évben az értékkövetés alapjául a Központi Statisztikai Hivatal által az előző év szeptemberében publikált gyorstájékoztató szolgál az alábbiak szerint: – Épületekre vonatkozóan az építőipar termelőiár-indexe ja- nuár–június időszakra az előző év azonos időszakához vi- szonyítva. – Ingóságokra vonatkozóan a fogyasztói árak árindexe ja- nuár–június időszakra az előző év azonos időszakához vi- szonyítva. – A felelősségbiztosítások, a jogvédelmi biztosítás, a baleset- biztosítás, a Mestervonal-24 szolgáltatás és a gépjármű-biz- tosítás értékkövetésénél az épületekre vonatkozó árindexek érvényesek. Az így meghatározott árindexektől a biztosító 5 százalékponttal eltérhet. Ezeket az indexszámokat a biztosító a biztosítási évfordulókor veszi figyelembe és ennek megfelelően módosítja a biztosítási összeget, illetve a biztosítási díjat. Az értékkövetéssel módosított biztosítási összeg az előző biztosítási időszak biztosítási össze- gének és az indexszámnak a szorzata. A vagyoncsoportonként módosított biztosítási összegekről és biztosítási díjról a biztosító legalább 30 nappal a biztosítási évfordulót megelőzően írásban értesíti a szerződőt. Ha a mó- dosítást a szerződő nem kívánja, az értesítő kézhezvételét kö- vetően 15 napon belül írásban kérheti a biztosításának eredeti biztosítási összegekre és biztosítási díjra történő visszaállítását. Amennyiben a biztosító nem kezdeményezte a szerződés érték- követés érdekében történő módosítását, akkor kár esetén az ebből adódó alulbiztosítottságot nem érvényesítheti. A biztosító az értékkövető indexet a biztosítás megkötésétől vagy az utolsó értékkövetéstől halmozottan számítja.
Értékkövetés. (1) A biztosító jogosult a biztosítási díjak és szolgáltatások vonatkozá- sában értékkövetést alkalmazni. Az értékkövetés módját a módozati különös feltételekben határozza meg.
Értékkövetés. 8.3.1. A biztosító a biztosítási összeget és a biztosítási díjat – a kárgyakoriságtól függetlenül – rendszeresen az árszínvonal változásához igazítja (indexálja).
Értékkövetés. 17. Amennyiben az alapbiztosításra vonatkozóan értékkövetés történik, a jelen kiegészítô biztosítás biztosítási összege és dí- ja az alapbiztosítás biztosítási összegével azonos arányban nô.
Értékkövetés. 14.1. A Biztosító értékkövetést nem alkalmaz.