kártörténeti adat definíciója

kártörténeti adat a gépjármű üzemben tartója által a biztosított gépjármű vonatkozásában az adott biztosítóval fennállt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerző- déses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kártérítési igény alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérí- tési kötelezettség ismertté válásának dátuma (a kártérítés- sel kapcsolatos első kifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott ítélet jogerőre emelkedésének dátuma), a kifizetett kártérítési összeg meghatározott határidőn belüli visszafi- zetésének ténye és dátuma, a kármentesség igazolt ténye;
kártörténeti adat a gépjármû üzemben tartója által a biztosított gépjármû vonatkozásában az adott biztosítóval fennállt kötelezô gépjármû- felelôsségbiztosítási szerzôdéses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kártérítési igény alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerôsen megítélt kártérítési kötelezettség ismertté válásának dátuma (a kártérítéssel kapcsolatos elsô kifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott ítélet jogerôre emelkedésének dátuma), a kifizetett kártérítési összeg meghatározott határidôn belüli visszafizetésének ténye és dátuma, a kármentesség igazolt ténye;
kártörténeti adat a gépjármű üzemben tartója által a biztosított gépjármű vonatkozásában az adott biztosítóval fennállt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kártérítési igény alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a biztosító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítési kötelezett- ség ismertté válásának dátuma (a kártérítéssel kapcsolatos első kifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott ítélet jog- erőre emelkedésének dátuma), a kifizetett kártérítési összeg

Related to kártörténeti adat

  • Tartós adathordozó a technológia adott fejlettségi szintjén elérhető olyan eszköz, illetve platform, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB-kulcs, a CD-ROM, a DVD-ROM, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze, az elektronikus levél, illetve az elektronikus tárhely.

  • Egészségügyi adat egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy egészségi állapotáról.

  • Befektetési jegy, egyéb kollektív befektetési értékpapírok 0,00% 0,00% 20,00% 0,00% Származtatott ügyletek* 0,00% 0,00% 30,00% 0,00% A befektetési alapra vonatkozó részletesebb információ: xxx.xxxxxx.xx, xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx *A Likvid eszközök, illetve a Származtatott ügyletek negatív részarányt is mutathatnak, mert ezekben a kötelezettségek is kimutatásra kerülnek.

  • Kedvezményezett Az a jogalany, aki a fizetési művelet tárgyát képező pénz jogosultja.

  • Távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz olyan eszköz, amely alkalmas a felek távollétében – szerződés megkötése érdekében – szerződési nyilatkozat megtételére. Ilyen eszköz különösen a címzett vagy a címzés nélküli nyomtatvány, a szabványlevél, a sajtótermékben közzétett hirdetés megrendelőlappal, a katalógus, a telefon, a telefax és az internetes hozzáférést biztosító eszköz

  • Szolgáltatás igénybevehetőség tényleges időtartama az az időszak, amikor az előfizetők a szolgáltatást valóban igénybe vehetik, függetlenül attól, hogy a szolgáltatás kiesését az egyes előfizetők érzékelték-e. Szolgáltatás- kiesésnek nevezzük, amikor a szolgáltatás az előfizető számára nem igénybe vehető. A szolgáltatás-kiesés időtartamába tartozik: − a szolgáltatás váratlan meghibásodás miatti szünetelése, − a szolgáltatás tervezett átalakítás, felújítás, karbantartás miatti szünetelése. Kizárt esetek különösen: − a szolgáltatás előfizető kérésére történő szünetelése, − Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon történő szünetelése.

  • Közlekedési baleset a Poggyászbiztosítás fejezetben található szolgáltatások vonatkozásában közlekedési balesetnek minôsül az az esemény:

  • Kamatfelár-változtatási mutató a kamatfelár módosításának alapjául szolgáló kamatváltoztatási mutató.

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés ÉLET-ERŐ GYÓGYFORRÁS KFT. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz b 18 000 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés ELMŰ - ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. Villamosenergia beszerzés 2019-2020. 13 749 744 2019.07.30 2020.09.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Hajdú-Coop Zrt. Tej, tejtermékek adásvétele 15 518 165 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdú-Coop Zrt. Szárazáru termékek adásvétele 18 781 254 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdúsági Sütődék Kft. Kenyér és pékáru termékek adásvétele 8 649 389 2019.12.30 2020.11.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Mikáczó Kft. Hús és húskészítmény termékek adásvét 37 297 292 2020.01.27 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MORTAK FRUIT Kft Zöldség, gyümölcs beszerzése 25 320 040 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Naturice Kft. Mirelit termékek adásvétele 13 094 090 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés NKM Energia Zrt. Földgáz beszerzés 2019-2020. 9 858 326 2019.10.30 2020.11.02 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés PRÍMAENERGIA ZRT. Tartályos PB gáz Szerep-Hosszúhát 16 000 000 2013.12.30 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Püspökladányi Városüzemeltető Kft. Háztartási szennyvízideiglenes begyűjtés 5 974 278 2016.01.01 2021.01.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Takarítási feladatok ellátása Báránd, Szer 32 828 772 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Karbantartási, fűtési, parkfenntartási szol 30 248 064 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Tömb 2002 Szolgáltató Kft. összesen: 63 076 836 Bihari Egyesített Szociális Intézmény 675354 Xxxxxxx Xxxxx Csatornamosatás és szippantás 6 900 000 2019.12.30 2020.12.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Best Clean Best Kft Tisztító szerek és eszközök beszerzése és 7 329 531 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Best Clean Best Kft Személyi higiénés szerek-eszközök besze 5 400 000 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Hődíj 25 743 371 2015.02.24 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés

  • Biztosítási évforduló minden naptári évben a biztosítás technikai kezdetének megfelelő naptári nap.

  • Közeli hozzátartozó a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, és a testvér.

  • Adatkezelő az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyi- séggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy mások- kal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.

  • Adatfeldolgozó az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alap- ján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskö- tést is – személyes adatok feldolgozását végzi.

  • harmadik országbeli biztosító a Bit.-ben meghatározott fogalom;

  • Egyéni előfizető az a természetes személy előfizető, aki úgy nyilatkozott, hogy gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe az előfizetői szolgáltatást.

  • Személyes adat azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, név, szám, születési idő és hely, cím, telefonszám, online azonosító;

  • kártalanítási szervezet a gépjármű-felelősségbizto- sítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata a belföldi károsult más tagállam területén telep- hellyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárren- dezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvényben meghatározott esetekben;

  • Értékelési nap Az a nap, melynek pénzpiaci zárását köve- tően sor kerül az eszközalapok értékelésére.

  • Adatfeldolgozás az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.

  • Késedelmi kamat a lejárt tartozás után évi 3% adósságkezelési díj: a.) 540 Ft, amennyiben az Adós késedelme az 5 napot eléri, de a 23 napot nem haladja meg. b.) 3.825 Ft, amennyiben az Adós késedelme a 23 napot eléri, vagy meghaladja. Az adósságkezelési díjat a Bank akkor jogosult felszámítani, ha az Adós késedelme az 5 napot eléri, vagy meghaladja, illetve, a Bank jogosult az adósságkezelési díjat ismételten felszámítani, amennyiben az Adós a futamidő alatt, hátralékos tartozásának visszafizetését követően, ismételten 5 napot meghaladó késedelembe esik. Kezelési díjat és hitelbírálati díjat a Magyar Cetelem Zrt. nem számít fel. prolongálási díj: 1.550 Ft követeléskezelési díj: 10.340 Ft előtörlesztési díj: • Díjmentes amennyiben az előtörleszteni kívánt összeg 12 hónap alatt a 200.000,- Ft összeget nem haladja meg. • Az előtörleszteni kívánt összeg 1%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet meghaladja. • Az előtörleszteni kívánt összeg 0,5%-a, ha az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az 1 évet nem haladja meg • Az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztés időpontja és a hitel szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra fizetendő hitelkamat összegét. hiteltermék: Futamidő: Kamatozás: Éves ügyleti kamat: THM (Teljes Hiteldíj Mutató 83/2010. (III.25.) Korm.rendelet):

  • Számátadási időablak minden munkanap 20 óra 00 perctől kezdődő 4 óra hosszúságú időtartomány, amelyben a számhordozás és számmező átadás érvényesítéséhez szükséges műszaki intézkedéseket a szolgáltatók végrehajtják, és amely időtartam alatt a számátadással érintett számokon a szolgáltatás részben vagy egészben szünetelhet;

  • Egyedi Előfizetői Szerződés Szolgáltató és az Előfizető között létrejött egyedi, kizárólagosan az érintett Előfizetőre vonatkozó megállapodás.

  • Kamatváltoztatási mutató a hitelezés refinanszírozási költségeihez és a hitel nyújtásához kapcsolódó, az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitelezők által nem befolyásolható, tőlük független, valamint általuk el nem hárítható körülményekben bekövetkező változást objektív módon kifejező, a kamatmódosítás számításának alapjául szolgáló és a nyilvánosság számára hozzáférhető viszonyszám.

  • Adatkezelés a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

  • Nemzeti Iroda az e törvény szerinti biztosítók szervezete, amely ellátja a nemzetközi gépjármű-biztosítási megállapodásból és a kapcsolódó egyezményekből eredő koordinációs, kárrendezési és elszámolási feladatokat;