Keretszerződés definíciója

Keretszerződés a Szolgáltató és a Felhasználó között, érvényes felhasználói regisztrációval, az ÁSZF rendelkezéseinek megfelelően létrejövő szerződés.
Keretszerződés a pénzforgalmi szolgáltató és az ügyfél között létrejött olyan a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodás, amely egy adott időszakra vonatkozóan meghatározza a keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek és egyéb pénzforgalmi, elektronikus és bankkártya szolgáltatások lényeges feltételeit, ideértve a fizetési számla megnyitását is.
Keretszerződés a Bank és az Ügyfél között létrejött olyan, a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodás, amely egy adott időszakra vonatkozóan meghatározza a Keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a Fizetési számla –beleértve az alapszámla- megnyitását is. A Keretszerződés magában foglalja az ÁÜF-et, a vonatkozó üzletszabályzatot, ÁSZF-et, Hirdetményt, és a Fizetési számla Szerződést (annak valamennyi mellékletével), valamint a fizetési számlához kapcsolódó, az Ügyfél által igénybe vett további szolgáltatásokra irányuló megállapodásokat. Képviselő: jogi személy nevében vagy megbízás alapján a cégformát, illetve a szervezeti formát szabályozó jogszabály szerint a szervezet képviseletére jogosult személy; KHR (központi hitelinformációs rendszer): olyan zárt rendszerű adatbázis, amelyben kizárólag a KHR törvényben meghatározott referenciaadatok kezelhetők;

Examples of Keretszerződés in a sentence

  • Szolgáltató a Díjszabásban rögzített, Keretszerződés, Egyedi Bérleti Szerződés létrejötte és teljesítése során felmerülő, illetve nem szerződésszerű használatból adódó díjakat jogosult a Felhasználó által megadott fizetőeszközre terhelni, melyhez Felhasználó jelen ÁSZF elfogadásával hozzájárul.

  • Szolgáltató a fizetőeszközre vonatkozó adatok ellenőrzését Felhasználó regisztrációjának jóváhagyását megelőzően és a Keretszerződés hatálya alatt is jogosult személyes egyeztetés keretében elvégezni.

  • A Felhasználó az általa kezdeményezett regisztráció során a személyének beazonosítása, általa megadott adatok valóságtartalmának, így a Keretszerződés megkötésére való jogosultság megállapításának ellentételezéseként (adminisztrációs feladatok ellátásáért) egyszeri Regisztrációs díjat köteles megfizetni, melyet Szolgáltató nem fizet vissza.

  • A Felhasználó felhatalmazza a MOL LIMO-t arra, hogy terheléseket kezdeményezzen a regisztrált fizetőeszközre minden, a Keretszerződés, Egyedi Bérleti Szerződés alapján felmerülő díj, költség, bírság, kártérítés, kötbér vonatkozásában.

  • A Keretszerződés abban az esetben is felmondható, ha Felhasználó a követeléskezelés eredményeként a tartozását megfizette.


More Definitions of Keretszerződés

Keretszerződés a Bank és az Ügyfél között létrejött olyan, a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodás, amely egy adott időszakra vonatkozóan meghatározza a Keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a fizetési számla –beleértve az Alapszámla- megnyitását is. A Keretszerződés magában foglalja az ÁÜF-et, jelen Üzletszabályzatot, a Számlatulajdonos által igényelt kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó ÁSZF-(ek)et, az Általános Hirdetményt, a Fizetésiszámla-szerződést (annak valamennyi mellékletével), valamint a fizetési számlához kapcsolódó, az Ügyfél által igénybe vett további kiegészítő szolgáltatásokra irányuló megállapodásokat. Képviselő: jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nevében vagy megbízás alapján a cégformát, illetve a szervezeti formát szabályozó jogszabály szerint a szervezet képviseletére jogosult személy.
Keretszerződés. A Bank, a Számlatulajdonos, és a Kártyabirtokos közötti bankkártya és hitelkártya szolgáltatásra vonatkozó jogviszony tartalmát meghatározó dokumentumok összessége. A Keretszerződés egységesen jelenti a következő dokumentumokat:
Keretszerződés. Meghatározza a feltételekben nem rögzített vagy a feltételektől eltérő rendelkezéseket, elsősorban a biztosítás tartamára, díjá- ra, a díj utólagos elszámolására, a biztosítási szolgáltatásokra vonatkozóan, tartalmazza továbbá a biztosítás alanyainak adatait, melyet a felek, mint akaratukkal megegyezőt írnak alá. A biztosító és a szerződő keretszerző- désben rögzítik a biztosítani kívánt csoport egyedi sajátosságaiból fakadó, a biztosítást érintő kérdéseket, így különösen:
Keretszerződés a pénzforgalmi szolgáltató és az ügyfél között létrejött a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására vonatkozó megállapodás, amely határozatlan időszakra vonatkozóan meghatározza a keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a fizetési számla (bankszámla) megnyitását is. A Bank keretszerződésként határozza meg a Bankszámlaszerződést, (illetve annak elválaszthatatlan részét képező, mindenkor hatályos Díjjegyzéket), valamint az Internetbank szolgáltatás egyedi szerződést a jelen, általános szerződési feltételeket tartalmazó Üzletszabályzatot, továbbá az Internetbank szolgáltatás Üzletszabályzatot.
Keretszerződés jelenti a Hitelintézet és az Ügyfél között az olyan pénzforgalmi szolgáltatás nyújtására létrejött megállapodást, amely egy adott időszakra vonatkozóan határozza meg a Keretszerződésen alapuló fizetési megbízások, illetve fizetési műveletek lényeges feltételeit, ideértve a fizetési számla megnyitását is.
Keretszerződés az egyes Elektronikus szolgáltatásokra vonatkozó, a Bank és az Ügyfél között létrejött szerződés, amelynek elválaszthatatlan része a jelen ÁSZF, valamint a Hirdetmény, valamint a Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat. Attól függően, hogy az Elektronikus szolgáltatás Bankszámlához, Bankkártyához, Hitelkártyához kerül igénybevételre az adott szolgáltatás tekintetében a vonatkozó Általános Szerződési Feltételek és Hirdetmények rendelkezései, valamint a Pénzügyi Szolgáltatási Üzletszabályzat rendelkezései is figyelembe veendőek.
Keretszerződés a Szolgáltató és a Regisztrált Felhasználó között, a Regisztrációval határozatlan időtartamra létrejött megállapodás, amelynek keretében a Regisztrált Felhasználó az Eseti Felhasználóhoz képest kedvezőbb feltételekkel köthet Egyedi Szerződéseket, továbbá igénybe veheti a Szolgáltató által kizárólag Regisztrált Felhasználók részére biztosított Kiegészítő szolgáltatásokat.