Díjtartozás definíciója

Díjtartozás. Az ISP1 által kiállított számlán feltüntetett, az Ügyfél által a szünetmentes szolgáltatóváltás kezdeményezésének napján lejárt esedékességű összeg. Nem minősül Díjtartozásnak az Ügyfél és az ISP1 közötti szerződés határozott időtartam alatti megszűnése jogkövetkezményeként az Ügyféllel szemben az ISP1 által kötbérként (kártérítésként) utólag kiszámlázott díjak összege.
Díjtartozás az Előfizetőnek egy adott időpillanatban a Szolgáltató felé, az Előfizetői Szerződés alapján fennálló, lejárt fizetési határidejű, havi- és/vagy egyszeri díjakból álló tartozásainak összessége.
Díjtartozás. Az Átadó szolgáltató által az internet-hozzáférés szolgáltatás ellenértékéről - akár előre esedékesen, akár - forgalomarányos csomagok esetében - utólag - kiállított, és az Ügyfél által a számlán szereplő határidőig ki nem egyenlített, a jelen folyamatszabályozás lenti 6.1 pontjában rögzített jogviszony létesítése kezdeményezésének napján lejárt esedékességű, számlán feltüntetett összeg. Nem minősül Díjtartozásnak az Ügyfél részére az Átadó szolgáltató által az Ügyfél által a Hűségnyilatkozat időtartama alatt gyakorolt felmondás jogkövetkezményeként az Ügyfélnek kiszámlázott kötbér összege illetve a kapott kedvezmények visszatérítendő összege.

Examples of Díjtartozás in a sentence

  • Díjtartozás esetén a Szolgáltató az átírási kérelmet teljesítheti azzal a feltétellel, hogy ebben az esetben a díjhátralék megfizetésére az új (jogutód) Előfizető lesz köteles.

  • Díjtartozás miatti korlátozásból történő visszakapcsolási díjakat az 3/a - 3/d.

  • Díjtartozás esetén a vagyoni biztosíték összegét a kiegyenlítetlen tartozás összege, az igénybe vett szolgáltatás típusa, a Szolgáltató által biztosított eszközök értéke, az előfizetői jogviszony tartama alatt az Előfizető által tanúsított díjfizetési hajlandóság, és az eset összes körülményei alapján a Szolgáltató egyedileg állapítja meg.

  • Díjtartozás esetén, a részletfizetési vagy fizetési haladék iránti igény elbírálása esetén az Előfizető részletfizetési és fizetési haladék díjat köteles megfizetni.

  • Díjtartozás esetén a vagyoni biztosítékból Szolgáltató közvetlenül kielégítheti díjigényét.

  • Díjtartozás, esetén nincs lehetőség a szolgáltatás szüneteltetésére.

  • Díjtartozás miatti korlátozásból történő visszakapcsolási díjakat az 5/b - 5/d.

  • Díjtartozás (számla lejártát követő 27‐ik naptól) miatt felfüggesztett szolgáltatás újbóli igénybevételéért előre fizetendő díj.

  • Díjtartozás esetén a vagyoni biztosíték összegét a kiegyenlítetlen tartozás összege, az igénybe vett szolgáltatás típusa, a szolgáltat ó által biztosított eszközök értéke, az előfizetői jogviszony tartama alatt az előfizető által tanúsított díjfizetési hajlandóság, és az eset összes körülményei alapján a szolgáltató egyedileg állapítja meg.

  • Díjtartozás (számla lejártát követő 20‐ik naptól) miatt korlátozott (32/32 kbit/s) szolgáltatás feloldása esetén fizetendő díj.


More Definitions of Díjtartozás

Díjtartozás. Az ISP1 által ADSL Internet szolgáltatás ellenértékéről – akár előre esedékesen, akár - forgalomarányos csomagok esetében - utólag – kiállított, és az Ügyfél által a számlán szereplő határidőig ki nem egyenlített, a jelen folyamatszabályozás alábbi 1.) pontjában rögzített jogviszony létesítése kezdeményezésének napján lejárt esedékességű, számlán feltüntetett összeg.
Díjtartozás az ISP1 által ADSL-internetszolgáltatás ellenértékéről – akár előre esedékesen, akár
Díjtartozás. A Szolgáltató jogosult a Szerződést 30 napos felmondási idővel szerződésszegés miatt felmondani, ha az Előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítéstől számított 15 nap elteltével sem egyenlítette ki. Ha az Előfizető az első értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül díjtartozását kiegyenlíti, a Szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató köteles az előfizetőt haladéktalanul értesíteni.
Díjtartozás az ISP1 által ADSL-internetszolgáltatás ellenértékéről – akár előre esedékesen, akár nem minősül Díjtartozásnak az Ügyfél részére az ISP1 által az Ügyfél által a Hőségnyilatkozat időtartama alatt gyakorolt felmondás jogkövetkezményeként az Ügyféllel szemben az ISP1 által kötbérként (kártérítésként) utólag kiszámlázott díjak összege.

Related to Díjtartozás

  • Hozzátartozó a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa.

  • Közeli hozzátartozó a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és nevelőszülő, és a testvér.

  • Vállalkozás a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró személy

  • Mikrovállalkozás olyan vállalkozás, amely 10-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 2 millió eurót.

  • Adatfeldolgozás az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.

  • Számlatulajdonos a Bankszámla-keretszerződést, Bankszámlaszerződést (akár meghatalmazott útján is) aláíró Ügyfél illetve akinek a nevére és javára a Bank a bankszámlát a Bankszámlaszerződés alapján vezeti.

  • Adattörlés az adatok felismerhetetlenné tétele oly módon, hogy a helyreállításuk többé nem lehetséges;

  • Díjreklamáció a szolgáltatás igénybevételéről kiállított számlával kapcsolatos olyan reklamáció, melyben az előfizető a felszámított díj(ak) összegét vitatja. Kizárt esetek különösen: − a számlára irányuló lekérdezéssel (információkéréssel), − a nem a számlában szereplő díj(ak)kal kapcsolatos (hanem pl. számla kiállításával), − nem a számlázással összefüggő panaszok.

  • Biztosítási évforduló minden naptári évben a biztosítás technikai kezdetének megfelelő naptári nap.

  • Szolgáltatás a jelen ÁSZF-ben szabályozott elektronikus hírközlési (műsorterjesztési) szolgáltatás.

  • Adatkezelés a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;

  • Biztosított a gépjármű biztosítással rendelkező üzemben tartója és a gépjárművet vezető személy;

  • Tartós adathordozó a technológia adott fejlettségi szintjén elérhető olyan eszköz, illetve platform, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB-kulcs, a CD-ROM, a DVD-ROM, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze, az elektronikus levél, illetve az elektronikus tárhely.

  • Adatkezelő az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyi- séggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy mások- kal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.

  • Biztosítási időszak a határozatlan tartamú szerződések esetében – a díjfizetés gyakoriságától függetlenül – az az időtartam, amelyre a megállapított díj vonatkozik;

  • Alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve

  • kötelezettségvállalás országa bármely fajta gépjármű biztosítása esetén a

  • Munkanap az a nap, amelyen a Bank fizetési művelet teljesítése céljából nyitva tart.

  • Megbízási szerződés az Alkusszal a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételekkel kötött alkuszi megbízás és meghatalmazás, mely egyebek mellett az Ügyfél által kezdeményezett biztosítási szerződés megkötésében, biztosítási szerződések kezelésében, és az Ügyfél biztosítási díjfizetési kötelezettségének a teljesítésében való biztosításközvetítői közreműködésre terjed ki magában az alkuszi megbízási és meghatalmazási szerződésben, illetve az ÁSZF-ben meghatározott részletes szabályok szerint.

  • Egyedi Szerződés adott üzemben tartó által, egy meghatározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő biztosítási szerződés;

  • Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés ÉLET-ERŐ GYÓGYFORRÁS KFT. Gyógyszer és gyógyászati segédeszköz b 18 000 000 2014.04.01 Tervezett összegű Folyamatos szerződés árubeszerzés ELMŰ - ÉMÁSZ Energiakereskedő Kft. Villamosenergia beszerzés 2019-2020. 13 749 744 2019.07.30 2020.09.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Hajdú-Coop Zrt. Tej, tejtermékek adásvétele 15 518 165 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdú-Coop Zrt. Szárazáru termékek adásvétele 18 781 254 2020.07.30 2021.01.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Hajdúsági Sütődék Kft. Kenyér és pékáru termékek adásvétele 8 649 389 2019.12.30 2020.11.30 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Mikáczó Kft. Hús és húskészítmény termékek adásvét 37 297 292 2020.01.27 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés MORTAK FRUIT Kft Zöldség, gyümölcs beszerzése 25 320 040 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Naturice Kft. Mirelit termékek adásvétele 13 094 090 2019.12.04 2021.12.04 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés NKM Energia Zrt. Földgáz beszerzés 2019-2020. 9 858 326 2019.10.30 2020.11.02 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés PRÍMAENERGIA ZRT. Tartályos PB gáz Szerep-Hosszúhát 16 000 000 2013.12.30 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés Püspökladányi Városüzemeltető Kft. Háztartási szennyvízideiglenes begyűjtés 5 974 278 2016.01.01 2021.01.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Takarítási feladatok ellátása Báránd, Szer 32 828 772 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. Karbantartási, fűtési, parkfenntartási szol 30 248 064 2019.12.20 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Tömb 2002 Szolgáltató Kft. összesen: 63 076 836 Bihari Egyesített Szociális Intézmény 675354 Xxxxxxx Xxxxx Csatornamosatás és szippantás 6 900 000 2019.12.30 2020.12.31 Tervezett összegű Határozott idejű szerződés szolgáltatás megrendelés Best Clean Best Kft Tisztító szerek és eszközök beszerzése és 7 329 531 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Best Clean Best Kft Személyi higiénés szerek-eszközök besze 5 400 000 2020.01.31 2020.12.31 Fix összegű Határozott idejű szerződés árubeszerzés Debreceni Hőszolgáltató Zrt. Hődíj 25 743 371 2015.02.24 Tervezett összegű Folyamatos szerződés szolgáltatás megrendelés

  • Biztosítási összeg a biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító szolgáltatási kötelezettségének felsô határa.

  • Műsorterjesztés bármely átviteli rendszerrel megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelynek során a médiaszolgáltató által előállított analóg vagy digitális műsorszolgáltatási jeleket a médiaszolgáltatótól az előfizető, vagy felhasználó vevőkészülékéhez továbbítják, függetlenül az alkalmazott átviteli rendszertől, és technológiától. Műsorterjesztésnek minősül különösen a műsorszórás, a műholddal végzett műsorterjesztés, a hibrid üvegszálas-koaxiális átviteli rendszeren végzett műsorterjesztés, emellett a médiaszolgáltatás Internet Protokoll segítségével történő továbbítása valamely átviteli rendszeren, ha a szolgáltatás jellege, illetve feltételei megegyeznek a műsorterjesztéssel, illetve ez helyettesíti a más módon megvalósított műsorterjesztést. Műsorterjesztésnek minősül az olyan műsorterjesztés is, amelyhez az előfizető külön díj ellenében, vagy más elektronikus hírközlési szolgáltatás díjával csomagban értékesített díj ellenében férhet hozzá. A tíznél kevesebb vevőkészülék csatlakoztatására alkalmas átviteli rendszer segítségével történő jeltovábbítás nem minősül műsorterjesztésnek.

  • határon átnyúló szolgáltatás a Bit.-ben meghatározott fogalom;

  • Kisvállalkozás olyan vállalkozás, amely 50-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 10 millió eurót;