Biztosítási esemény definíciója

Biztosítási esemény. Minden olyan esemény, amelynek a következményeire a biztosítási szerződés részben vagy egészben fedezetet nyújt. Az ugyanazon biztosítási eseményből származó veszteségek egy kárigényt képeznek.
Biztosítási esemény jövőbeni, hirtelen bekövetkező, előre nem látható esemény.
Biztosítási esemény a biztosított életével kapcsolatos olyan esemény, amikor a szerződési feltételekben meghatáro- zottak alapján a biztosító szolgáltatási kötelezettsége fennáll. Biztosítási év/időszak: az az időszak, amely minden évben a biztosítási évforduló napján kezdődik és ettől számított egy évig tart.

Examples of Biztosítási esemény in a sentence

  • E szolgáltatás igénybevételének feltétele, hogy a Biztosítási esemény bekövetkeztekor a Biztosítottal nem tartózkodott együtt 18.

  • Biztosítási esemény kizárólag az utazás közben elemi csapás, lopás, rablás, a Biztosítottat ért balesettel összefüggô személyi sérülés következtében a Biztosított állandó lakóhelye szerinti országból magával vitt, saját tulajdonát képezô útipoggyászában, ruházatában keletkezett károsodás.

  • Biztosítási esemény a szerződéshez tartozó különös feltéte- lekben ekként meghatározott esemény.

  • A Biztosítási esemény bekövetkezése esetén a Biztosító köteles megfizetni a Biztosítottnak a Cofidisszel szemben a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában fennálló tartozását.

  • Biztosítási esemény Szolgáltatás Kockázatviselésből kizárt események, testrészek, szervek és nem térülő károk A biztosított akaratán kívül hirtelen fellépő olyan külső behatás (baleset), amelynek következtében a biztosított a balesettől számított egy éven belül · a megemelés, rándulás, fagyás, napszúrás és hőguta, · az öngyilkosság, az öncsonkítás vagy ezek kísérlete még akkor sem, ha azt a biztosított tudatzavarban követte el.


More Definitions of Biztosítási esemény

Biztosítási esemény. Minden olyan esemény, amelynek a következményeire a biztosítási szerződés részben vagy egészben fedezetet nyújt. Az ugyanazon biztosítási eseményből származó veszteségek egy kárigényt képeznek. • Biztosítási időszak (tartam): a biztosítási kötvényen megjelölt időszak, mely azonos a biztosítás tartamával.
Biztosítási esemény a biztosított gépjármû a kockázatvise- lés tartama alatt, a biztosítás területi hatálya alá tartozó va- lamely ország területén történô közlekedési baleset vagy mûszaki meghibásodás miatti menetképtelenné válása.
Biztosítási esemény olyan esemény, amelyet a biztosítási feltételek ilyenként határoznak meg, és amely a biztosító szolgáltatását kiváltja.
Biztosítási esemény a II. pontban meghatározott kockázati események.
Biztosítási esemény jelen feltételekben tételesen meghatározott – a kockázatvi- selés kezdetéhez képest jövőbeni okkal okozati összefüggésben a kockázatviselés tartama alatt és a biztosítási szerződés területi hatályán belül bekövetkező – esemé- nyek köre, melyekre vonatkozóan a Biztosító fedezetet nyújt.
Biztosítási esemény a biztosított életével kapcsolatos olyan esemény, ami- kor a szerződési feltételekben meghatározottak alapján a biztosító szolgál- tatási kötelezettsége fennáll.
Biztosítási esemény amikor az alapbiztosításban, illetve a kiegészítő biztosításokban meghatározott esemény(ek) alap- ján a biztosító szolgáltatási kötelezettsége beáll.