Banktitok mintaszakaszok

Banktitok. 3.1. Banktitok minden olyan, az egyes Ügyfelekről a Társaság rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely Ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a Társasággal fennálló szerződéseire vonatkozik.
Banktitok. A Bankkártya Szerződéssel kapcsolatos adatokra és azok harmadik személy, illetve egyéb szervezetek részére történő kiadására, a banktitokra és a személyes adatok védelmére vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. A banküzemi tevékenység biztonságának emelése céljából a Számlatulajdonos és a Kártyabirtokos tudomásul veszi a Bankkártya Szerződésben szereplő szerződési, valamint személyes adataiknak a központi hitelinformációs rendszerbe történő felvételét. A Hitelintézet az adatokat kizárólag a központi hitelinformációs rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvényben meghatározott esetekben és tartalommal küldi meg a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR). A Hitelintézetet˛/Kártyakibocsátót megilleti annak a joga, hogy a Tranzakciók végrehajtásában közreműködő szervezetek megkeresésére a készpénzfelvételhez, illetve a vásárláshoz, szolgáltatás igénybevételéhez szükséges fedezet meglétéről, illetve hiányáról a Hpt. 164. §- ának figyelembe vételével tájékoztatást adjon, valamint fenntartja a jogot, hogy visszaélés gyanúja esetén a Kártyabirtokosokról a Központi Hitelinformációs Rendszernek és a Magyar Nemzeti Banknak, illetve a Bankkártyához kapcsolódó többlet-szolgáltatást nyújtó biztosítótársaságnak, illetve csalás / Bankkártyával való visszaélés megelőzése, vizsgálata és felderítése céljából a megkereső hatóságnak, a vonatkozó jogszabályok keretei között adatokat, információt szolgáltasson. Az Ügyfél felhatalmazza a Hitelintézetet/ Kártyakibocsátót arra, hogy amennyiben a vásárlással kapcsolatban panaszt, észrevételt jelent be, és a panasz oka nem a Hitelintézet pénzügyi teljesítéséből fakad, úgy a vásárlással kapcsolatban felmerült problémák kezeléséhez szükséges információkat, adatokat – kizárólag azok kezeléséhez szükséges körben és mértékben – a Szolgáltató részére átadja. Jelen felhatalmazás a banktitok megtartásának kötelezettsége alóli felmentésnek minősül.
Banktitok. A Bankkártya Szerződéssel kapcsolatos adatokra és azok harmadik személy, illetve egyéb szervezetek részére történő kiadására, a banktitokra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. A banküzemi tevékenység biztonságának emelése céljából a Számlatulajdonos és a Kártyabirtokos tudomásul veszi a Bankkártya Szerződésben szereplő szerződési, valamint személyes adataiknak a központi hitelinformációs rendszerbe történő felvételét. A Hitelintézet az adatokat kizárólag a Központi Hitelinformációs Rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvényben meghatározott esetekben és tartalommal küldi meg a Központi Hitelinformációs Rendszerbe (KHR). A Hitelintézetet megilleti annak a joga, hogy a Bankkártya Szerződésben megjelölt szervezetek megkeresésére a készpénzfelvételhez, illetve a vásárláshoz, szolgáltatás igénybevételéhez szükséges fedezet meglétéről, illetve hiányáról a Hpt. 164. §-ának figyelembe vételével tájékoztatást adjon, valamint a Hitelintézet fenntartja a jogot, hogy visszaélés gyanúja esetén a Kártyabirtokosokról a Központi Hitelinformációs Rendszernek és a Magyar Nemzeti Banknak, illetve a Bankkártyához kapcsolódó többlet-szolgáltatást nyújtó biztosítótársaságnak, illetve csalás / Bankkártyával való visszaélés megelőzése, vizsgálata és felderítése céljából a megkereső hatóságnak, a vonatkozó jogszabályok keretei között adatokat, információt szolgáltasson.
Banktitok. Banktitok minden olyan, az egyes Ügyfelekről a Bank rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely az Ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, a Banknál vezetett számlájának egyenlegére, továbbá a Bankkal kötött Szerződéseire vonatkozik, illetve a mindenkor hatályos vonatkozó jogszabályi rendelkezések banktitoknak minősítenek. A banktitokra vonatkozó rendelkezések szempontjából Ügyfélnek kell tekinteni mindenkit, aki a Banktól pénzügyi szolgáltatás igénybevételét kezdeményezi.
Banktitok. A Hitelkártya szerződéssel kapcsolatos adatokra és azok harmadik személy, illetve egyéb szervezetek részére történő kiadására, a banktitokra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. A Bankot megilleti annak a joga, hogy a Hitelkártya szerződésben megjelölt szervezetek megkeresésére a készpénzfelvételhez, illetve a vásárláshoz szükséges fedezet meglétéről, illetve hiányáról a Hpt. 164. §-ának figyelembe vételével tájékoztatást adjon, valamint a Bank fenntartja a jogot, hogy visszaélés gyanúja esetén a Kártyabirtokosokról a Központi Hitelinformációs Rendszernek (KHR) és a Magyar Nemzeti Banknak, illetve a Hitelkártyához kapcsolódó többlet-szolgáltatást nyújtó biztosítótársaságnak információt szolgáltasson. A Főkártya-birtokos tudomásul veszi, hogy a Bank jogosult a Hitelkártya szerződésből eredő követeléseit harmadik személyre engedményezni.
Banktitok. A Bankkártya-szerződéssel kapcsolatos adatokra és azok harmadik személy, illetve egyéb szervezetek részére történő kiadására, a banktitokra vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadók. A Bankot megilleti annak a joga, hogy a Bankkártya-szerződésben megjelölt szervezetek megkeresésére a készpénzfelvételhez, illetve a vásárláshoz szükséges fedezet meglétéről, illetve hiányáról a Hpt. 164. §-ának figyelembe vételével tájékoztatást adjon, valamint a Bank fenntartja a jogot, hogy visszaélés gyanúja esetén a Kártyabirtokosokról a Központi Hitelinformációs Rendszernek (KHR) és a Magyar Nemzeti Banknak, illetve a Bankkártyához kapcsolódó többlet-szolgáltatást nyújtó biztosítótársaságnak, illetve csalás / bankkártyával visszaélés való visszaélés megelőzése, vizsgálata és felderítése céljából a megkereső hatóságot a vonatkozó jogszabályok kereti között adatokat, információt szolgáltasson.
Banktitok. 1.1. A Jelzálogbank - a harmadik személyek által másutt hozzáférhető nyilvános információk kivételével - köteles a tudomására jutott, az Ügyfélre vonatkozó tényeket, adatokat és információkat titokban tartani (banktitok).
Banktitok. A Zrt. az Üzletféllel való kapcsolata során tudomására jutott tényeket és adatokat banktitokként kezeli. Banktitok a Zrt. rendelkezésére álló minden olyan adat és ismeret, amely az Üzletfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, gazdálkodására, szervezetére, működésére, üzleti kapcsolataira, továbbá fejlesztési és üzleti terveire vonatkozik, valamint a Zrt. által vezetett analitikus szerződés-nyilvántartási számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a Zrt.-vel kötött szerződései bármely adatára vonatkozik. Az Üzletfél és a Zrt. között fennálló szerződéses viszony kondícióit, valamint az ügylet teljesítésére vonatkozó adatokat és körülményeket az Üzletfél banktitokként kezeli. A Zrt.-nek a banktitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a Hpt. 161-162. §-ai által felsorolt esetekben.
Banktitok. Banktitok minden olyan, az egyes Ügyfelekről az OPEN CREDIT Zrt. rendelkezésére álló tény, információ, megoldás vagy adat, amely Ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint az OPEN CREDIT Zrt-vel kötött szerződéseire vonatkozik.
Banktitok. The Borrower shall not be entitled to assign or transfer all or any of its rights, benefits and obligations under this Agreement. The Bank may at any time assign or transfer all or any of its respective rights, benefits and obligations under this Agreement. The Bank is therefore authorised to disclose any related information and to remit any related document to any potential transferee.